December 13. - Tóth Árpád: Lélektől lélekig

December 13. - Tóth Árpád: Lélektől lélekig

December 13. - Tóth Árpád: Lélektől lélekig

szeplakhajnali_030.jpg

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

 

December 11 - Ágai Ágnes: Helyzetjelentés

December 11 - Ágai Ágnes: Helyzetjelentés

December 11 - Ágai Ágnes: Helyzetjelentés

sight_2016_12_05_093118_293.jpg Bennünket megszültek,
és nagyon hamar talpraállítottak,
de eldőltünk és egymásra
(vagy egymásnak) estünk.
                 Lámpást adtak a kezünkbe,
                 Hogy az élet értelmét megkeressük,
                  s azóta kutatunk a fűszálak között,
                  a szénakazalban,
                  a mikrohullámok rezgésében,
                   kis sövényeinken belül
                   és viszolygó-kiváncsi kitekintéssel
                   az úgynevezett nagy-,valójában
                    egészen piciny világra.

A jelszavakat levettük a házak faláról,
és beépítettük a tudatunkba,
azóta elemezzük
hasadásainkat és hasonlásainkat.
Anyánk emlőjébe betáplálták
a tejjel szívható információkat,
statisztikáink kimutatják,
hogy halandók és esendőek vagyunk.
Érzelmeink ÉKG-ját
még nem készítették el laboratóriumaink,
de ösztöneink hajlásszögét
már mérhetjük és irányíthatjuk.
             Nosztalgiáinkat butikokban árulják,
             visszasírhatjuk régi szép
             halálfélelmeinket,
             mert azok nem készültek műanyagból,
             és átkozzuk a tudományt,
             mert ránkszabadítja a poklot,
             amelyben valaha hittünk,
             de bugyrait kenetesen leimádkoztuk.
             Most a magunk építette világ
             makettjét nézegetjük, és kétkedve egymásra nézünk:
             hm, talán az Isten jobban csinálta?

Ágai Ágnes Élősirató c. kötetéből.(Szépirodalmi Kiadó 1987)

December 8. - PIlinszky János: Fabula

December 8. - PIlinszky János: Fabula

December 8. - PIlinszky János: Fabula

sight_2016_12_05_092747_572.jpg Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

 

Pausch Brigitta mondja el a Kölyökidő Téli álom c. különkiadásában 1995 -ben

December 7. - Utassy József: Hó hull

December 7. - Utassy József: Hó hull

December 7. - Utassy József: Hó hull

telbalaton_025.JPG

Lucskot szürcsöl a zoknim
pillámra hó hull könnynek.
Melengetem maroknyi
kedvem, ha rámköszönnek:
visszaköszönjek!
S hó hull a kék sínekre,
vonatra, villamosra,
talán havas a hold is,
hó hull a csillagokra.

December 6. - Weöres Sándor: Száncsengő

December 6. - Weöres Sándor: Száncsengő

December 6. - Weöres Sándor: Száncsengő

dsc00912.JPG

Éj-mélyből fölzengő
- Csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- Kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- Csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
Tél öblén halkan ring.

December 5. - Hárs László: Ijesztgetés

December 5. - Hárs László: Ijesztgetés

December 5. - Hárs László: Ijesztgetés

(Buci királyfi verseiből)

hoo_015.jpgEgyszer!
a kitalált erdő kitalált
közepén egy kunyhó álldogált,
abban lakott, abban lesett rám
a kitalált gonosz boszorkány.
Egy kitalált sötét éjjelen,
mikor csillag sem volt odafenn,
sok kitalált rém tódult körém,
mert pont arra tévedtem el én.
Meg is borzongatott hirtelen
a kitalált szörnyű félelem,
úgy megrémített a kitalált
rémület, hogy hajam égnek állt,
úgyhogy a fogam is vacogott,
és a földbe gyökereztem ott,
Vártam,m hogy kilép az ajtaján
a kitalált gonosz boszorkány,
hogy bűvös kört rajzol majd körém
a kitalált sok, iszonyú rém
a kitalált éjnek közepén.
És csak álltam, és csak féltem én.
Igaz!
Kitalálhattam volna legott
a nagy fénnyel érkező napot,
és a fény, az rémet foszlató,
kitalált félelmet oszlató.
Vagy kitalálhattam volna azt,
hogy jó tündér nyújt nekem  vigaszt,
tündérpalástjával betakar,
s alatta nem érhet semmi baj.
Kitalálhattam volna anyut,
aki az ágyamhoz odafut,
megölelget engem, azután
azt susogja: Ne félj, Bucikám!
S többé már nem packázhat vele
a rettegés vagy a félelem.
Csakhogy!
Nem találtam én ki azt, se ezt.
Kiálltam a sok rettenetest.
Csak féltem, mert félni néha jó,
oly izgalmas és borzongató.
Csak féltem, mert félni érdekes,
oly homályos és olyan jeges.
Csak féltem, mert félni furcsa ám,
ha az ember épp félni kíván.
Csoda jó, ha így jön egy kevés
szorongásra megkönnyebbülés,
s annál boldogítóbb fényözön
a félelem után az öröm.
Tudd meg!
Néha , hogyha félni kedvem van –
ezért ijesztgetem önmagam.

December 4. - Petőfi Sándor: A farkasok dala

December 4. - Petőfi Sándor: A farkasok dala

December 4. - Petőfi Sándor: A farkasok dala

tel_013.JPG

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

December 3. - Heltai Jenő: December

December 3. - Heltai Jenő: December

December 3. - Heltai Jenő: December

Heltai Jenő: December

dsc04497.JPG Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a küsded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,

Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.

December 2. - Simon István: Decemberi ködben

December 2. - Simon István: Decemberi ködben

December 2. - Simon István: Decemberi ködben

Simon István: Decemberi ködben

dscn6438.JPG

Reggel nem látszanak a fák,
olyan sűrű a köd.
S köd fekszi meg az éjszakák,
csillagot a vidék fölött.

Mintha a világűrben járnék,
lábamnál a tejút remeg.
Elmaradt hű kutyám, az árnyék,
szemem se tudja, hol megyek.

Csak szívem tud eligazodni,
a szív mindig hazatalál,
ahogy a lég milliónyi
útján a költöző madár.


A verset Gaskó Balázs mondja el
1990. Mi leszünk az unokád

December 1. - József Attila: Tél

December 1. - József Attila: Tél

December 1. - József Attila: Tél

tel.jpg

 Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Wallot Dan Yannick előadásában
Kölyökidő 1995

November 30. - Fodor András: Andrásnap

November 30. - Fodor András: Andrásnap

November 30. - Fodor András: Andrásnap

dsc04505.JPG

János már majdnem

olyan magas mint én.

Együtt megyünk az esti térre.

Patyolat-prém alatt a város.

Vastag hó mindenütt. Jó ragadós.

Ülő embert szobrászkodunk a padra

s dobáljuk egymást…

Ázott kesztyüsen

állítok be az Astoriába.

 

Barátom űzött-keserű.

Földiktál néhány verscímet:

olvassam A halottak élént!

Míly pontosan megjósolta a költő

ezt a „Hamupipőke magyar kínt”.

A külvilág hisztériája,

„a hadvasak zadorlata”.

elnyomja a mi panaszunkat.

Jobb annak, aki közösség nélkül,

maga-magával boldogtalan.

Agymozijában ő

egész lepergett sorsát

érvénytelennek érzi.

Látja magát,

ahogy megy

X. városban, a Bezerédy utcán,

És nem esik jól rágondolni se…

 

Csak a behavazott remények.

Csak a kiolvadt megszégyenülés.

November 29. - József Attila: Őszi alkonyat

November 29. - József Attila: Őszi alkonyat

November 29. - József Attila: Őszi alkonyat

dsc07104.JPG

Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.

Vállamra érzem szép, meleg nyakad
És messzi csókod itt az ajkamon.

Hideg vonyít, agyonmart arcomat
Forró öledre mégse hajthatom.

Be messze vagy még! Bús az alkonyat,
Lágy hópihékbe hull a bánatom.

November 28. - Kántor Péter: Körúti szél

November 28. - Kántor Péter: Körúti szél

November 28. - Kántor Péter: Körúti szél

dscn1415.JPG

A Nagykörúton
szalad a szél,
bárki beszél, ő
belebeszél,

Belepofázik,
belemorog,
belenevetgél,
belezokog,

Belehuhog vagy
beletütül,
ha fütyörészel,
belefütyül,

Bárcsak akadna
jó úti cél!
sóhajt a kócos
körúti szél,

Karodba karol,
tovacibál,
kalapot lop a
Nyugatinál,

Levelet pörget,
ugrik, oson,
körbekering az
Oktogonon,

Torombitázik,
hegedüdül,
meglát egy padot,
csüccs, lecsücsül.
November 27. - Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

November 27. - Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

November 27. - Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

kiviszi.jpg

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

November 26. - Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz. November

November 26. - Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz. November

November 26. - Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz. November

november26.jpg

Eljött már november didergő hónapja,
     Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
     Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
     A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
     A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
     Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom, minden únalmat űzzünk el
     Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
     Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
     Csendességben űlvén itt a kandallónál.
Az az óros kancsó megint jár közöttünk,
     Tudod, mint tegnap is, mikor haza jöttünk.
Még ugyan a borom nem forrt ki egészen,
     De semmi; potomra minek heverésszen?
Most még jobban is csúsz, mert édes valóba,
     S különben sem látszik színe a kancsóba.
És ha az elsőtől még kedved nem dúzzad,
     A másik kancsót is körömhegyig húzzad.
Magam is fogok te utánad tenni:
     Törik, szakad, mégis vígan kell ma lenni.
Vígan ma, barátom! és ha pitizálunk,
     Róziról is egy-két sort dallarizálunk.
S ki tudja? hátha még táncot is kell várni?
     S hatos minétet is fogunk ketten járni?
Neveted? de több is történhetik itt még:
     Bolond az, barátom, aki okos mindég!
Le kell a mord képet néha-néha tenni.
     S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni:
Jer, legalább minden únalmat űzzünk el
     Az új boron vídám beszélgetésünkkel!

November 25. - Heltai Jenő: Mert dalaimnak..

November 25. - Heltai Jenő: Mert dalaimnak..

November 25. - Heltai Jenő: Mert dalaimnak..

untitled-1.jpg

Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
– Minek tagadjam gyöngeségem –
Kegyedhez írtam, kis Kató.

És dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.

Igaz, hogy önt tegezni mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik
Vagy kegyedeznem, kis Kató:

De dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.

Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.

Magára vessen, ha belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.

 Csupa Heltai Szőcs Artur és Zöld Csaba előadásában közte a " kiskatóka" A felvételt készítette: É. Szabó Márta szerkesztő, Halász Gábor operatőr, Takács Vera rendező - Cimbora produkció 2004

November 24. - Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

November 24. - Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

November 24. - Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

 egyetem_009.jpg

 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
     "Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
     Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
     Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
     De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
     Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
     És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
     Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
     Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

November 23. - Bereményi Géza: A hatvanas évek

November 23. - Bereményi Géza: A hatvanas évek

November 23. - Bereményi Géza: A hatvanas évek

dsc01236_1.jpg

A 60-as években
Nyár felé tetőzött
Az ifjúsági probléma.
Emlékszem nap mint nap
Hajóval átmentünk
Almádiból Siófokra.

Ó, a régi, ó, a Balaton,
Régi nyarakon,
Bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó, a régi, ó, a teraszon,
Ültünk nyarakon,
Úgy néztünk végig a tavon.

Filmek is készültek,
Vászonról ránk néztek
Autóstoppos fiatalok.
Tvisztelve nézték
A víztükröt s hallgatták
Mit csacsognak a vízhabok.

A 60-as években
Fellazult tételben
Fogalmazódott meg a világ.
Kaffkában, Sartre-ban
És távoli bölcsekben
Csodálta meg önnönmagát.

Ó, a régi, ó, a Balaton,
Régi nyarakon,
Bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó, a régi, ó, a teraszon,
Ültünk nyarakon,
Úgy néztünk végig a tavon.

Táguló gyűrűben
Konszolidációt
Hullámzott a szép Balaton.
Emlékszem átmentünk
Bélatelepről
Révfülöpre egy nyári napon.

Ó, a régi, ó, a Balaton,
Régi nyarakon,
Bár nem volt vitorlás hajónk.
Ó, a régi, ó, a teraszon,
Ültünk nyarakon,
Úgy néztünk végig a tavon.
 

November 22.

November 22.

November 22.

Lackfi János: Mobil-etüdök

vilag.jpgkivételesen ez a kép - persze - nem az enyém, a neten jár körbe, de nagyon jó!

1. Most

Most nem hallom, mert egy alagútba értem,
Most nem tudunk beszélni, mert éppen fizetek,
Most meg fog szakadni, mert metrózom éppen,
Most leteszem, mert furcsán néznek rám a népek,
Most éppen itt vagyok, te hol vagy?

Most szaggatott, mert megy a rádió,
Most nem hallom, túl hangos a busz motorja,
Most esküvőn vagyok, a pap csak mondja-mondja,
Most elfogja a térerőt az aluljáró betonja,
Most éppen hol voltál, hol nem voltál!

Most mindenki énrám bámul, te is tudod, hogy én is,
Most beszélhetnénk, de akkor mikor ebédelek meg,
Most kihangosítalak, hogy hallják apuék is,
Most leteszlek, mert a másikon keresnek,
Most éppen vagyok, aki vagyok!

Most nem alkalmas, figyelj, egy gólpasszt kapok épp,
Most engem csinálnak, a fodrásznál ülök,
Most én volnék a betelefonáló húszezerért,
Most még nyugodtan, de mindjárt lemerülök,
Most éppen nem vagyok, ki voltam egykoron!

Most tegyük le, anyukám, bejött a főnököm,
Most nem fogadok hívást, mert szandálban vagyok,
Most elutasítalak, mert növesztem a hajam,
Most bújj el a zsebemben, hallgasd, hogy mit makog,
Most tudom, te ki vagy. Ja, hogy én ki vagyok?

2. Hallod?

Hallod? Ez a harang! Egy barokk műremek!
Hallod? A vízesés, rég voltam itt veled!
Hallod? Kirándulunk, igen, a madarak.
Hallod? A mi dalunk! Fájdítsam a szived?

Hallod? Mentőkocsi, most viszik el mamát.
Hallod? A kisfiam, annyi mindent gagyog!
Hallod? Csenget a szán, megjött a Mikulás!
Hallod? A víz csobog, épp a slózin vagyok!

Hallod? Jobban van ám! Mondd meg neki, apu!
Hallod? Káprázatos ez a meccshangulat!
Hallod? Hogy zeng az ég! Soha ilyen vihart!
Hallod? Így üdvözöl, Buksi neked ugat!

Hallod? Most tüntetünk, és erősek vagyunk!
Hallod? Ez az anyád, éppen osztja az észt!
Hallod? Egy pávián: nem hinném én sem el!
Hallod? Lejátszom a hangod, ahogy beszélsz!

3. Figyelj!

Figyelj, ha most leteszed,
kapsz külön csengőhangot,
amit hacsak meghallok,
már tiszta ideg leszek.

Figyelj, ha most leteszed,
legalább ki ne kapcsolj,
egyél, igyál vagy pancsolj,
hallani akarom az életed.

Figyelj, ha most leteszed,
az irtó nagy parasztság,
annyi tahó mobilozik manapság,
ez kultúra kérdése, veszed?

Figyelj, ha most leteszed,
ha meghallom a kattanást,
kinyomlak, mint egy pattanást,
és többé fel nem veszem.

4. Csörögj rám!

Csörögj rám, elég egyszer,
a kabátomban hagytam,
vagy elnyomja a paplan,
mindegy, ez jó lesz tesztnek.

Csörögj rám, elég egyszer,
nem veszem fel, na látod,
csak így meglesz a számod,
el is mentettem, nesztek.

Csörögj rám, elég egyszer,
külföldön nagyon drága,
bár az egész világra
a legjobb csomag, asszem.

Csörögj rám, elég egyszer,
benne van a naptáram,
mindenkinek a száma,
lenémítottam, persze.

Csörögj rám, elég egyszer,
múltkor sírtam, azt hittem,
tisztára, hogy Úristen:
az életem veszett el.

November 21. - Varró Dániel: Email

November 21. - Varró Dániel: Email

November 21. - Varró Dániel: Email

dsc04503_1.JPG Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.
Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert,
van nulladik látásra szerelem?

November 20. - Radnóti Miklós:Tétova Óda

November 20. - Radnóti Miklós:Tétova Óda

November 20. - Radnóti Miklós:Tétova Óda

alkony2004.jpg

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

November 19. - Arany János: Vojtina ars poétikája

November 19. - Arany János: Vojtina ars poétikája

November 19. - Arany János: Vojtina ars poétikája

klivia_016.jpg

 Tele vagyok, dallal vagyok tele,
Nem, mint virággal a rét kebele,
Nem mint sugárral, csillaggal az ég:
De tartalmával a "poshadt fazék,"[*]
Vagy mint csatorna, földalatti árok,
Amelybe nem csupán harmat szivárog. -
Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább:
Feszít a kóranyag, a zagyva táp.

   Olvastam egypár száz kötetre ment
Regény-, beszély-, poéma-speciment:
Kit meg ne rontson aztán ennyi zöld! s
Ne rágjon ennyi éretlen gyümölcs! -
Melyből világok lettek, a kaosz -
Bennem hasonló zűr támadt ahoz,
Hemzsegve tarkán "mint a beteg álma":
Lássuk, ha e zűrből valami válna.

   Költő leánnyal, borral nagyralát:
Tőlem ne várja senki már dalát.
Bort... legfölebb ha néha megiszom:
S a szerelem... rég volt az! rég bizon.
Én is szerettem: (oh, ez édes emlék
Szivemre most is oly enyhítve ömlék!)
De halkan, zaj ne'kül... mint a virág
Egymásra hajlik és hangot nem ád
Midőn felpattan illatos pora
S elönti a kéj boldog mámora.
Egy mukkomat se hallád, vaksi hold!...
(Látta-e, nem tudom, vagy ott se volt);
Nem kiabáltam a természetet,
Csak érzém, mit szivembe ültetett;
S midőn szerelmet a leánynak esdék:
Nem oly szagú volt mint a nyomdafesték.

   De a hazáról... Úgy van, a haza!
Zengjen felőle hát a dal, nosza!...
Késő ez is: mi haszna lelkesűl
Az ember, ha középen belesűl!
De meg, mit érne gyöngéd szó nekik,
Midőn a hont ordítva szeretik? -
Midőn legszebb virág a mályva-rúzsa:
Köténybe rejti kis bokrát a múzsa.

   Volt a hazának egy-két énekem.
Bágyadt, igaz, s "örömtől idegen":
De honfi keble érzé a panaszt,
A csendben, éjben jól kivette azt;
S a fájdalomban, mely elfojtva sírt,
Ön-fájdalmát lelé, s hozzá az írt.
Sebet tör a dal, de balzsamteli
Ujjával ismét megengeszteli.

   Most helyzetünk valóban istenáldás:
Ének se kell, csupán hangos kiáltás.
Ki a hazáról mond nagyot, sokat:
Csak rajta! nem hiába kurjogat.
De bár a hont szeretjük egyaránt:
Van a modorban néha, ami bánt;
Mert jóllehet az érzés egyre megy:
A költő, s a... cipész-inas, nem egy.

   Én már ezentul ilyetén gyalog
Versen... csak így pálcán lovagolok;
Zúg, sistereg, szédűl szegény fejem:
Nincs odafent, szárnyas lovon, helyem.
S azóta, hogy nem mondtam éneket,
"Mély hallgatásban torkom elrekedt";
S mint hangjavesztett opera-dalár,
Lettem éneklőből... énektanár.

   Mendacem oportet esse memorem:
Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem épen tisztes, de derék szabály,
Versembe jól fér, s a mellett - talál.
Azaz - magyarra téve a szavak:
"Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak";
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb...
A sánta költő még keservesebb.

   Hazudni rút. Ez ellen a morál,
A társas illem egykint perorál;
De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad: - szükség fillenteni.
Avagy felettünk nem hazud az ég,
Bolttá simulva, melynek színe kék?
A támadó nap burka nem hazud?
S fejünk felett, min jár, nem ál az út?
A csillagok hullása nem csaló?
Távol hegy, erdő kék színe való?
Szivárvány hídja nem csak tettetés?
A látkör széle nem csúf rászedés?
A délibáb, midőn vizet csinál,
Melyben torony, fa kettészelve áll,
Lebegve orma, tótágast az alja:
Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja?...
Minden hazugság, földön ami szép:
Csontváz, ijesztő a valódi kép;
Azt vérrel, hússal ékesíteni
Jer, jer költő!... hazudva isteni!

   Győzz meg, hogy ami látszik, az való;
Akkor neved költő lesz, nem csaló, -
Amint nem az volt rég az átheni,
Malacvisítást tudva színleni;
Ellenben a pór, aki szűr alatt
Ríkatta disznát, és kuhin maradt,
Bár a visítót gúnyosan emelte,
A hallgatók füttyét megérdemelte.
Mert a közönség érzé, hogy amaz
Úgy rí, miként legtöbbször a malac,
Míg a valódi - csont és vér noha -
Tán úgy sikoltott, mint másszor soha.

   Itt a különbség: hogy e látszatot
Igaz nélkül meg nem csinálhatod.
Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -
Olyan kell, mi egészben s mindig az.
Talán nem való, hogy ez s ez úgy esett,
Tán ráfogás a felhozott eset:
Mátyás király nem mondta s tette azt;
Szegény Tiborc nem volt élő paraszt;
Bánk a nejével, megvénült falun,
Sosem dühönge többé a szarun,
Evett, ivott, míg végre elalún:
De mit nekem valód, ha ez esetben
Bánk törpe lesz, Mátyás következetlen?
Ha semmi évszám, krónikás adat
Engem le nem győz, hogy nem tett vadat?
Nekem egész ember kell és király,
Vagy férj, nejéért aki bosszut áll,
S ember-, király-, meg férjben az egyén:
Csip-csup igazzal nem törődöm én.

   De bár egész, s örök - úgy puszta-nyersen
Feladva, nem segít valód a versen.
Itt kell már a szabály: "költő, hazudj!"
Nem olyan ám mind, hogy belőle tudj:
Mert van sok eszme, igaz fogalom,
Mitől előre borsózik dalom.
Az egyszeregy, bár meg nem dönthető,
Képzelmi szósszal bé nem önthető;
Sem oly igazság, min függ a peres;
Sem a rideg tan, elvont, rendszeres;
Vond bár kivűl reá költői mázad:
A pőre tartalom fejedre lázad;
Vagy, mint midőn az óriás boa
Nagy martalékkal hömpölyög tova,
Gímet rabolván, vagy bölénytinót,
Féltesttel amely még száján kilóg,
Hétszámra hordja az ágbogas fejet,
Vélné az ember, egy erdőt evett,
Hétszámra látni, hogy szerv- és idomra
Különböző táppal vesződik gyomra:
Úgy jár az istenadta költemény
A nyers igazzal, mely dacos, kemény;
Csakhogy sokára sem emészti meg:
Marad nehéz, feloldatlan tömeg.

   Akarsz repülni? hát csak rajta! höss!...
Hanem szárnyadra ólomsúlyt ne köss.
Bár fontos a földszint némely való:
Ott fenn, a hígban, nem neked való;
Kivéve hogyha tán bölcsen rakod
Mint léghajóba, megmért súlyagod:
Már táncol a gömb, mint betyár lova,
Kit nem bocsát a csárda oszlopa,
Már fel s alá kapkodja üstökét
Hogy elszakítsa tartó köldökét,
Recseg az oszlop, enged a kötél,
A tenger néző szívszorongva fél
Hogy felnyilallik a könnyű golyó,
S egy perc alatt eltűn a léghajó,
El, végtelen világokon keresztül,
A semmibe, örökre, mindenestül!...
De te nyugodtan ülsz még a kosárba',
Előtted óra, és a percre várva
Midőn kiálthatsz: "a kötélre! vágd!"
S többé a földdel semmi cimborád.
Ám érzi súlyát a szélházi gömb,
Megemelinti és azt mondja: öhm!
Lassan, nehézkesen úgy szárnyra kel,
Mint bérci sas ha nagy zsákmányt cipel.
És ím! előtted ég és föld kitárul,
Nézhetsz föl és le a közös határrul:
De, hogy ne szálljon vakmerőn veled,
A léghajót csinján mérsékeled,
S midőn egekbe igy zarándokol:
Azt sem felejted: "hátha lebukol!"

