Április 4. - Baranyi Ferenc: Negyvennyolcas kérdések

Április 4. - Baranyi Ferenc: Negyvennyolcas kérdések

Április 4. - Baranyi Ferenc: Negyvennyolcas kérdések

naplement_039.jpg

Hivatkozhat-e
a Tizenkét pontra az a tucatember,
aki pontban tizenkettőkor
csak a saját ebédjével törődött mindig?

Illetékes-e
Gábor Áron rézágyújáról énekelni az,
aki nemhogy harminc ezüst pénzért,
de már harminc rézgarasért is
hajlandó bajtársai felé forgatni
a mindenkori ágyúk irányzékát?

Lehet-e
a márciusi ifjak örököse az,
akinek szemében
Petőfi piros zászlói
jelentik a vörös posztót?

Miért öröm az,
hogy nem az utolsókból lesznek elsők,
hanem az elsőkből utolsók?

Április 3. - Ady Endre: A Hortobágy poétája

Április 3. - Ady Endre: A Hortobágy poétája

Április 3. - Ady Endre: A Hortobágy poétája

 rugy_1.jpg

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

Április 2. - Tóth Árpád: Április

Április 2. - Tóth Árpád: Április

Április 2. - Tóth Árpád: Április

apr22.jpg

Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokáju, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!

Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes -
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengő, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!

Szunnyad még a tél-mező,
Fáradt, vén paraszt,
Fűszakálla csendbe nő,
Megcibálod azt,
Majd meg méznél illatosb
Szellőfésüvel
Fésülöd, s szólsz: hé, de most,
Lomha szolga, fel!
Szundikálás volt elég,
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?

S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrü testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...

S átsuhansz a városon,
Bérházak felett,
Felragyog sugároson
Sok vak emelet:
Reszkető, bibor varázs,
Vén kémény fala,
Lányszemszínű kék parázs
A szelíd pala.
Mély, sötét udvar felett
Négyszögű egen
Táncos lábad emeled,
Mint halk szőnyegen.

S padlásablakot, kitört
Sarkon fordulót,
Villogtatsz, mint zsebtükört
Pajkos nebulók:
Zsupsz! a földre hull a fény!
S ím a szenny alól
Nyűtt hang sír, tán a szegény
Por maga dalol?
Vak lap-árus: eleven
Bús utca-szemét
Sütkérez a melegen,
S nyitja holt szemét...

Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsőmnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!

Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam tőled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...

Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...

Ó, tán akkor, míg a méz
Színű nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tűnő nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha...

Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
Március 31. - Kányádi Sándor: Cicus, cinke, citera

Március 31. - Kányádi Sándor: Cicus, cinke, citera

Március 31. - Kányádi Sándor: Cicus, cinke, citera

p3290044k.jpg

Fürge vizek habosodnak,
hegyek, völgyek mosakodnak,
törülköznek reggel, este
rojtos, bojtos fellegekbe.
Március, március,
bolyhosodik a cicus.

Sütkérezik a domboldal,
sütteti hasát a nappal,
kamasz szelek fütyörésznek,
szikkadoznak az ösvények.
- Cinke, cinke, cinege,
jön a tavasz, tetszik-e?

- Tetszik bizony, csak siessen,
hogy a tollam fényesedjen,
hogy a begyem begyesedjen,
s a hangom is édesedjen,
pengjen, mint a citera,
cit-cit, cit-cit, citera.

Március 30. - Tóth Árpád: Körúti hajnal

Március 30. - Tóth Árpád: Körúti hajnal

Március 30. - Tóth Árpád: Körúti hajnal

korut.png

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja :
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse : egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a színek víg pacsirtái zengtek :
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő ; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre :
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...

Március 29. Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Március 29. Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Március 29. Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

wp_20160531_13_17_03_pro.jpg

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt még a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
     hullj le, te zápor,
     égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

Március 28. - Kosztolányi Dezső: Repülő ifjúság

Március 28. - Kosztolányi Dezső: Repülő ifjúság

Március 28. - Kosztolányi Dezső: Repülő ifjúság

kep_21.jpgMért mozdul meg bennem még egyszer ily zölden,
ily vad zokogással e homályos tavasz?
Mért hallom az ágyból a fiatal fákat suttogva beszélni, nyújtózva ropogni
          minden éjszaka zárt ablakaim mögött,
mint lőporos tornyok vidám robbanását?
Mért látom a nőket, az alvó lányokat s a már rég-fölébredt, minden-tudó,
          éber bölcsős és koporsós asszonyokat sovány
combjaikkal, boros kupáknál kacagni kétesen,
táncolni, cseresznyevirággal, virrasztó szemükkel és fehér
koszorúval, mézes mellükön egy hosszú harapással,
derengő erdőkön mosolyogva édes és szfinkszes bánattal, s az undok
találkahelyeken selyemsuhogással beszökni a tilos ajtókon, a kertes
kávéház lámpái alatt, ifjúságom,
s még egyszer a földet, egyszerre-egészen, kavarogva teljes csodás
          zűrzavarral, felülről tekintve, oly roppant magasból és úgy közeledve,
mint a repülő, ki
már hull lefelé a gépből kiesve, egyedül a légben szélesen ívelő, kitárt karjaival,
hogy mikor lebukik, még egyszer ölelje a zuhanó búcsún, haló szerelemmel,
          halhatatlan csókkal, holtában is élve, még egyszer ölelje
az egész világot?

Március 27. - Weöres Sándor: Vers a színházról

Március 27. - Weöres Sándor: Vers a színházról

Március 27. - Weöres Sándor: Vers a színházról

amulatk.jpg

Amikor a függöny
felgördül
a térben az ember
eltörpül,
figyelmes nézések
több-száza
behatol a színpad
odvába.
Ott benn a tünemények
suhognak,
lámpás éjszakában
ragyognak,
a színek fémessé
szépülnek,
szavakból paloták
épülnek.
Nem szűnik a játék
varázsa,
távozóban nézünk
egymásra,
mert egymásban látjuk
a jámbort,
aki a játékban
király volt.

Március 26. - Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

Március 26. - Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

Március 26. - Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

tothkrisztaido.jpg

Gyerekkoromban egyik rokonunknál,
a megözvegyült, flanelinges erdész
szűk lakásában, az ormótlan bútorok közt
magasodott egy kinyitható ajtajú állóóra.
Tele volt belső rekeszekkel,
amitől titokzatosnak, céltalannak
tűnt, akárcsak osztálytársamék udvarán
az üres galambdúc.
Állóóra, mondták a felnőttek komoly arccal,
és mivel évek óta nem járt, azt hittem, méltóságát
a mozdulatlan mutatók adják. Szüleimnek
karórájuk volt, idejük soha.
Vágyni kezdtem távoli időmbe, odaátra,
ahol majd lesz saját
állóórám, amelynek mutatóihoz
nem nyúlhat senki. 

Ne húzd az időt - figyelmeztettek mindig induláskor.
Unatkoztam. Egy vadászalbumot nézegettem a földön,
nyulak és őzek tágra nyílt szemét.
Húzni az időt nem olyan egyszerű.
Évek telnek, míg megtanulod, hogy kell
becserkészni és mögéje kerülni.
Húzom az időt, át az életem
árnyas rengetegén: a lába összekötve,
húzom magam után, elejtve vonszolom,
mint egy szánkót, a holt időt.
Kérdezik: mi az a zsinór ott a képen?
Mi van a kötél végén, ami túllóg
a láthatón? Semmi, válaszolom,
és néha megkérdik, ki az, aki húzza.
Az én vagyok, felelem ilyenkor,
én vagyok öregen. 

Ki ne fuss az időből - mondogatták,
nem lesz nyelvvizsgád, házad, gyereked,
lekésed az utolsó buszt, a legnagyobb szerelmet,
nem lehetsz balett-táncos, nem lehetsz fiatal anya,
öreg anya se lehetsz, nem szaladhatsz
mezítláb ennyi ember közt át az életeden,
nézz a lábadra, már megint az a
gyerekkori szandál van rajtad, lóg a csatja, 
szaladj gyorsan a többiek után!
Futottam, mint a nyulak, mint az őzek,
tágra nyílt szemmel, lüktető
bordákkal, émelyegve, álmodott és
váltott cipőkben, folyton lemaradva,
botladozva a kép sarka felé,
aztán felnéztem, már sötét volt
és az időből egyszer csak kiértem.

