Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít. Nézd a világ apró rebbenéseit. Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog, vihogva varrnak felhőskörmü lányok. Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló. Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló. A sarkon túl egy illatszerárus árul, a hitvesét is ismerem…

A mécsvirág kinyíliks a húnyó láthatárnakkönyörg a napraforgó;a tücskök már riszálnak,odvában dong a dongós álmos kedvét a bársonyestében égre írtaegy röppenő pacsirta;s ott messzebb, kint a réten,a permeteg sötétbenborzong a félreugrónyulak nyomán a fűszál,a nyír ezüstös ingbenimmár avarban…

  Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál,alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,kasban a méh, rózsában a rózsabogár,alszik a pergő búzaszemekben a nyár,alszik a holdban a láng, hideg érem az…

Bolond, ki földre rogyván     fölkél és újra lépked,s vándorló fájdalomként     mozdít bokát és térdet,de mégis útnak indul,     mint akit szárny emel,s hiába hívja árok,     maradni úgyse mer,s ha kérdezed, miért nem?        még visszaszól talán,hogy várja őt az asszony     s egy bölcsebb, szép…

  A harsány napsütésbenoly csapzott már a rétés sárgáll már a lomb közta szép aranyranét.Mókus sivít már és a büszkevadgesztenyén is szúr a tüske.

A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor…

Düh csikarja fenn a felhőt,fintorog.Nedves hajjal futkároznakmeztélábas záporok.Elfáradnak, földbe búnak,este lett.Tisztatestű hőség ül afényesarcú fák felett.

Rebbenő szemmelülök a fényben,rózsafa ugrikát a sövényen,ugrik a fény is,gyűlik a felleg,surran a villáms már feleselgetfenn a magasbandörgedelem vaddörgedelemmel,kékje lehervadlenn a tavaknaks tükre megárad,jöjj be a házba,vesd le ruhádat,már esik is kint,vesd le az inged,mossa…

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,az ég derüs, nincs homlokán redő,utak mentén virágzik mind az ákác,a csermelynek arany taréja nős a fényes levegőbe villogójeleket ír egy lustán hősködőgyémántos testü nagy szitakötő.

Szirom borzong a fán, lehull; fehérlő illatokkal alkonyul. A hegyről hűvös éj csorog, lépkednek benne lombos fasorok. Megbú a fázós kis meleg, vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

Tócsába lép a szél füttyent és tovafut, hirtelen megfordul s becsapja a kaput. A tócsa laposan pislant s a lusta fák madaras szájukat hirtelen kinyitják. Összevissza zaj lesz, még a lomb is mormog, épülnek a porban porból kicsi tornyok. Megáll az úton a mókusbarna barát és…

Ragyogó rügyre ült le most a nap, s nevetve szamárfület mutogat. Madárfi erre eltátja csőrét, hunyorg feléje a nevető rét, s a bárány is csodálkozik. Csoda, hogy nem billen ki száján fogsora. Ragyogó rügyön álldogál a nap, indulni kész, arany fején kalap. Fiatal felhő…

Egy szellő felsikolt, apró üvegre léps féllábon elszalad.Ó április, ó április,a nap se süt, nem bomlanaka folyton nedvesorru kis rügyek se méga füttyös ég alatt.

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március. A fázós rügy nem bujt ki még, hálót se sző a pók, de futnak már a kiscsibék, sárgás aranygolyók.

Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó: csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az ég. Megvillan a nap, hunyorint. S íme fehér hangján rábéget a nyáj odakint, tollát rázza felé, s cserren már a veréb.

Mióta készülök, hogy elmondjam nekedszerelmem rejtett csillagrendszerét;egy képben csak talán, s csupán a lényeget.De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,és néha meg olyan, oly biztos és örök,mint kőben a megkövesült csigaház.A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölötts…

Táncosmedrü, fehérnevetésü patak fut a hegyről,táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokrons villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassu okosságtartja az égen,…

Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott sárga zászlait eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri.