Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy öreg ház padlásán
valahol két egerecske.
Egyik neve Zurrogi,
másik neve Zürrögi.
Igen szellős volt a padlás,
s huzatos padláson nem jó,
nem az alvás,
Hát az a két kisegér
szemét nem hunyta le éjjel,
sétált a padláson széjjel,
sétált hosszába-keresztbe,
a tetőn át égre lesve,
honnét besütött hozzájuk
a hold, az ezüst-fehér.
Zurrogi unatkozott,
Zürrögi ásítozott.
Hogyha már nem alszanak,
unatkozó két egerek
ugyan micsináljanak?
Azon az öreg padláson
volt játékuk épp elég –
Hintaló,
síp,
ócska labda,
azt hajítgatták magasra;
kócbaba,
kisostor,
csengő,
de elunta mind a kettő,
s így szóltak két kisegerek:
„Ördögbe az unalommal,
megkukulunk ebbe még!”
Azon az öreg padláson
volt egy teli zsák dió –
Kidöntötték:
zsuppsz, a földre!
Gurítgatták tözörögve,
végül a diót elunva
panaszolkodának újra:
„Nincsen ebbe semmi jó!”
Azon az öreg padláson
kutakodtak szüntelen,
Zurrogi egyik sarokban,
Zürrögi másik sarokban
kutatgatta unalmában,
hogy ama öreg padláson
hátha még valami játék
kettejüknek megterem.
Végül ím kártyára leltek –
No ezen egy jót nevettek,
olyan szép volt az a kártya;
akárhonnét nézegették,
nézegették,
méregették,
mindegyiken csuda-ábra.
Zürrögi nagyot kiált:
„Zurrogi szomszéd, vivát!
Mondok neked egy nagyot,
kedves Zurrogi barátom:
osszuk szét a sok lapot.
Jót kártyázni kellene,
és az idő,
héjha, komám,
az is jobban tellene!”
Zurrogi ezt zümmögi:
„Kedves szomszéd,
Zürrögi!
Ne szaporítsuk a szót,
számoljuk meg a diót.
Egyik fele enyimé,
másik fele tiedé;
azután jöhet a kártya,
mert igazat szóltál, szomszéd,
jobban megy az idő játszva!”
Megszámolják a diót –
Zurrogi kap hét kilót,
Zürrögi is épp hetet.
No már játszani lehet!
Dióval fizet a vesztes,
zörgő diót kap a nyertes.
Leül a két kisegér –
Kétfelé osztva a kártya,
minden lapon
csuda-ábra,
szedegetik egyre-másra;
épp hogy a markukba fér.
Zurrogi kezd:
„Pirosat!”
Felel Zürrögi hegyesen:
„Adok én, komám, olyat!”
Zurrogi szól:
„Makkot adj!”
Lecsap Zürrögi egy lapot:
„Jó, csak bele ne szakadj!”
Zurrogi kér:
„Zöldre zöldet!”
Zürrögi kártyája csattan:
„Adok én, egy lapra többet!”
Zurrogi szól:
„Van-e tök?”
Zürrögi kiált utolszor:
„Van, de ezzel én ütök!”
És ugyan igaza lett –
Mert elnyerte Zurrogitól,
elnyerte Zürrögi szomszéd,
el a hét kiló dióját,
el az utolsó szemet.
Héjha!
Volt sírás-rívás!
Volt Zurrogi panaszában
esenkedés és szidás.
Kérte vissza a diót,
de Zürrögi csak kacagta,
a diót zsákjába rakta,
nem adott vissza egy szemet,
nemhogy hét egész kilót.
Azóta nincs köztük béke.
Ott él az öreg padláson
messze, messze,
két egérke;
veszekszenek nappal-éjjel,
sétálván bosszúsan széjjel,
azon az öreg padláson
valamerre a világon.
Egyik neve Zurrogi,
másik neve Zürrögi.
