Március 21. - Kiss Benedek: A bárdok kínja

Kifogytam immár a mesékből,
ez már az élet, a szekercével vágott.,
Akkorra jutok hozzá, mikor
már alig létezek, alig látok.

 Pápaszemmel sem látok mást,
csak ami az élet alja.
Akarom vagy nem akarom -
a Nagy Úristen így akarja.

 Húst vág a bárd - de nem mindenkinek,
s a csontból fröccsen a velő.
Nyalja a pultot, a hús helyét
sok semmirekelő.

 Én Istenem, hát én mi lennék -
közéjük állhatnék magam is.
Velőscsont érdekelne, de ettől
illeg-billeg a mérleg is.

 Be kell érnem úri karajjal,
pár kolbász és hurka is.
A bárd csapkod, tolong egy néne,
hogyan lesz ebből katarzis?

 Csontot kaptam, de nem velőset,
csülökpörköltnek valót.
Ki vannak szolgálva, híven,
az evilági alattvalók.

 Többre vágyni esztelenség,
én is behúzom hasamat.
S érzem, hogy combomban, vádlimban
a bárdok kínja hasogat.