Szeptember 8. - Heltai Jenő: Üzent az ősz

Szeptember 8. - Heltai Jenő: Üzent az ősz

Szeptember 8. - Heltai Jenő: Üzent az ősz

dsc07079.JPG

Üzent az ősz egy hervadt falevéllel,
Az ablakon bedobta tegnap éjjel.
Ó furcsa ákombákom!
Még meddig élem világom?

Kisasszony napján búcsúzik a fecske,
Elszállt a nyár és elszállt a szerencse.
Üres a fecskefészek
Már én sem fütyörészek.

Az ablakomban fázó, bús virágok,
A háztetőn a pék macskája nyávog,
Sarlója fénylik a holdnak,
Most mennek bálba a holtak.

Kinyílt az ajtó, de senki sem jött be.
Valaki némán meglapult mögötte.
Idebent csak a kétség.
Odakint a sötétség.

Üzent az ősz egy hervadt falevéllel,
Az ablakon bedobta éjjel.
Ó furcsa ákombákom!
Még meddig élem világom?

 

Szeptember 7. - Lackfi János: Felhőevő Dorottya

Szeptember 7. - Lackfi János: Felhőevő Dorottya

Szeptember 7. - Lackfi János: Felhőevő Dorottya

wp_20151102_002.jpg

Reggel iskolába menet
felhőt szedek, eszegetek.

Ködnek hívják, ül vastagon
az utcákon, az ágakon.

Mindenütt porzik, mint a por,
bolyhos, mint a vattacukor.

Hozzá mindenfélét falok:
sok köddel meszelt ablakot,

ködös fákat, ködös tetőt
és ködös madáretetőt,

ködkrumplipürével rakott
villanydrótot szopogatok,

hozzá még elropogtatok
sok ropi-villanyoszlopot:

mire pár házat lenyelek,
a hasam majd kireped.

Szerencsére épp annyi hely
marad bennem, amennyi kell,

és belém fér az iskolás
reggeli: kakaó, kalács

Szeptember 5. - Szabó Lőrinc: Pannón ősz

Szeptember 5. - Szabó Lőrinc: Pannón ősz

Szeptember 5. - Szabó Lőrinc: Pannón ősz

szept5.jpg

 Ősz van, a régi, a tavalyi ősz
s e furcsa ősz egészen megbüvölt.
Tetszik nekem. Szétnézek, látom a
roppant hervadást, de nem keserít,
és nem bánom, hol végzem utamat.
Nem értem a világot; azt hiszem,
nincs célja; – mért is volna? – és ami
értelmet magam képzelek belé,
sose több, mint maga a létezés.
Ősz van… Szép ősz… A jókedvű rigók
torkából még az augusztus rikoltoz
s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan
egy a születés és az elmulás,
mintha csak ruhát cserélne a Föld,
mintha a csere volna csak örök…
Ősz van… Nem az ősz: az benne a fontos,
hogy van!… A szél könnyelmű suttogása
ős legendákra tanítja az erdő
figyelmes bokrait és századok
óta köztünk kisértő szellemek
fájdalmát-örömét mesélgeti…
Ősz van!… Az évek szele csöndesen
hordja a sírokra a feledést…
Párás a fény… Szárazabb zajjal csúsznak
egymáson a tó hullámai… De
fáradhatatlan felhők görgetik
az égen lomha lavináikat…
Ősz van! Szép ősz!… Ősz minden változás:
szent dolog az ősz! – kiáltom, s ime,
sziklasötét barlangja hűvöséből
előbúvik a szakállas szatír
s a napsütötte pannón dombokon,
barátként mellém heveredve, némán
hallgatja az öregedő napok
lombzörgető, fáradt lépéseit.

forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Szeptember 4. - Weöres Sándor: Galagonya

Szeptember 4. - Weöres Sándor: Galagonya

Szeptember 4. - Weöres Sándor: Galagonya

osz_szeplak_066.JPG

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
        ruhája.
     Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
        magába.
     Hogyha a Hold rá
        fátylat ereszt:
     lánnyá válik,
        sírni kezd.
     Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
        ruhája.

A videó a CImbora onlinen látható

szeptember 3. - Kosztolányi Dezső Arany-alapra arannyal

szeptember 3. - Kosztolányi Dezső Arany-alapra arannyal

szeptember 3. - Kosztolányi Dezső Arany-alapra arannyal

akom.jpg

Arany-alapra festeném arannyal,
és olyan lenne, mint egy cukros angyal,
aranyruhájú és aranyszemű.
És búsan búgna édes-lanyha teste,
mint egy nemes és ódon hegedű.
Lefesteném őt korareggel, este,
az ágyba, hogy fehéren gömbölyül,
kék árnyait a szemei körül,
s a kandalló mellett, mint puha macskát
huncut mosollyal, lustán, álmodón,
a vánkosok között két gyönge mellét,
két illatos és langyos vánkosom.
És olyan lenne fáradt ajaka,
mint szirupédes, barna malaga,
és karja, mint egy kóbor villanás,
és dereka, mint egy meleg kalács,
és hangja álmos, bágyadt rezdülettel,
mint enyhe fürdő és mint a meleg tej.
S lefesteném szeptemberi tüzét is,
lobogó testtel festeném le őt,
hogy aranyok között iszik aranysört
hó-abroszon vasárnap délelőtt.
Fanyar vonalja a bús, drága szájnak
azt mondaná: szeptember és vasárnap.
Azt mondaná: én, s én azt mondanám: ő,
és szüntelenül csak ezt mondanám én,
és fiatal, szemérmes szerzetes,
csak festeném örök iniciálét.
 

Szeptember 2. - Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Szeptember 2. - Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Szeptember 2. - Ady Endre: Párisban járt az Ősz

szeplak_006.JPG

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok.
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és sugott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 

http://mek.oszk.hu/05500/05552/html/av0045.html

Augusztus 31. - Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik

Augusztus 31. - Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik

Augusztus 31. - Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik

50_1.jpg

A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó;
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta;
s ott messzebb, kint a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken
újból a sárga ősz jár.

Augusztus 30. - Áprily Lajos: Szonett

Augusztus 30. - Áprily Lajos: Szonett

Augusztus 30. - Áprily Lajos: Szonett

10353381_10152444080074872_4373110658829899685_o.jpg 
Ez még nem ősz. A táncoló sugárban,

Mely e mosolygó hervadáson reszket
Bearanyozva sírhantot, keresztet,
Ó, annyi élet, annyi ifjúság van.
Úgy érzi lelkem: lüktet itt a nyár még
E fénypompától tündöklő színekben,
Csak haldokolva, egyre csöndesebben -
És én is mintha még csókokra várnék.
És holnap, holnap minden ködbe vész el,
A nyárvarázs, mely itt él még a tájon,
Mint ijedt nymphák, rebben szerte-széjjel.
Szívemre száll a csöndes őszi álom,
S az ősz esője néma könnyezéssel
Siratja el szerelmem, ifjúságom.

Augusztus 29 - Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz

Augusztus 29 - Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz

Augusztus 29 - Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz

aug29.jpg

(A jubiláló Tersánszkynak)

 Úgy volna jó a törvény, úgy egyforma hatályú,
ha akként gyártódnánk, mi emberek,
akár a vályog, mit a vályu
billiószám is egyformára vet.

  De hát ezt nem lehet

  Ahány szív, annyi akarat.

  S rég nem vagyunk
csupán agyag s anyag!

 Pontos leszek, mint mindig az iró,
ha a tudós költ s a biró.

 Ez a mi új dalunk.

 Törvényt, de elevent, tehát,
hogy ne csapódjunk folyton össze,
hogy részlet-igazát
kiki illessze a közösbe,
úgy mégis: emberek maradjunk,
ne vályog-vályú sarává meredjünk;
atomok, atom magvakként kerengjünk;
helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk.

 A lét tegyen rendet, ne a halál!


 Jogot tehát az árnyalatnak,
melyben a holnap rajza áll
s a kivételnek
mely holnapra talán szabály;
jogot – hogy hadd kisérletezzék –
a költőnek, a legfőbb kutatónak.
Mert semmivel nem kell nagyobb tehetség
s buzgalom meglelni a rák
ellenszerét,
gépbe fogni az atom erejét,
röpülni világűrön át,
mint megmutatni, amit a jövő
a szívben érlel,

 mint fölfedni ibolyántúli fénnyel,
mi lesz holnap kötelező
közöttünk, emberek;

 mi az, mi idegünkben közeleg!

 Évmilliárdok távolából
évmilliárdok távolába.

 Jogot a boncolóknak,
A kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,
Kik elválasztva percenként a rosszat
a jótól,
valamit folyvást rendbehoznak,
percenként fölmutatva, hogy mikortól
gyilkos a gyilkos,
tolvaj a tolvaj,
torz már a szép,
szép az imént torz
a hős: pribék,
s ki az, aki elől megy –

 

mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor – hány a példa! –
a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda,
mocskos a szűz.

  Nem minden alkotó ilyen, de
én őket, az így működőket,
a haladókat, s harcolókat
vallom – a terep-fölverőket –
példaképül! A holnap
felé ők jelzik az irányt!

  Előttük jár, fönnen libegve
Hamlet, Karenin Anna, Bánk,
-- megannyi tiszta láng!

  A homályt-üző ős Világ
nő, ha ők szólnak.

 Üdvözlet, s hála hát
a törvény – és a fény – hozóknak,

  kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –
-- s elbukva is! – előretörnek
tán nem is tudva hova s miért.

 Így mondjunk hálát Tersánszky Jenőnek,
mi, akik látjuk, hova ért.

  Az igazért.

 Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd
hordozható csónakjaidat, törd fejed
ős-sípon, új bicikli-féken – szépítsd,
javítsd, akkor is, ha nem kell,
a részletet,
te, teljes ember!
ne pihentesd se karodat, se agyadat, se szádat,
dolgozz soká még és vigadj
s ne is tudd, -- akárcsak a század –

ki vagy!