Nem tudtam, mi legyek:
lány, azaz világos
– mint egy sakkjáték figuráit,
úgy képzeltem el a nemeket –,
vagy fiú, azaz sötét?
És sajnálkozás fogott el, ha néztem
a nagyokat: csak nők vagy férfiak.
Szoknyába-nadrágba-pulóverbe bújtam,
hol lánynak, hol fiúnak öltöztem szabadon.
Aztán a tervezgetésnek egy csapásra vége lett.
Álmomban K. I.-vel sétáltam a Ligetben.
Átfogta a derekamat, én vállára
hajtottam fejem, mint aki beteg,
és az is voltam: szerelmes őbele.
Megálltunk a Céllövöldés bódéja
előtt, ott, ahol anyámmal nézelődtem
nemrég. Kezébe vett egy puskát,
a babát tartó hurkapálcát eltalálta,
a baba lezuhant. Lány vagyok azóta,
örökre foglyod, szerelem.
