November 30. - Fodor András: Andrásnap

János már majdnem

olyan magas mint én.

Együtt megyünk az esti térre.

Patyolat-prém alatt a város.

Vastag hó mindenütt. Jó ragadós.

Ülő embert szobrászkodunk a padra

s dobáljuk egymást…

Ázott kesztyüsen

állítok be az Astoriába.

Barátom űzött-keserű.

Földiktál néhány verscímet:

olvassam A halottak élént!

Míly pontosan megjósolta a költő

ezt a „Hamupipőke magyar kínt”.

A külvilág hisztériája,

„a hadvasak zadorlata”.

elnyomja a mi panaszunkat.

Jobb annak, aki közösség nélkül,

maga-magával boldogtalan.

Agymozijában ő

egész lepergett sorsát

érvénytelennek érzi.

Látja magát,

ahogy megy

X. városban, a Bezerédy utcán,

És nem esik jól rágondolni se…

Csak a behavazott remények.

Csak a kiolvadt megszégyenülés.