Augusztus 31. - Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik

Augusztus 31. - Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik

Augusztus 31. - Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik

50_1.jpg

A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó;
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta;
s ott messzebb, kint a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken
újból a sárga ősz jár.

Augusztus 30. - Áprily Lajos: Szonett

Augusztus 30. - Áprily Lajos: Szonett

Augusztus 30. - Áprily Lajos: Szonett

10353381_10152444080074872_4373110658829899685_o.jpg 
Ez még nem ősz. A táncoló sugárban,

Mely e mosolygó hervadáson reszket
Bearanyozva sírhantot, keresztet,
Ó, annyi élet, annyi ifjúság van.
Úgy érzi lelkem: lüktet itt a nyár még
E fénypompától tündöklő színekben,
Csak haldokolva, egyre csöndesebben -
És én is mintha még csókokra várnék.
És holnap, holnap minden ködbe vész el,
A nyárvarázs, mely itt él még a tájon,
Mint ijedt nymphák, rebben szerte-széjjel.
Szívemre száll a csöndes őszi álom,
S az ősz esője néma könnyezéssel
Siratja el szerelmem, ifjúságom.

Augusztus 29 - Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz

Augusztus 29 - Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz

Augusztus 29 - Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz

aug29.jpg

(A jubiláló Tersánszkynak)

 Úgy volna jó a törvény, úgy egyforma hatályú,
ha akként gyártódnánk, mi emberek,
akár a vályog, mit a vályu
billiószám is egyformára vet.

  De hát ezt nem lehet

  Ahány szív, annyi akarat.

  S rég nem vagyunk
csupán agyag s anyag!

 Pontos leszek, mint mindig az iró,
ha a tudós költ s a biró.

 Ez a mi új dalunk.

 Törvényt, de elevent, tehát,
hogy ne csapódjunk folyton össze,
hogy részlet-igazát
kiki illessze a közösbe,
úgy mégis: emberek maradjunk,
ne vályog-vályú sarává meredjünk;
atomok, atom magvakként kerengjünk;
helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk.

 A lét tegyen rendet, ne a halál!


 Jogot tehát az árnyalatnak,
melyben a holnap rajza áll
s a kivételnek
mely holnapra talán szabály;
jogot – hogy hadd kisérletezzék –
a költőnek, a legfőbb kutatónak.
Mert semmivel nem kell nagyobb tehetség
s buzgalom meglelni a rák
ellenszerét,
gépbe fogni az atom erejét,
röpülni világűrön át,
mint megmutatni, amit a jövő
a szívben érlel,

 mint fölfedni ibolyántúli fénnyel,
mi lesz holnap kötelező
közöttünk, emberek;

 mi az, mi idegünkben közeleg!

 Évmilliárdok távolából
évmilliárdok távolába.

 Jogot a boncolóknak,
A kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,
Kik elválasztva percenként a rosszat
a jótól,
valamit folyvást rendbehoznak,
percenként fölmutatva, hogy mikortól
gyilkos a gyilkos,
tolvaj a tolvaj,
torz már a szép,
szép az imént torz
a hős: pribék,
s ki az, aki elől megy –

 

mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor – hány a példa! –
a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda,
mocskos a szűz.

  Nem minden alkotó ilyen, de
én őket, az így működőket,
a haladókat, s harcolókat
vallom – a terep-fölverőket –
példaképül! A holnap
felé ők jelzik az irányt!

  Előttük jár, fönnen libegve
Hamlet, Karenin Anna, Bánk,
-- megannyi tiszta láng!

  A homályt-üző ős Világ
nő, ha ők szólnak.

 Üdvözlet, s hála hát
a törvény – és a fény – hozóknak,

  kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –
-- s elbukva is! – előretörnek
tán nem is tudva hova s miért.

 Így mondjunk hálát Tersánszky Jenőnek,
mi, akik látjuk, hova ért.

  Az igazért.

 Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd
hordozható csónakjaidat, törd fejed
ős-sípon, új bicikli-féken – szépítsd,
javítsd, akkor is, ha nem kell,
a részletet,
te, teljes ember!
ne pihentesd se karodat, se agyadat, se szádat,
dolgozz soká még és vigadj
s ne is tudd, -- akárcsak a század –

ki vagy!

Augusztus 28. - Konstanty Ildefons Galczynsky: Miért nem dalol az uborka?

Augusztus 28. - Konstanty Ildefons Galczynsky: Miért nem dalol az uborka?

Augusztus 28. - Konstanty Ildefons Galczynsky: Miért nem dalol az uborka?

aug13.jpg

 E kérdést, mit a cím
oly bátran vág szemünkbe,
meg kéne oldani,
bármi kínba kerülne.

Mert ha az uborka
nótára soha nem gyújt,
az ég tán így akarja:
szegényke nyilván - nem tud.

De ha szeretne! Forrón.
Pacsirtánál is szebben.
Ha éjjelente zöld könnyeket ont
a befőttesüvegben.

Telek és nyarak múlnak,
hol nap les ránk, hol felleg:
s mi közömbösen megyünk el
nem egy uborka mellett.

(Kerényi Grácia fordítása)

Augusztus 27. - Takács Gyula: Koko

Augusztus 27. - Takács Gyula: Koko

Augusztus 27. - Takács Gyula: Koko

Elégia egy tyúkról

b_10.jpg

Nem is háziállat már e tyúk.
Több mint egy távoli rokon.
Családtag, szárnyas sárga néni
kárálgat kint az udvaron.

Kopogtat, hogyha kedve tartja.
Az ajtót csőrével veri.
Anyám meg ugrik és beszélget
mindjárt ahogy beengedi.

Ő meg felül az egyik székre.
Félrehajtja tokás fejét,
s megkérdi, mit főz a fazékba? -
Kotyok, míg készül az ebéd.

Anyám örül, mert öregségre
minden anya magányra jut.
Azt hiszem, erről beszélgetnek
most is anyám s e sárga tyúk.

Titkos nyelven egymást megértik!
S ha néha hallgatom szavuk,
a konyhában hallom dobogni
szívük, értelmes angyaluk. 

Augusztus 26. - Arany János: A tudós macskája

Augusztus 26. - Arany János: A tudós macskája

Augusztus 26. - Arany János: A tudós macskája

aranytudos.jpg

Nagy lett volna a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna, ha kevés volt
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről
- S hajna!
Akkor esett ez a bolond
História rajta.

Nem szeretett ez a tudós
Semmit a világon,
Járt legyen bár égen-földön,
Két avagy négy lábon:
De a kendermagos cicát
- S hajna!
Éktelenül megszerette,
Majdhogy fel nem falta.

Szolgája is volt; a háznak
Ez viselte gondját,
Hogy lába ne keljen és a
Szelek el ne hordják.
Hű cseléd volt félig-meddig,
- S hajna!
Koplalás lőn este reggel
Bőséges jutalma.

Máskülönben ment a dolga
A kedves cicának:
A reggelin gazdájával
Ketten osztozának.
Búsan nézte ezt a szolga
- S hajna!
Fél zsemlére, pohár téjre
Nagyokat sohajta.

Mert tudósunk a magáét
Ha fölreggelizte:
Felét a cicának adni
Volt a szolga tiszte.
Úriasan élt a macska,
- S hajna!
Csak nem akart, csak nem akart
Meglátszani rajta.

"Hé... izé... mi baja lehet
Annak az állatnak?
Szőre borzas, csontja zörgős,
Szédelegve ballag."
"Jaj, uram, hát a sok éhség! -
- S hajna!
Kétszereznők csak a tartást;
Mindjárt lábra kapna."

S az napságtól itce tej járt,
Kapott egész zsemlét:
A tudós csak lesi, várja
Hogy ha nekitelnék.
De a macska nem üdűlt fel,
- S hajna!
Elfogyott a fogyó holddal,
Sarlóvá hajolva.

Kendermagos szegény cica
Nyavalyába esvén,
Fölvette a néhai nevet
Egy szép őszi estvén.
"Átszellemült kedves állat
- S hajna!
Falatom megosztom vele
Mégis meg van halva!"

"Mi tagadás" - mond a szolga,
"A cicus nem vétett:
Én evém meg ő helyette
Reggel az ebédet.
Mondtam, menjen egérfogni,
- S hajna!
Nem tanyáz ám ott egér, hol
Üres minden kamra."

Nagy volt, mondok, a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna! Kevés hozzá
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről
- S hajna!
Ilyen apró dőreségek
Gyakran estek rajta.

Augusztus 25. - Horgas Béla: Mit ér a név

Augusztus 25. - Horgas Béla: Mit ér a név

Augusztus 25. - Horgas Béla: Mit ér a név

dscn0079_1.JPG

A szarkaláb egy kertben állt,
a szarka éppen arra szállt.
A szarka mondta: Csörr! Segíts!
A gazda üldöz, rejts el itt!

 A szarka, szólt a szarkaláb,
a szarkalábbal nem barát...
Mit ér a név, te névrokon?...
Én rózsákkal barátkozom.

Augusztus 24. - Illyés Gyula: Hegyen tanyázom

Augusztus 24. - Illyés Gyula: Hegyen tanyázom

Augusztus 24. - Illyés Gyula: Hegyen tanyázom

aug24.jpg

Hegyen tanyázom, présház a lakásom,
csúcson, mégis meredek part alatt.
Mint fecske-fészekből nézem a tájat,
életemet is, amely lent maradt.
Por burkolja a kis falut; felette
a temető villog csupán ide;
kacsint a déli fény egy-egy keresztről:
a halál ravaszdi tekintete.

És ott nyugatra, túl a láthatáron,
a gyümölcsfákkal csipkés halmokon,
mint óriási tündérkatlan izzik
a hegyek közt rejtőző Balaton.
Vízét nem látni, csak a nap gomolygón
az égre visszarobbant sugarát -
ragyogtatja a tó, mint összehajló
szerelmes arcok egymás mosolyát.

Napszámra vén kőasztalomra dőlve
a két fény játékát nézegetem;
az életét és errébb a halálét
korty közben rajtuk áll meg a szemem.
Élet, halál, - oly mindegy itt nekem már,
az egyik nem víg, másik nem setét;
mintha csak egy arc nyitná viszonzásul
felém hol egyik, hol másik szemét...

Augusztus 23. - Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Augusztus 23. - Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Augusztus 23. - Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

nyar4_1.jpgHogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Augusztus 22. - Závada Péter: Augusztus végén

Augusztus 22. - Závada Péter: Augusztus végén

Augusztus 22. - Závada Péter: Augusztus végén

auig22.jpg

                                 Szabó Marcinak

Már foszlik a fűben a lágy pihepaplan.
Már ömlik a toll a szalon teraszán.
Nagy szárny ma az éj: simogat szakadatlan,
Friss pelyhe lehull, kavarog dekaszám.

Szétrebben a fürge idő, s eliramlik,
Tust fúj, s hazatér, aki haknizenész:
Elhalnak a fákon az esteli sramlik,
Hűs talpam alatt kifehérlik a mész.

Ím, itt ülök újra e parkban a nyárral,
Hol messzire vágy a merész utazó;
Fúvószenekar: koraesti madárraj -
Elszáll: puha szélben a trombitaszó.

Ugyanígy szálltál te is egykor elébem,
Most én vagyok az, ki mohón hazavár,
S míg jössz, muzsikálok a lombok ölében,
Hol balga zenészeit űzi a nyár.

Augusztus 21. - Radnóti Miklós: Éjszaka

Augusztus 21. - Radnóti Miklós: Éjszaka

Augusztus 21. - Radnóti Miklós: Éjszaka

hajnal.jpg  Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon; 
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Augusztus 20. - Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

Augusztus 20. - Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

Augusztus 20. - Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

aug20.jpg

Nem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre űltek és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetőben.
Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön,
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
„A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket.”
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Augusztus 19. - Ladányi Mihály: Zseb dal

Augusztus 19. - Ladányi Mihály: Zseb dal

Augusztus 19. - Ladányi Mihály: Zseb dal

aug19.jpg

Volt egy ember, ki megtudta naponta
a rádióból és a hírlapokból
milyen boldog lesz itt az utókor
kolbászból lesz a lépcsőházi karfa
és ó, egek
egész hegyek, egész hegyek lesznek szaloncukorból

S szólt az ember: ezt mind most akarom,
máskülönben nincs igazság a földön,
már az időm nem naplopással töltöm
a nap helyett ezentúl mást lopok
és ó, egek
a szót a tett, a szót a tett követi itt a földön

És híre ment, hogy ezt lehet. S épp ettől
valósult meg a kollektivizálás
mert nem volt olyan hivatal vagy állás
hol nem loptak naponta számtalanszor
és ó, egek
egész hegyek, egész hegyek kerültek zsebbe akkor.

De jött a baj, hogy kicsik a zsebek
a problémát a lapok is megírták
nagyobb zsebeket követelt az ország
és jött a zsebszabályzási rendelet
és ó, egek
megnőtt a zseb, megnőtt a zseb és eltűnt benne az ország

Augusztus 18. - Csoóri Sándor: Che Guevara búcsúztatója

Augusztus 18. - Csoóri Sándor: Che Guevara búcsúztatója

Augusztus 18. - Csoóri Sándor: Che Guevara búcsúztatója

aug18.jpg

Szerethettek volna a nők,
szerethetett volna a tenger,
te mindenütt otthonos és otthontalan,
lehettél volna Brazília selyemfiúja,
lokálok helytartója,
éjszakákkal karambolozó költő –
mert a vakság hamujában
gyönyörű lábak járnak mindig,
mert a tenger lányai igazi férfiakra várnak.
 
*
 
S boldog, ki el tudtad árulni az édent,
lettél a század partizánja,
emberi lábnyom a járhatatlan őserdőben,
szakállas forradalmár,
géppisztolyos szépfiú,
Santa Clara városát mosolyoddal is meghódító.
 
*
 
Én láttalak és irigyeltelek:
vonult előtted a nyár, mint a tankhadosztály.
Vászon katonazubbonyodban
a szabadság verítékezett
s a jövő izzadság-szaga csapott
orromba akkor,
erősebb volt, mint a narancskerteké.
 
*
 
Havanna boldog volt, mert ismert téged,
Havanna boldog volt, mert el tudtad hagyni őt is.
 
*
 
Bolívia erdeiben
nem a fejszék beszéltek legszebb nyelven,
nem a fűrész,
nem is madarak.
A fák leadóállomásai
lélegzetvételed sugározták.
 
*
 
A hang, ha elhallgat, hiánya megmarad.
A test, ha megölik, hiánya testté válik:
adni kell neki kenyeret,
adni kell neki szabadságot.
 
*
 

Augusztus 17. - Arany János: Mátyás anyja

Augusztus 17. - Arany János: Mátyás anyja

Augusztus 17. - Arany János: Mátyás anyja

aug17.jpegidegentoll

 

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából:
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.

Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam
Ha megejt az ármány?

Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak."

Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.

"Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany,
Meg a ló,
Teste fáradsága."

"Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendő."
"Szerelmes
Szivemnek
Hét egész esztendő!"

"Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap."
"Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap.

Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat." -

S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.

Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.

"Hamar a
Madarat!...
El kell venni tőle!"
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.

Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.

Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.

"Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél
Vagy ahhoz hasonló.

Piros a
Pecsétje
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!"

Augusztus 16. - Juhász Ferenc: Rezi bordal

Augusztus 16. - Juhász Ferenc: Rezi bordal

Augusztus 16. - Juhász Ferenc: Rezi bordal

aug16.jpg

Ne sírj ifjúság múlásán,
zúgó idő szárnyalásán,
bárhogyan süvít!
Húsos lombok mind elasznak,
hulldogálnak rőt harasztnak.
Az öregség kövér hava mindent beborít.
 
Férfikor jön ifjúságra,
életed gyümölcsös ága,
az is elvirít.
Szirmát minden nap elejti,
táncát bármikép is lejti
évek rózsája a szélben, az is elvirít.
 
Tedd hát, amit tenni rendel
minden napod, türelemmel
végezd dolgaid!
Marad valami utánad,
ha nem marad, az se bánat,
hörböld dúdolván a borod, ha a bor vidít.
 
Nézd a rezi hegy üstökét,
zöld bozontját nyomja az ég,
rengő erdeit.
Ott ül esőboronálta
fején sziklakoronája.
Gőzoszlopok tömődnek a dús fellegekig.
 
Paták kongatták a sziklát,
társzekerek vasabroncsát
nyögte a fahíd.
A tornyokban őrök álltak,
hars kakasként kiabáltak,
s döngött tuloktól, bivalytól a felvonóhíd.
 
Testőrök, lányok, szakácsok,
íjjászok, fürge lovászok
sürgése volt víg!
Az udvaron szolga hemzseg,
hangyamódra cipekednek,
tömik a barbár-szakállú várúr vermeit.
 
Az erdőben vad futása,
sárga ebek csaholása,
kürt búgott, őz rítt!
Urak, vitézek, vadászok,
szűz-perzselő tobzódások
helyét fölverte a gaz, ki veresen virít.
 
Mint a szőrzet a hullából,
serked a kő-koponyából
a fű és sivít.
Gaz veri a csülök-nyomot,
nehéz kontyú kisasszonyok
flórát csipegető kezét, könnyű lépteit.
 
Mulandóság? Fene bánja!
Csak így szép az élet, hát ma
éljed napjaid.
Ne sírj ifjúság múlásán,
zúgó idő szárnyalásán,
borod mellett hallgasd: szárnya csattog és süvít.

Augusztus 15. - Tersánszky Józsi Jenő: Kedvesem,hallgass ide

Augusztus 15. - Tersánszky Józsi Jenő: Kedvesem,hallgass ide

Augusztus 15. - Tersánszky Józsi Jenő: Kedvesem,hallgass ide

aug15.jpgKedvesem, hallgass ide!
Elmesélem izibe,
Mit álmodtam Rólad én,
Langyos, nyári hajnalon.

Még aludt a fuvalom
Még aludt a fű, a fa,
Alvó dombtetők felett,
Aludtak a fellegek,
A víz álmában beszélt,
Csönd duruzsolt szerte-szét.

Hát egyszerre a gyepen
Te jössz arra kedvesem.

A víz látott meg legelébb,
S rögtön szerelmes lett beléd.
Mivel pedig oly lecsperdi
Rögtön ezer nyelve pergi

Hohó kedvesem, széplány
Állj meg itt most a sétán.

Friss a csókom mint a tűz
Ereidbe vágyat űz
Hótagodba hevet olt
Friss hevet, gyönyörsikolyt

Vesd le tüstént a ruhád
Jöjj hívó ölembe hát.
Vesd le, vesd szépen hiszen
Nem lát itt meg senkisem.

A hajnal a tanúm rája
Hogy te hajlottál szavára.
És mezítlen láttalak
Patak parti fák alatt.

Augusztus 14. - Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Augusztus 14. - Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Augusztus 14. - Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

konyvkos16.JPG

Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast. 
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd. 
- Igaz volna ama vád, 
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát? 
- Egy nagymamát? Egy grammot se! 
Ez az egész csak Grimm-mese! 
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád? 
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát! 
- Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek! 
Én még az almát is hámozva eszem meg. 
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten, 
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten. 
- Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba. 
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta, 
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok, 
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott. 
- Én úgy tudtam, Önnél szabály, 
hogy csak friss húsárut zabál. 
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve, 
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze. 
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva? 
- Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka! 

Augusztus 13. - Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Augusztus 13. - Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Augusztus 13. - Radnóti Miklós: Erőltetett menet

aug13a.jpg

Bolond, ki földre rogyván     fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként     mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,     mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,     maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?        még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony     s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,     mert ott az otthonok
fölött régóta már csak     a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,     eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos     a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök     ringnának nesztelen
és Fanni várna szőkén     a rőt sövény előtt
s árnyékot írna lassan     a lassu délelőtt,
de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!

Augusztus 12. Tamkó Sirató Károly: Vándor Móka

Augusztus 12. Tamkó Sirató Károly: Vándor Móka

Augusztus 12. Tamkó Sirató Károly: Vándor Móka

aug11.jpg

                                             Elindultunk

Balátára malátáért,
Galántára palántáért,
Rabizára paprikáért,
Soroksárra salátáért,

Macsoládra - kocsonyáért,
Kocsonyádra - mazsoláért
Cseresznyésre cseresznyéért,
Szerencs-Érre szerencséért,
Pécelre - mézért
Mézeskútra - pénzért.

                                          Jöttünk-mentünk

Nagylaposon - hegyesen,
Homoródon - begyesen,
Hétrongyoson - feszesen,
Lassú-réten - sebesen.

                                          Mit csináltunk?

Hévízen - vacogtunk,
Szomoródon - kacagtunk,
Árnyékoson - napoztunk
Koplallón - jóllaktunk,
Éberlakon - álmodtunk.

Tolcsván tocsogtunk,
Potyondon potyogtunk,
Szikszón szikkadtunk,
Csuklódon csuklottunk,

Lepénden lepént ettünk,
Legénden legénkedtünk,
Nyíratádon - bolondoztunk,
Bolondócon - nyiratkoztunk,

Szekeresden szekereztünk,
Nekeresden nem-kerestünk,
Heverdelen elhevertünk,
Előréven elrévedtünk.

                                    Be is értünk

Verebesre - seregestül,
Seregesre - verebestül,
Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon,
Lovas-szirtre jó lovon,
Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe - daltalan,
Dalos-zugba - hangtalan,
Zajgóvárra - zajtalan,

Szomjúhelyre szomjasan,
Gyopárosra párosan, 
Boldogkőre, Bársonyosra
bársonyban és boldogan!

Augusztus 11. - Petőfi Sándor: A Tisza

Augusztus 11. - Petőfi Sándor: A Tisza

Augusztus 11. - Petőfi Sándor: A Tisza

auig11.jpg

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.

Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”

Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot! 

Augusztus 10. - Tóth Krisztina: Hála változat

Augusztus 10. - Tóth Krisztina: Hála változat

Augusztus 10. - Tóth Krisztina: Hála változat

arad_006.JPG

Arany színekben játszó szén szavak,
Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,
boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,
zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,

Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,
Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,
Kormos Vas bongna, izzana a rács,
mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,

s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-
J. A. szájából érdes volt az élet,
Petri szájából szép volt a pimasz:

bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,
torkomban hangjukkal, de semmi az,
ha tőlük éghet éneke az énnek.

Augusztus 9. - Erdős Virág: Elviszem magammal

Augusztus 9. - Erdős Virág: Elviszem magammal

Augusztus 9. - Erdős Virág: Elviszem magammal

b_53.jpg

viszem a régen

         kihízott nacim

viszem a kelet-német

         származású macim

ezernyi véglet

         közül a köztest

viszem a Csokonai

         Vitéz Mihály Összest

ott lesz az ágyam

         ahova fekszem

elviszem alvókának

         egy-két régi ex-em

viszem a barnát

         viszem a szőkét

viszem a felhalmozott

         kapcsolati tőkét

viszem a tutit

         viszem a gagyit

viszem az otthonkában

         utcára tett nagyit

megannyi némán

         átbliccelt évet

elviszem magammal a

         szentendrei HÉV-et

viszem a Marcsit

         viszem a Karcsit

elviszem Kenesétől

         Keszthelyig a Balcsit

kicsit a nyarat

       kicsit a telet

viszem a mindörökké

       Moszkva-Moszkva teret

apuka titkát

         anyuka aranyát

elviszem magammal a

       Bácskát meg a Baranyát

viszem a bölcsit

         viszem a temetőt

viszem a csokoládé-

         barna bőrű szeretőm

viszek egy búval

         bevetett földet

viszem a pirosat a

         fehéret a zöldet

elviszem ezt is

         elviszem azt is

viszem a jófiút de

         elviszem a faszt is

viszem a bankot

         viszem a pálmát

elviszem minden igaz

         magyar ember álmát

viszek egy csontig

         lelakott testet

viszont az nem kérdés hogy

         Buda helyett: Pestet

viszek egy szívet

         viszek egy májat

viszek egy kívül-belül

         lakhatatlan tájat

naná hogy úgy van

         ahogy azt sejted:

viszek egy lassú burján-

         zásnak indul sejtet

viszek egy csúnyán

         beszopott mesét

viszem a legesleges-

         legutolsó esélyt

ki tudja lesz-e

         búcsúzni időm

viszem a Duna-parton

         levetetett cipőm

mit bánom úgyis

         elviszem lazán

elviszem gond nélkül a

         hátamon a hazám

aki ma büntet

         az holnap lövet

viszek egy mindig vissza-

               visszahulló

               követ

Augusztus 8. - Baranyi Ferenc: Szent Mihály útján

Augusztus 8. - Baranyi Ferenc: Szent Mihály útján

Augusztus 8. - Baranyi Ferenc: Szent Mihály útján

aug8.jpg

Párizsban a Hortobágy poétája
percig feledte a magyar ugart,
(Szent Mihály útján korzózott a nyár és
dalolt a Szajna-part) -

de otthonról az ősz, a gond utána
szökött egy pillanatra nesztelen,
s a költő őszi kedvvel ment tovább a
Boulevard Saint Michelen.

Szívében akkor íve tört a nyárnak:
a Gare de l'Estre fázósan vonult,
s - föl-földobott kő - ősz-kopár hazája
földjére visszahullt.

...Párizs nyarában könnyed volt a szívem
akár a Szajna-parti énekek,
nem jött az ősz, nem háborgatta semmi
a faleveleket,

csupán valami ősi nyugtalanság
emléke borzolt lombok ágbogán,
hogy még a legszebb nyárban se feledjem:

merről üzent az ősz egy délután,
hogy még a messzi nyárban se feledjem
hol a hazám.

Augusztus 7. - József Attila: A város peremén

Augusztus 7. - József Attila: A város peremén

Augusztus 7. - József Attila: A város peremén

aug7.jpg

A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.

Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt -
hiába törli a bú szivünkről
a rákövesedőt.

Moshatja vér is - ilyenek vagyunk.
Uj nép, másfajta raj.
Másként ejtjük a szót, fejünkön
másként tapad a haj.
Nem isten, nem is az ész, hanem
a szén, vas és olaj,

a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve
forrón és szilajon,
hogy helyt álljunk az emberiségért
az örök talajon.

Papok, katonák, polgárok után
igy lettünk végre mi hű
meghallói a törvényeknek;
minden emberi mű
értelme ezért búg mibennünk,
mint a mélyhegedű.

Elpusztíthatatlant annyian,
mióta kialakult
naprendszerünk, nem pusztítottak
eddig, bár sok a mult:
szállásainkon éhinség, fegyver,
vakhit és kolera dúlt.

Győzni fogó még annyira
meg nem aláztatott,
amennyire a csillagok alatt
ti megaláztatok:
a földre sütöttük szemünk. Kinyilt
a földbe zárt titok.