Március 25. - Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó

Március 25. - Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó

Március 25. - Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó

rig.jpg

Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.

"Az ég fényesedik, harmat permetezik,
távol hegyek ormán tavasz ébredezik.

Virágszagú szellők vígan fújdogálnak,
üzenetét hozzák tölgyerdő hazámnak:

Ibolyakék szeme nyílik, nyiladozik,
galagonyabokrok rügye fakazodik.

Lombosodó ágán moharuhás fáknak
asztala terül már az égi madárnak.

Ahol kiteleltem, itthagyom a várost,
tölgyerdő hazámba hazamegyek már most.

Ágról ágra szállni, vígan muzsikálni,
magas fák hegyében magamat hintálni.

Erdő sűrűjében fészket rakogatni,
füstös fiókákat füttyre tanítgatni."

Harmathullogató halovány hajnalon
ilyen búcsút mondott a rigó a gallyon.

Március 24. - Kozmosz: Világszakadtság

Március 24. - Kozmosz: Világszakadtság

Március 24. - Kozmosz: Világszakadtság

hajobejar_033.jpg

 látod, nem nyílnak a völgyben a kerti virágok
nincs völgy, nincs fa az ablak előtt
nézed a latyakos téli várost
már hó takará el a Corvintetőt
odakint ez a fura Európa
csendes nagyon, csendes megint
elzúgtak, ahogy szoktak az álmok
szívunk tovább ezek szerint

de úgy lesz, ahogy kell
és nem úgy, ahogy akarták
csak hosszú átmenet
ez a világszakadtság

ej! ej! ej!
ej, mi a kő, sok a galiba itt bent
holnaptól tutira figyelem Istent
biztos jó a srác, valami jót ád
ha romlik a kedv, berak egy Guetta-nótát
az este is segít, ha karcol a nappal
a bor kezd valamit a hangulattal
hé, mit csinálsz, ne tedd a poharakat el
mert a sok józanság csak falakat emel
aki mostan nem tart énvelem,
verje meg azt az én istenem,
vigyék el a körmös angyalok
a hazáért iszom, ti is hazáig igyatok
egy gondolat kerget engemet:
ma ne padlót fogjak, hanem melleket
ágyban, párnák közt kapni meg
ez a cél, és nem nyelni a farvizet

úgy lesz, ahogy kell
és nem úgy, ahogy akarták
csak hosszú átmenet
ez a világszakadtság

látjátok ezt a táncot?
halljátok e zenét?
akik még nem tudtátok,
most megtanulhatjátok

hogyan mulat a nép

emelje az föl lelkeinket,
hogy mi vagyunk magunk a lámpafény,
amely amidõn a többi alszik,
ég a sötétség éjjelén
nem divat a gálya, sok álarcos árja
fent a pénz, itt lenn a szív az úr
de tisztul a pálya, mert nem ez járja
az ostobaság már visszaszúr

megjöttünk és diktáljuk az ütemet
látunk mindent és nem hagyunk szünetet
üzenem fel, most már ügyesen kell
mert roppantul elfogytunk a türelemmel

mi már jobban tudjuk, mit tudunk jobban
bátran fogunk szólni, ha vége
hangosabbak bennünk a hangok
ki nem passzol, pakolhat végre

zene és szöveg: Pál Zsombor és Varga Zoltán

Március 23. - Rab Zsuzsa: Vaspántok

Március 23. - Rab Zsuzsa: Vaspántok

Március 23. - Rab Zsuzsa: Vaspántok

kotoget.jpg

 Ha így szólnék a kedves,
fiatal kalauzhoz:
- Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját -
Ha így szólnék -
ugye... bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a bottal kopogó
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
mikor épp forintjait guberálja,
végül levágat tíz dekát
a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből:
- Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
nem számítottam rá. Fölösleges. -
Ugye, bolondnak tartanának?

 Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
- Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert az erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! -
Ugye, bolondnak tartanának?

 Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
- Gyere, fiam,
üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
tejes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? -
Ugye, bolondnak tartanának?

 Ha így szólnék padon sütkérező,

újságpapírból eddegélő nénikéhez:
- Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet,

a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
és hogy mivel ültette be a sírját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.

Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor
fölébred -
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ...
Ha így szólnék -
ugye, bolondnak tartanának?

 Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.

Március 22. - Garai Gábor: Jókedvet adj

Március 22. - Garai Gábor: Jókedvet adj

Március 22. - Garai Gábor: Jókedvet adj

tavasz_027.JPG

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Március 21. - Kiss Benedek: A bárdok kínja

Március 21. - Kiss Benedek: A bárdok kínja

Március 21. - Kiss Benedek: A bárdok kínja

plaza.jpg

Kifogytam immár a mesékből,
ez már az élet, a szekercével vágott.,
Akkorra jutok hozzá, mikor
már alig létezek, alig látok.

 Pápaszemmel sem látok mást,
csak ami az élet alja.
Akarom vagy nem akarom -
a Nagy Úristen így akarja.

 Húst vág a bárd - de nem mindenkinek,
s a csontból fröccsen a velő.
Nyalja a pultot, a hús helyét
sok semmirekelő.

 Én Istenem, hát én mi lennék -
közéjük állhatnék magam is.
Velőscsont érdekelne, de ettől
illeg-billeg a mérleg is.

 Be kell érnem úri karajjal,
pár kolbász és hurka is.
A bárd csapkod, tolong egy néne,
hogyan lesz ebből katarzis?

 Csontot kaptam, de nem velőset,
csülökpörköltnek valót.
Ki vannak szolgálva, híven,
az evilági alattvalók.

 Többre vágyni esztelenség,
én is behúzom hasamat.
S érzem, hogy combomban, vádlimban
a bárdok kínja hasogat.

Március 20. - Zalán Tibor: A névtelen velszi bárd

Március 20. - Zalán Tibor: A névtelen velszi bárd

Március 20. - Zalán Tibor: A névtelen velszi bárd

dsc02803.JPG

Kering a szél, a déli szél,
       iszapba bútt halak
tátogják, éljen Eduárd,
       és néma szájukat

feszíti kín, feszíti gyász.
       Hazug lett mára Velsz.
Kiszáradt lelkek árnya és
       rongy nép, mit benne lelsz.

Ötszáz bizony, dalolva ment,
       mi' szép volt, istenem,
Edwárd király, angol király,
       te tetted ezt velem.

Ahányan álltak lángba ott,
       hősökké lettek mind.
Emlékük sír a lanton még -,
       példájuk visszaint.

Utódjaik szép sírjokon
       pergetnek könnyeket,
s a könyvek lapjain nevük
       csillagja rengedez.

Övék a hír, s a rang, s a bér,
       utóbb' lehet halál,
bár voltak bizton ostobák,
       te tetted, ezt, király!

Legtöbbjük rosszul pengetett,
       a nyelv gyalázva volt,
ha szájukból a drága vers
       akár moslék omolt.

Legtöbbjük bárd alá való
       hitvány rossz udvaronc,
ki kapva kap, hogy név legyen,
       ha elfogyott a konc.

Szolgáid szétszáguldtanak,
       ország szerint tova,
de megvolt nékik mondva, hogy
       kihez, miért, hova.

Az első ötszáz énekes
       nevét a bárd-nagyok
erős listája rögzité,
       amin én nem vagyok.

Nem tartozám, se itt, se ott,
       így hát nem szólhatok,
szavam legyen bár mennyverés,
       erős az ő okuk.

S hogy tenni vágyván elmenék
       nagy Montgomerribe,
vad szolgák állták útamat,
       »itt légy se kint, se be«.

Ezért ne vedd zokon Milord,
       ha kérdésem teszem,
a három bárd, ki átkot tőn,
       hogyan, hogy bé megyen?

Hisz őrzik úgy a zsarnokot,
       hozzá a szél se ér,
Ajtó megől fehér galamb...
       A fészkét hol lelém?

De vakmerőn s hivatlanúl,
       honnan, ki így belép
a fölpanaszló ifju is -
       hogyan jutott eléd?

