A drága Doktor úr, a novemberi nap röntgenezgeti még beteg bordáikat. Hátuk panaszfalán sóhajokhoz szokott, esőcsepp-puha ujj kopog, kopog, kopog.   Magam varjúhodón egy rendelőpadon várok a leletre. Kint fák. Itt-ott levél. És zeng a gyászruhás rigók rekviemje.

A tömzsi, totyogó tavalyi ludat cserbenhagyta csúful a józan öntudat. Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát, gyönyörű hattyúnak képzelte magát. Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: "Gá!" Kilépett a libasorból, s elment világgá. A legelső pocsolyánál máris vízre…