Január 31. - Zalán Tibor: Önmagától elváló

Sötétségben egyedül A táv
olságok feloldódtak az ü
vegkristályok rácsai között
Előrenyújtom a kezem s az
orromat érintem vele Te
hát ott vagyok én nem itt ahol
lenni hittem magamat Így ki
szolgáltatottjává váltam egy

 magától szintén elválónak
akinek a szándékait nem
ismerhetem kezében lehet
kés vagy bárd de lehet egy csokor
vérehulló fecskefű Hogy mi
talán nem is annyira fontos
A felismerés azonban hogy
csak a sötétség bizonyosság
az egyedüliség kétsége

 nyüszítésre kényszerít Egyed
üllétem ilyen formában hogy
sohasem lehetek egyedül
amíg én vagyok a sötétben
és nincs rajtak kívül semmi más
csak egy magától elvált vala
kim aki a testi részét ná
lam hagyta különben hogyan ér
inthetném meg a saját orrom

 Ez el kell vezessen a felis
merésig gyilkosom és felmag
asztalóm csak én lehetek ha
egyedül és sötétben az ü
veg kristályrácsai között haj
ladozva kerülgetve saját
lépteimet hogy kétszer mégse
lépjek ugyanabba a nyomba
mert akkor Herakleitosz meg

 hazudtolva és homokpartként
omlik alá minden filozóf
ia amit eddig összehord
tak egy rossz lépés az üveg kris
tályrácsai között mégsem egy
orr megérintése mellesleg
aki elváltságunkban a mi
énk de a sötétben idegen
entitás csak taknyos alkatrész

 Lehet hogy közben álmodtam vad
fenyvesek mélyén tűz mellett ül
ve De nem visszahozható az
álom hiába alszanak zöld
hangárok mélyén a rakéták
kiket a halált szétszórni rend
szeresített a rend azonban
honnan tudhatnám álmodtam-e
zöld hangárok mélyén a halált

 szétszóró rakétákat vagy ők
álmodtak engem aki jár az
orra után A fű szaga át
üt a csenden ami körülvesz
i a keresőt vagy a magát
ól elválót Ezek már a haj
nal kutyái és a halál ma
darai kint az ég peremén
billegdélve közöttük fényes

 kondenzcsíkokat húz a förte
lem Egyedül Lét a sötétben
Sötét tél az egyedülségben
Könnyen fölcserélhető szavak
rég elveszített jelentéssel
Új lapot nyitni már meddő pró
bálkozás A becsukott könyvek
ben lidércek laknak Ők szopják
a torkom átverő jégcsapot

 Csak megyek az orrom után a
a sötétben Hanyatt Mozdulatlan
Az idő mozdonya elüti
a kutyákat és a madarak
at toll és szőr kereng a dereng
ésben Nem akarok mindig hal
álról írni Nem Az önmagá
tól elváló rám mered az ab
lak üvegén túlról s tovább áll