Megmondom én, bár nagy harag
       követné szólamom,
ám mit tegyek, ha oly' a rend,
       nem hagynak szólanom.

E három bárd, ki hírnevét
       ily bátran szerzi meg,
a várban régen bent lakott,
       tartotta úri kegy.

Midőn elzengték szólamuk
       mindhárom visszalép,
s egy rejtekajtó zegzugán
       lett lépre csalt a nép.

Ötszáz bizony, dalolva ment,
       de él e három még
a montgomerri vár ura
       becsült vendégeként.

Továbbra is az ő daluk,
       mit bír a hívatal,
üzente, fogjam bé pofám,
       külömben megvasal.

Hát így vagyunk, e tartomány
       ilyen kicsiny, s hamis,
hogy éltünk immár hasztalan,
       gyanítom magam is.

Mióta éltem, forgószél
       keverte föl a gazt
köröttem, s nem tudom ma már
       mi végre voltam az,

ki írta, írta énekét,
       gondolta, így a jó,
s másokkal indul íme most
       az öröklét-hajó.

Edwárd király, angol király,
       te régen lent rohadsz,
de talpnyalóid íme fent
       osztják a csókokat.

A pányvavesztett tartományt
       a régi úrjaid
rabolják, fosztják most tovább,
       s a lantok húrjait

méltatlan udvaronc-sereg
       vad hévvel tépdesi,
új kiskirályok asztalát
       harsogva élteti.

Vadat és halat, s mi jó falat
       zabáltatnak velük,
s nekem, ha egy madárka jut,
       akár a főm veszik.

Ötszáz bizony dalolva ment,
       de vajh hiába ment.
Bár tudjuk jól, a falba kell
       a friss ember-cement.

Nem csókoltam a lábadat,
       övékét sem fogom,
ha kell a nyál, hát arra vár
       a sok költő-rokon.

Ülök tovább a vackomon,
       majd elfelejtenek,
mert arra jó e rossz világ,
       s a hitvány emberek.

Se egy, se ötszáz nem leszek,
       se bölcs, se jó, se rossz,
s ha jő időm, majd ágyban és
       párnák közt
meghalok

Március 19. - Arany János: A walesi bárdok

Március 19. - Arany János: A walesi bárdok

Március 19. - Arany János: A walesi bárdok

 wales.jpg

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.[

Március 18. - Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Március 18. - Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Március 18. - Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

szeplak_038.JPG

 Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltunik a szél,
Zsákban Benedek hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik,
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb, aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.

Március 17. - Vörösmarty MIhály: A hontalan

Március 17. - Vörösmarty MIhály: A hontalan

Március 17. - Vörösmarty MIhály: A hontalan

p3010099.JPG

Járatlan útakon ki jársz,
S keblet viharra, vészre társz,
Örömtől idegen,
Ki vagy te bánat embere,
Mi sorsnak üldöz fegyvere,
Hogy bolygsz vad bérceken?

"Hagyj bolyganom vad bérceken,
Hagyd dúlni a vészt keblemen:
Én bujdosó vagyok;
Kietlenb itt e puszta szív,
Zajosb a vész, mely benne vív:
Fájdalmim oly nagyok."

Tán dús valál és kincsedet
Elvette ádáz végzeted,
S most ínség szomorít?
"Dús voltam s dúsnak lenni jó,
S ínségem most oly szívható;
De ez nem tántorít."

Két név előtted szent talán;
A hű barát és hű leány,
És ők elhagytanak?
"Pártos barátság, szerelem
Földön legkínzóbb gyötrelem:
Ők híven haltanak."

Kihaltak ők? tán gyermeked,
Szép hölgyed, minden örömed,
Emésztő sírba szállt?
"Mind sírban amit szereték,
De a szív mély s nagy menedék,
Elnyögte a halált."

Te tűrsz, bár kínod súlya nagy:
Tán a becsűlet rabja vagy,
S neved gyalázva volt?
"Gyalázva minden címerem;
De azt hazámért szenvedem,
S ez rajtam drága folt."