   Ily célra megjár a bölcselmi eszme,
Különben annyi, mintha kárbaveszne.
S amit tapasztalsz, a konkrét igaz,
Neked valóság, egyszersmind nem az.
Vásár az élet: a földnek lakossa
Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa,
Ad-vesz, civódik, káromol, kacag;
Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag;
S ha kételkednél, hogy mindez való,
Lépen bök egy rúd, feltaszít a ló: -
Mit gondolsz? ha énekedbe öntenéd
Úgy, mint van, e sok mozgó pecsenyét;
Ha e vásárból egy karéjt levágva
Beléillesztnéd a dalvilágba:
Mit gondolsz, nyerne a költő vele
Hogy ily igazzal zsúfolá tele?
Hogy macskástúl-ebestül átvevé
Azt, aminek árnyéka az övé?...
Állok Dunánk szélén, a pesti parton:
Előttem a kép, színdús üde karton:
Felleg s hegy által a menny kékje csorba.
A nap most száll le a város-majorba;
Büszkén a Gellért hordja bársonyát,
S fején, mint gondot, az új koronát;
Lenn a Tabánban egy toronytető
Gombjának fénye majdnem égető;[**]
Míg fönt a Mátyás ódon temploma
Szürkén sötétlik, múlt idők roma;
És hosszu rendje apró sűrü háznak
Fehérlik sorba', mint gyepen a vásznak;
Alant a zölden tiszta nagy folyam,
Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan,
Meg nem legyinti szellő' s fecske szárnya,
Csak mélyén lüktet forradalmas árja;
Felszíne tűkör, és abban, mikép
Tündéri álom, az előbbi kép
Tisztára mosdva, felfordítva ring,
Mint lenge kárpit, a merő fal ing...
Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, -
Vágyban elúszva búvárlom a mélyet:
Itt, itt a nimfák! itt a cháriszok!...
Az utcán por, bűz, német szó, piszok.

   Nem a való hát: annak égi mássa
Lesz, amitől függ az ének varázsa:
E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít -
Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít:
Ez alkonysúgár, mely az árnyakat,
E köd, mely nőteti a tárgyakat;
E fénytörődés átlátszó habon,
E zöld, esős lég egy május-napon;
Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet:
Egyszóval... a költészet.

   Azonban azt se véld, hogy a való
Kirúgva jobb egészen láb alól,
Hogy némi kósza föllengésben áll
A híres eszmény, vulgo: ídeál;
Hogy csak néhány szó, egy kis lexikon
Kell: és tiéd a Parnassz, Helikon:
"Csermely, virág, lomb, szellő, hattyudal,
Ábránd, minőt a sejtelem sugall,
Kék távol, esti csillag, félhomály"
(Tanuld meg: félig semmit se csinálj!)
A "Hóra, Flóra, Grácia, Pszüché"
S a többi, - hogy keverd mind együvé
S detur, signetur: "ideál" Hahó!
Csinján, barátom: több is kell ahó!

   Idea: eszme. Nem szó, nem modor.
Azt hát fejezzen ki vers, kép, szobor:
S eszményi lesz Béranger, mint Horác,
Vagy a görög, melyet ő magyaráz;
Nem is kell a bajuszos Berzsenyi
Vállára ó palástot metszeni:
Jobb, hogy találva ő van és kora,
Mint régi Hellász... fűzött bocskora!
Jelennek írunk... és tán a jővőnek,
(Legtöbbje pénzért a betűszedőnek,
De az sosem hallgatja Vojtinát,
Gyártván divathoz a vásárfiát;)
Jelennek ír, ki a jelenben él,
- Mondom - közöttünk hisz, szeret, remél,
Küzd, vágy, remeg, örvend, szomorkodik:
Mért élne visszább, vagy húsz századig?
Kinek szokott ruhája lenge burnus,
Csak nyűg, teher lábán az ó kothurnus;
S kiről tudom jól: ki apja-fia,
Röstellem azt, ha élve múmia.

November 18. - Tamkó Sirató Károly: Késő ősz

November 18. - Tamkó Sirató Károly: Késő ősz

November 18. - Tamkó Sirató Károly: Késő ősz

nov_bal_094.jpg

Kimentem én az erdőre...
                                                                    - És akkor?
Ráléptem egy rőzsetőre...
                                                                     - És akkor?
A rőzsető felsikoltott...
                                                                      - És akkor?
Ősz fedte be az égboltot...
                                                                       - És akkor?
Fázik majd a hátad tája...
                                                                        - És akkor?
Bújj a medve bundájába...
                                                                       - És akkor?
Nem fázol majd nagy fagykor!