Csak nézzétek, a drága jószág
hogy elvadult, a gép!
Törékeny falvak reccsennek össze,
mint tócsán gyönge jég,
városok vakolata omlik,
ha szökken; s döng az ég.

Ki inti le - talán a földesúr? -
a juhász vad ebét?
Gyermekkora gyermekkorunk. Velünk
nevelkedett a gép.
Kezes állat. No, szóljatok rá!
Mi tudjuk a nevét.

És látjuk már, hogy nemsoká
mind térdre omlotok
s imádkoztok hozzá, ki pusztán
a tulajdonotok.
De ő csak ahhoz húz, ki néki
enni maga adott...

Im itt vagyunk, gyanakvón s együtt,
az anyag gyermekei.
Emeljétek föl szivünket! Azé,
aki fölemeli.
Ilyen erős csak az lehet,
ki velünk van teli.

Föl a szívvel, az üzemek fölé!
Ily kormos, nagy szivet
az látott-hallott, ki napot látott
füstjében fulladni meg,
ki lüktetését hallotta a föld
sok tárnás mélyeinek!

Föl, föl!... E fölosztott föld körül
sír, szédül és dülöng
a léckerités leheletünktől,
mint ha vihar dühöng.
Fujjunk rá! Föl a szivvel,
füstöljön odafönt!

Mig megvilágosúl gyönyörű
képességünk, a rend,
mellyel az elme tudomásul veszi
a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az
ösztönöket idebent...

A város peremén sivít e dal.
A költő, a rokon,
nézi, csak nézi, hull, csak hull a
kövér, puha korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.

A költő - ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát.

Augusztus 6. - Ady Endre: A föl-föl dobott kő

Augusztus 6. - Ady Endre: A föl-föl dobott kő

Augusztus 6. - Ady Endre: A föl-föl dobott kő

aug6.jpg

A föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra,
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédűl, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elűlnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bus akaratlan,
Kicsi országom példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába, mindenha szándék
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

Augusztus 5. - Kosztolányi Dezső: Ilona

Augusztus 5. - Kosztolányi Dezső: Ilona

Augusztus 5. - Kosztolányi Dezső: Ilona

allat12_1.jpg

Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.

Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lallala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.

Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
Ilona.

Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.

Arra, hol
feltűn és
eltűn a
fény hona,
fény felé,
éj felé,
Ilona,
Ilona.

Balgatag
álmaim
elzilált
lim-loma,
távoli,
szellemi
lant-zene,
Ilona.

Ó az i
kelleme,
ó az l
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.

Csupa l,
csupa i,
csupa o,
csupa a,
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.

És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin
ibolya,
Ilona.

Vigasság,
fájdalom,
nem múlik
el soha,
s balzsam is
mennyei
lanolin,
Ilona.

Elmúló
életem
hajnala,
alkonya,
halkuló,
nem múló
hallali,
Ilona.

Lankatag
angyalok
aléló
sikolya.
Ilona,
Ilona,
Ilona,
Ilona.

Augusztus 4. - Juhász Gyula: Augusztus

Augusztus 4. - Juhász Gyula: Augusztus

Augusztus 4. - Juhász Gyula: Augusztus

aug4.jpg

Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma: 
Az örök vágynak diadalma!

Az éj szerelme szerteárad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.

S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!

Augusztus 3. - Weöres Sándor: A tündér

Augusztus 3. - Weöres Sándor: A tündér

Augusztus 3. - Weöres Sándor: A tündér

bobita3.jpg

Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.

Augusztus 2. - Weöres Sándor: A két nem

Augusztus 2. - Weöres Sándor: A két nem

Augusztus 2. - Weöres Sándor: A két nem

aug2.jpg

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi -- akár bölcs, vagy csizmavarga --
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék közt jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég a semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él -- vagy tán csak élni látszik --
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, eleven,
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedőn fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.