Hah számkivetve vagy tehát,
S melyért vérzettél, ten hazád
Sujt kérlelhetlenűl?
"A számüzöttnek honja van,
S bár szenved ő s boldogtalan,
A nemzet él s derűl.

A nemzet, melyhez tartozám,
Kiirtva, s vérbe fúlt hazám
Többé fel nem virúl:
Engem millióknak veszte nyom,
Egy nép halálát hordozom
Keblemben ostorúl."

Március 16. - Utassy József: Zúg március

Március 16. - Utassy József: Zúg március

Március 16. - Utassy József: Zúg március

wp_20150906_004.jpg

Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében ! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi ! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!

 

Március 15. - Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Március 15. - Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Március 15. - Petőfi Sándor: Nemzeti dal

 nemzeti_dal.jpg

 

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Március 14. - Lackfi János: Pláza etüdök 1.

Március 14. - Lackfi János: Pláza etüdök 1.

Március 14. - Lackfi János: Pláza etüdök 1.

plaza2.jpg

1. PLAZA BALASSI

Tesókám, mi lehet a széles föld felett
Szebb dolog a plazánál!
Átléped küszöbét, hűs burkot sző köréd,
Mintha jégen kószálnál.
Nagy télben jó meleg, nagy nyárban enyhület
Ruha gyanánt reád száll.

Rossmann jó illatot, szökőkút harmatot
Terjenget itt arcodra,
Szintetikus a dal, vár vitéz diadal
Sétányokon harcolva.
Akin nincs vértezet, az rosszkor érkezett,
Belevész a habokba.

Mert folyik a csata, kinek van csapata,
Ki magányos vitéz csak.
Itt mindegy, hogy ki vagy, ugyanaz a divat
Diáknak és melósnak.
Ha nem új a kabát, bámulnak rajtad át,
Szinte nulla kiló vagy.

Moziba befelé ömlik a tarka nép,
Képeket vacsorázni.
A film mit nem hoz el! Karnyújtásnyi közel
Hollywoodi akárki!
Zörög kukorica, bukj le, cicamica,
Orrod alá szalámi!

Vámpír csókol tinit, kopasz guru tanit,
Kis kínai kötekszik,
Két nőnek egy pasi, fájdalmuk alhasi,
Trendik, markánsak, szexik.
Elmédbe chipeket zsenik építenek,
Gyilkológép lehetsz itt.

Bőröd zsíros tipus? Vár a kozmetikus!
Kinyomkodnak – ez ünnep! –
Faggyút is, gennyet is, az élmény nem hamis,
Dobj le trikót és inget!
Ha nagy a vashiány, kilyuggatunk, babám,
Belövünk pár pírszinget.

Melled ereszkedik, enni szeretsz pedig?
Kondizzál és varrasd fel!
Gyúrd ki a testedet, sebész esik neked
Tű-cérnával, kiskéssel!
Némi arcplasztika, úgy rúghatsz lasztiba,
Csecsemőnek kinézel!

A sok ízes bigyó van ahol mind bió,
Száz százalék természet,
Csupa meggy itt a meggy, répa a répa meg,
Kizöldül már a véred!
Aki ebből eszik, az sohasem veszít,
Nem fogja az enyészet,

Régi a rendszered? Nem lehet tetszened!
Nézz körül, mi a pálya!
Laptopod tegnapi? Most kell dobbantani,
Dobhatod a kukába!
Vegyél nagyobb agyat, mert agyad csak agyag,
Véges a gigabájtja.

Színeknek temploma, felbúgó orgona,
A pláza mint mennyország,
Zabál füled, szemed: látványt, hangzást nyeled,
Koponyád kivattázzák!
Kiföstik arcodat, megvívják harcodat,
Túlvilági vagányság!

Március 12. - Gergelyjárás

Március 12. - Gergelyjárás

Március 12. - Gergelyjárás

gergelyezs.jpg

 Szent Gergely doktornak,
Híres tanítónknak neve napján,
Régi szokás szerint,
Menjünk Isten szerint iskolába,
Régi szokás szerint,
Menjünk Isten szerint iskolába.

