Ha bejön az élet,
és zongorista leszek,
én leszek Artur Schnabel,
csak bajusz nélkül.
Imádok zongorázni!
Nem fáraszt soha!
És ha fáraszt is!
Persze hogy fáraszt.
Esténként mindig
közönség előtt játszom.
Mindig telt ház előtt,
mindig más városban.
Szeretem én ezt csinálni?
Igen, szereted! – mondják
azok, akik szeretnek.
Ilyen a zongorista élete.
Nem játszhatsz csak magadnak!
De hát miért nem?
De hát tudom én is:
Nem játszhatok csak magamnak!
Van fellépő-ruhám
és fellépő-cipőm,
idővel fellépő-járásom is,
fellépő-meghajlásom is.
Ez még én vagyok? –
kérdezem magam.
Nem felelek,
talán nem is hallom a kérdést.
Oltsák le a villanyt!
Ne tapsoljanak!
Vagy tapsoljanak mégis?
Most menjünk haza!
