Bokorsövény fölött
a labda átszökött,
a kőrakásra ugrott,
s abban a pillanatban
átrúgtatta a partot,
s a gyors folyóba csattant:
az ár csobogva
továbbsodorta.
Úszott a labda,
útra kelt,
a víz alatta
énekelt,
hullám dobálta,
elkapta hab,
forgó lökött rajt
jó nagyokat.
De ő nem bánta.
Hej, bántam én!
A parton állva
sirattam én!
Kértem is volna
békítve már,-
hullámsodorban
rég messze jár!
Még egyre látom:
föl-le bukik,
habtaraj-háton
tengerekig,
úsztatja tőlem
a gyors folyó,
tűnő időben
kalandozó!
Bokorsövény fölött,
gyerekkorom fölött,
labdám a sebes árral
valaha megszökött
átrúgtatta a partot,
mert a tengerre tartott,
vitte a messziségek
forgó igézete.
Én meg nyomába nézek:
vajon beérem-e:
