Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!         Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon         s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike.         Tél közepén, Balázs-napon szemem pislogva…

Jön a tavasz, megy a tél, barna medve üldögél, kibújás vagy bebújás? Ez a gondom, óriás! Barlangból kinézzek-e? Fák közt szétfürkésszek-e? Lesz-e málna, odú-méz? Ez a kérdés, de nehéz.

Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó: csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az ég. Megvillan a nap, hunyorint. S íme fehér hangján rábéget a nyáj odakint, tollát rázza felé, s cserren már a veréb.

Sötétségben egyedül A távolságok feloldódtak az üvegkristályok rácsai közöttElőrenyújtom a kezem s azorromat érintem vele Tehát ott vagyok én nem itt ahollenni hittem magamat Így kiszolgáltatottjává váltam egy  magától szintén elválónakakinek a szándékait nemismerhetem…

A fáradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak mély kútja fölé hajol, hol békalencsés, zöld hínár terem. Egy-egy emléket megragad, motyogja, és újra kezdi tízszer is naponta, mint vén malom, mely már csak szelet őröl, s letűnt idők fanyar borával…

Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti…

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét ki pecázza kukából a halolajos kiflijét ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét na…