Adjatok szalonnát,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd csináljunk rántottát,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok kolbászt,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd fonjunk be pallást,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok kakast,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd kaparjon két garast,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok lúdat,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd mutasson diákoknak iskolába utat,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok gyerecskét,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd tanuljon könyvecskét,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok leánykát,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd söpörje iskolát,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok menyecskét,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd főzzön jó leveskét,
Totus capus demiserum forume domine.

És a dal Kodály Zoltán által megzenésített változata japán fiúk előadásában

A Gergely járás szokásáról

Március 11. - Ady Endre : A tűz márciusa

Március 11. - Ady Endre : A tűz márciusa

Március 11. - Ady Endre : A tűz márciusa

marc11ady.jpg

Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.

Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szikjairól
Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.

Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok
S terhére e föld száz Pontiusának
Haldoklóan mégis elküldöm magam
Boldogabb testvéreimnek síromon:
Az új, jobb márciusi ifjuságnak.

Testvéreim, nincs nemigaz szavatok
S százszor többet merhettek, minthogy mertek.
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai, bús, magyar, ifju embernek.

Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság
S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
S mégis, sír-mélyről látom sikeretek:
Holnap talán könnyebb lesz a mártirság.

Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tűz és Tűz, én ifju testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni:
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni.

Életet és hitet üzen egy halott
Nektek, fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.

Ady Endre aláírása

Március 10. - Kiss Ottó: Márió azt mondta

Március 10. - Kiss Ottó: Márió azt mondta

Március 10. - Kiss Ottó: Márió azt mondta

betty22.jpg

Márió azt mondta,
hogy régen, amikor
az apja meg az anyja
elváltak,
ő kutyát kapott ajándékba.
megkérdeztem a papát,
hogy velük mi van,
de azt felelte,
hogy ők soha nem válnak el,
mert annyira szeretik egymást.

A kutyát már
meg sem említettem.

Március 9. - József Attila: Március

Március 9. - József Attila: Március

Március 9. - József Attila: Március

dsc01222.JPG

Langy, permeteg eső szemerkél,
új búza pelyhe ütközik.
Kéményre gólya s a levert tél
jeges csucsokra költözik.
Zöld robbanásokkal kitört
a kikeleti víg erőszak.
Asztalos műhelye előtt
remény legyint meg, friss fenyőszag.

Mit ír a hirlap? Dúl a banda
Spanyolhonban és fosztogat;
Kínában elűzi egy bamba
tábornok a parasztokat
kis telkükről. Had fenyeget,
vérben áznak a tiszta vásznak.
Kínozzák a szegényeket.
Hadi uszítók hadonásznak.

Boldog vagyok: gyermek a lelkem,
Flóra szeret. S lám, álnokul,
meztelen, szép szerelmünk ellen
tankkal, vasakkal fölvonul
az ember alja. Megriaszt
a buzgóság e söpredékben.
S csak magunkból nyerek vigaszt,
erőt az élet érdekében.

Zsoldos a férfi, a nő szajha,
szivüket el nem érhetem.
Gonoszságuk is fel van fujva,
mégis féltem az életem.
Hisz nincs egyebem e kivül.
Számol ezzel a gondos elme.
A megbántott Föld ha kihül,
ég Flórám és szivem szerelme.

Mert mi teremtünk szép, okos lányt
és bátor, értelmes fiút,
ki őriz belőlünk egy foszlányt,
mint nap fényéből a Tejút, -
és ha csak pislog már a Nap,
sarjaink bízóan csacsogva
jó gépen tovább szállanak
a művelhető csillagokba.

Március 8. - Szabó Lőrinc: Tavasz

Március 8. - Szabó Lőrinc: Tavasz

Március 8. - Szabó Lőrinc: Tavasz

husv3_023_1.JPG

  „Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap.
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.

„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”

Március 7. - Áprily Lajos: Március

Március 7. - Áprily Lajos: Március

Március 7. - Áprily Lajos: Március

199537_10150148495644872_5682932_n.jpg

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

 Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok

 Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

 Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

Március 6. - József Attila: Tavasz van, gyönyörű

Március 6. - József Attila: Tavasz van, gyönyörű

Március 6. - József Attila: Tavasz van, gyönyörű

dsc07282.jpg

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

süti beállítások módosítása