Bennünket megszültek,
és nagyon hamar talpraállítottak,
de eldőltünk és egymásra
(vagy egymásnak) estünk.
Lámpást adtak a kezünkbe,
Hogy az élet értelmét megkeressük,
s azóta kutatunk a fűszálak között,
a szénakazalban,
a mikrohullámok rezgésében,
kis sövényeinken belül
és viszolygó-kiváncsi kitekintéssel
az úgynevezett nagy-,valójában
egészen piciny világra.
A jelszavakat levettük a házak faláról,
és beépítettük a tudatunkba,
azóta elemezzük
hasadásainkat és hasonlásainkat.
Anyánk emlőjébe betáplálták
a tejjel szívható információkat,
statisztikáink kimutatják,
hogy halandók és esendőek vagyunk.
Érzelmeink ÉKG-ját
még nem készítették el laboratóriumaink,
de ösztöneink hajlásszögét
már mérhetjük és irányíthatjuk.
Nosztalgiáinkat butikokban árulják,
visszasírhatjuk régi szép
halálfélelmeinket,
mert azok nem készültek műanyagból,
és átkozzuk a tudományt,
mert ránkszabadítja a poklot,
amelyben valaha hittünk,
de bugyrait kenetesen leimádkoztuk.
Most a magunk építette világ
makettjét nézegetjük, és kétkedve egymásra nézünk:
hm, talán az Isten jobban csinálta?
Ágai Ágnes Élősirató c. kötetéből.(Szépirodalmi Kiadó 1987)