November 17. - Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

November 17. - Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

November 17. - Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

 esthajnal03.JPG

 Hóditották ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanitják.

De nem így volt ezer évig,
Munkás embert ág is húzta,
Egy-két ezer úr kötötte
Millió jobbágyát gúzsba.

Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butitották
A dolgozó milliókat.

Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.

Ez az ország mindnyájunké,
Hol bilincset urak vernek:
Háborura készüljön föl
Minden sápadt munkás-gyermek.

Van e földnek áldott Napja,
Pirosító levegője
És ha lefogja az úr-had,
Munkával elvesszük tőle.

Föl, gyermekek, tanulásra,
Háborura, egészségre:
Ti lesztek majd e rab ország
Megváltott és boldog népe.

November 16. - Takács Zsuzsa: Estéim otthon

November 16. - Takács Zsuzsa: Estéim otthon

November 16. - Takács Zsuzsa: Estéim otthon

kodo.jpg

 Olyan akarok lenni, mint Ady.
Őrjöngő szerelem, Párizs, egyedüllét.
Ágyam köré bűvös hálót feszítek
minden este, ébren álmodom.
Esőzik, áznak a cégérek,
hólyagos az aszfalton a víz.
Felöltőben, karimás kalapban sietek
a fogadkozó, síró Lédától haza.
Ki volna boldogabb, ki volna inkább
egyedül mint ez az aszfalton elsuhanó
árnyék?
            Nem bántja a fülemet a zaj,
se a Scholl papucsok kopogása, az esti
padlórecsegés. Úgy teszek mintha aludnék.
Megbillentik az olvasólámpa peremét,
hogy ne zavarjon a fény.
Kiszököm az előszobaajtón, át a bezárt
kapun. Ki volna inkább otthon
a csatakos, hideg Dunaparton,
különbözése, vágyai mámorában,
ki volna szabadabb mint én?

November 15. - Tóth Árpád: Hívogató

November 15. - Tóth Árpád: Hívogató

November 15. - Tóth Árpád: Hívogató

dscn0512.jpg

Én szép ifjuságom
Sárgul hervadozva,
Ülök már a sutban
Lomhán darvadozva -
Ilyen vagyok én már,
Fanyar, csöndes, fáradt,
Így szeress, ha kellek,
Nem járok utánad!

Jó volt, hiszen jó volt
Fiatalnak lenni,
Kényesbús fejemnek
Nők keblén pihenni,
Víg, ravasz hunyással
Lesni alattomba,
Játszik-e földrengést
Keblük puha dombja...

Mint a kerekerdő
Májusi virággal,
Tele volt a szívem
Tréfás ifjúsággal;
Mint a kerekerdő
Novemberi gőzzel,
Tele már a szívem
Keseredő ősszel.

Zord egy kerekerdő!
Csupa sár és felleg!
Kivirul még? Mindegy!
Így szeress, ha kellek.
Ordas bánatommal,
Dércsípte kedvemmel,
Nagy hallgatásokkal,
Őszi szerelemmel!

Békítő vég-kortynak
Keresem a kútját,
E bolond világnak
Szent kifele-útját:
Ha van ajkad méltó,
Ily csókkal itass meg,
Ha van karod áldott,
Az útat mutasd meg!

November 14. - Weöres Sándor: A szegény denevérek

November 14. - Weöres Sándor: A szegény denevérek

November 14. - Weöres Sándor: A szegény denevérek

dsc02452.jpg

A szegény denevérek a toronyban!
senkise tanítja számolni őket.
Szoknyájuk vásott, kilyukadt,
ez a kisebbik bánatuk,
mivel magától összenő.
De senkise tanítja számolni őket!
Az egészeket s a törteket nem ismerik.
Előttük aranyszélű csésze
még a veszprémi koronázásról,
kétvégű ezüstkanállal
kavargatják az aludttejet.
Csak aztán veszik észre,
hogy se kanál, se csésze, se aludttej.
Ha kérdik, mennyi az idő,
előttük a toronyóra,
de nem bírják elolvasni,
mert senkise tanítja számolni őket!