A föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra,
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédűl, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elűlnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bus akaratlan,
Kicsi országom példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába, mindenha szándék
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
