Május 24. - Páskándi Géza: Színek után

Május 24. - Páskándi Géza: Színek után

Május 24. - Páskándi Géza: Színek után

dscn4302.JPG

Talpig fagyban a jegenyék
Kék kék kék

Szaladj kisfiam a tejért
Fehér fehér

A birsalmát várva várta
Szekrényünkön egy kosárka
Sárga sárga

Vágóhídön döng a bika
Pokoltüzes az orrlika
Zsíros-piros

Él pedig de mintha halna
Barna barna

Talán a fehérség szülte
A fekete csak átszűrte
Szürke-szürke

Őszes ágon varjú-gerezd holló-szállat
Nagykendője az anyámnak
Fehéreim koromlója
A szivárvány Koporsója
Bűn barnája vérem sója
Fekete

Kékségünkön átszáll
A pirosság nyila
Lila

Elmennék a kékkel
Sötétes fecskékkel
Fanyar-szájú nőkkel
Kardvonó felhőkkel

Vad-zöldet varázslok
Pirosat parázslok
Sárga epét hányok
Hívnak lila lányok

Jaj kit is segítsek
Kit is színesítsek
Kékítőt kékítsek
Barnát feketítsek

S milyen szín is vagyok
Hogyha kék-zöld vagyok
Szobámban megfagyok
Sárgítnak a nagyok

Elmennék elmennék
Szarvas-űző messze
Csöngettyű-fehérnek
Varjú-ház ereszre

Megállnék megállnék
A kékségek táján
S lennék pici rúzsfolt
Szűzmária száján

Május 23. - Balassi Bálint: Borivóknak való

Május 23. - Balassi Bálint: Borivóknak való

Május 23. - Balassi Bálint: Borivóknak való

wp_20170425_19_17_44_pro.jpg

1
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

2
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

3
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

4
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

5
Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

6
Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

7
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

8
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

Május 22. - Juhász Gyula: Egy régi nőnek

Május 22. - Juhász Gyula: Egy régi nőnek

Május 22. - Juhász Gyula: Egy régi nőnek

080721_035.jpg

A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A múltak májusába,
Mely csupa szerelem.

Az én holt ifjúságom
A legszebbik halott,
Az én holt ifjúságom
Vígan föltámad ott.

Az én tűnt édenkertem
Csupán neked terem.
Az én tűnt édenkertem
Az első szerelem!

Május 21. - Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról

Május 21. - Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról

Május 21. - Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról

dscn0924.JPG

Egyszer kábé este hatkor, hűs, borongós őszi nap volt,
vert avart sodort a nyirkos, őszi szél az útakon,
ültem elmerengve hosszan, s látom ám, hogy bent a koszban
hosszú árnyak szárnya moccan fönt az egyik bútoron,
fölkavart por, hollóforma ronda, súlyos únalom,
s rémisztő volt? hú nagyon!

„Bocs, de nincs időm momentán – mondtam perceim rohantán –
régi költők régi kincsét szórom órák óta már
aprópénzre felcserélve ócska rímek perselyébe –
verset írok elsejére, hagyj merengnem, te madár,
fázom úgyis, félek úgyis, félek attól, ami vár.”
„S szólt a holló: Marimar.”

Megborzongtam este hatkor, tényleg ez vár engem akkor?
Jaj, miféle szörnyü átok károg át e hangsoron?
S elbutulva bár a bútól, mely kedélyem érte útol,
csak kilestem, mégse bútor az, min űl az únalom,
fenn a tévén, ott ül, ott ül (mondjuk nincs is Pallaszom),
s hízik ott a Dallaszon.

Én, személy szerint egészen kedvelem, ha annyi részen
át megy egy külföldi, marha sorozat, bevallhatom,
Baywatchon nőttem fel, aztán meg a Mért éppen Alaszkán,
tényleg nem lehet panasz rám, addig el nem alhatom,
míg nem láttam egyet egy nap, mondom, van rá hajlamom,
meg kellett hát hajlanom.

És azóta, mit tagadjam, leckét, verset abbahagytam,
örökösen este hat van, nyirkos, őszi szél eseng,
s hollómmal megosztva széket nézem a sok hülyeséget,
melyek mind, akár az élet, hol halózunk tévesen,
hol a fájó közhelyeknek nincs se hossza, vége sem,
s unjuk egymást rémesen.

Hát, a versnek vége itt most, unni tetszett szinte biztos,
untam én már írni is, csak bóbiskoltam dallamán,
rezgett, mint a málnalekvár, bús elődöm Allan Edgár,
félek, nem dicsérne meg már ennyi rossz rím hallatán,
búslakodna Allan Edgár ennyi rossz rím hallatán,
nézze el, ha hall talán.

Május 20. - Vajda János: Nádas tavon

Május 20. - Vajda János: Nádas tavon

Május 20. - Vajda János: Nádas tavon

kep_116.jpg

 Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri...
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik... és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?... 

Május 19. - József Attila: Óda

Május 19. - József Attila: Óda

Május 19. - József Attila: Óda

b_66.jpg

 Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

Május 18. - Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság

Május 18. - Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság

Május 18. - Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság

 dscn9696.JPG

 Jó volna ilyen édes álmoson
ráfeküdni egy habszinű felhőre
amig az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kín
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

Május 17. - Arany János: Ének a pesti ligetről

Május 17. - Arany János: Ének a pesti ligetről

Május 17. - Arany János: Ének a pesti ligetről

vajdahunyad_047.JPG

Kimentem a ligetbe újra
   Hosszacska távollét után,
Hogy lássam: fűve, berke, útja
   Minő hatással lesz reám.
Annak találtam most is, ami,
   (Régóta búvom, s eleget),
Úgy összeillünk párosan mi:
   Kopott ember, kopott liget.

Már útja is (kettő viszen ki)
   Zilált kedélyhez jól talál:
Az árnyasabbat sok nép döngi,
   És bűzös mint a döghalál;
A másik szép, de hő sugáru,
   Oldalt paloták és - romok,
Kevély, nagy boltokban zsibáru,
   S dűl Rákosról be a homok.

Ki a korral szeret haladni,
   Vasútra váltja fel magát,
S örül, ha van hely felakadni
   S úgy lógni ott, mint egy kabát.
De én rozzant szekérre űlök
   Tized magammal (a baki
Trónt nem igénylem) - és repűlök
   Hogy a velőmet rázza ki.

Ott, a kapun kivűl, leszállunk,
   Illet szerénység mindenütt, -
Szerencse, ha - míg bétalálunk -
   Egy fényes hintó el nem üt.
Benn, összevissza, minden sarkon
   Kintorna, koldus, bűn, nyomor;
S hogy örömünk teljék a parkon:
   Jó legyen a fül, szív, gyomor!

És mégis, a liget nekem szép,
   Valahogy a lelkemhe' szól,
Ha elbolyongok félre, messzébb
   A köznép tolongásitól;
(Nem az egy-ingre vetkezettet
   Értvén csupán e név alatt:
Köz nép az is, mely toilettet
   Fitogtatván, körben halad.)

Szabadság - és hogy biztos szárazt
   Érzek, hat így rám; hogy e kis
Ligetből (bár maga kifáraszt)
   Mehetnék a Tiszáig is!...
Keletre, mint a berki szellő,
   Mely a lombok közt rést talál...
Keletre, mint az égi felhő,
   Mely ott egy kedves sírra száll.

Szabadság - amelynek nevében
   Tűröm, ha víg pünkösti nép
A "rendet" elnyomtatja szépen,
   S le is fekszik, ha fűre lép;
Hogy itt nincs tábla, tilalomfa.
   Vagy ördög hajt rá, ha van is;
Hajrá, fiúk!... ifjú koromba'-
   Úgy tettem volna magam is.

Laptával ott kemény "bolhákat"
   Oszt és kap egy sereg diák:
Itt "cica-játékot" találgat
   És bámul e német világ;
Azt gondolom: a liba-pázsit.
   Már nézem is: hol a ludak?
S a tó körűl a kép vonásit
   Bevégzi néhány hattyu-nyak.

Egyszóval, én e ligetecskét
   Így is, ahogy van, szeretem;
Örömmel töltöm itt az estét,
   Egész majorság ez nekem,
(Más nincs is a kerek világon.)
   Itt látom az év szakaszát,
Mikor hajt rügy, levél az ágon,
   Mikor pendítik a kaszát.

Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi:
   Holnapra könnyű az időt
Nagy-biztosan megjövendölni,
   (Emlékszem, egyszer már betölt).
Van nádas itt, van bucka, posvány, -
   S talán azért is szeretem,
Hogy amint csínosul, kimosdván:
   Húsz éve már, hogy követem.

Mert nem varázs-ütésre épült,
   Mint túl ama pompás sziget:
Ott lestem, amint lassan szépült,
   A változást mindeniket;
S egy megnyesett, vagy megporondolt
   Ösvény, beültetett ugar,
Nekem az mind új-új öröm volt -
   De ez nem történt oly hamar.

Most sem marad el, ami késik,
   "Szirtet kivölgyel sűrü csepp,"
Már eljutánk az öntözésig,
   De sárgaságban vész a gyep;
Jut majd talán ez úti sárból
   A fűnek is egy korty ital,
Hogy felzsendülhet a kopárból -
   Megéri, aki fiatal.

Engem bozótja, gazza nem bánt,
   Mert a gyom is természetes;
Nem is szidok tanácsot, kormányt,
   Ha útam kissé szemetes;
Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam
   Alatt megzördül az avar,
S nyomot vesztek a sokaságban
   (Csak a szó lenne több - magyar!)

Természetet s magányt keresvén
   Fel nem söpört falevelen,
El-elvisz egy kalandor ösvény
   A "rengetegbe" (képzelem);
Hol fű, fa zöldebb, - annak selyme
   Nem törle annyi csizma-port,
Ennek se hántá buta elme
   Kérgét le, vagy részeg csoport.

És gondolatim a "vadonban"
   Ha jőnek, eljátszom velek,
Ábránd s szivarfüst közt; - azonban
   Órámra-mimre ügyelek;
Szemeim a zöld szigetbe néznek,
   Hol a vidám ifjú-öreg
Történetét a magyar észnek
   Megírta - most már szendereg.

Nyugodjék!... méltóbb napi munkát
   Nem végzett nála senki sem;
Sirjára, - mit most vadonunk ád,
   E kis gyopár-szálat teszem.
S tétlen tovább bolyongok ismét,
   Egyéb dolgom sincs, igaz a,
Mint várni nyugton a napestét
   S elmenni csöndesen - haza.

El is megyek, tán nemsokára,
   Hír-név, dicsőség nem maraszt;
Tudom, mit ér fagyos sugára,
   Itt is megtanulhattam azt:
Nyerd bár világi életedben
   Ég s föld minden koszoruit:
Neved csak az, mit e ligetben
   Egy sirkő rád olvas: Fuit.

Május16. - Gyárfás Endre: Újabb ének a pesti ligetről

Május16. - Gyárfás Endre: Újabb ének a pesti ligetről

Május16. - Gyárfás Endre: Újabb ének a pesti ligetről

vajdahunyad_032.JPG

 Arany János kottalapjai közé

„Kimentem a ligetbe újra
Hosszacska távollét után,
Hogy lássam: füve, berke, útja
Minő hatással lesz reám.”
Azóta százötven év telt el.
Vagy szegett szárnyon elrepült?
A „hatás” mára döbbenettel
és aggodalommal vegyült.

A fülemüle víg éneke
fűrész-sírásba úszik át.
A harkálykopogásra fejsze
csattant csúfoló replikát.
Hárs, platán, szil, madárcseresznye
küld nekem búcsúlevelet:
ne engedjem, hogy eleresssze
lombjukat az emlékezet.

Sejthetem: ahol önzés, önkény
fellege öntöz jó talajt,
suháng nem sarjad, magonc nem kél,
gyökér egy fogódzót se hajt.
Döngölő, daru - csatarendben.
Mordul a rontás szelleme,
s meglódul, hogy a tücsök csendes
birodalmát majd átvegye.

„És mégis, a liget nekem szép,
Valahogy a lelkemhe’ szól.”
Szólhatna. Amíg lesz, ki megvéd,
ligetünk, el nem kárhozol.
Ne beton visszhangozza falsul
a rólad költött éneket!
Szerelmespár, gyerekhad voksol
a jövődre, Városliget.

Május 15. - Kukorelly Endre Rengete

Május 15. - Kukorelly Endre Rengete

Május 15. - Kukorelly Endre Rengete

parksarok_052.jpg

Rengeteg kisfiú jár az oviba, aranyosak, nem játszanak velem, mind
szerelmes belém, van, amelyik nem belém.
Hanem mit tudom én, kibe.
Honnan tudjam?
Üvöltenek, mint a vadállat, mint a fába szorult fészek, nincs eszük,
sokszor nem is tudom, melyikbe legyek szerelmes.
Melyikbe nem.
Melyik melyik.

Május 14. - Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahívnálak

Május 14. - Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahívnálak

Május 14. - Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahívnálak

dscn5156.JPG

Elengednélek,
visszahívnálak,
nagy vízben vetnék neked ágyat
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél,
mennék utánad.
Nyár van,
kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a nap, mint a végzet –
egész testemmel
égjek!

Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak –
Darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat.
Venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.

Elengednélek –
visszahívnálak –
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.

Május 13. - Petőfi Sándor: Mi kék az ég

Május 13. - Petőfi Sándor: Mi kék az ég

Május 13. - Petőfi Sándor: Mi kék az ég

dsc02856.jpg

Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsírta fütyörész;
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van...
És én oly sült bolond vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok!

Május 12. - Ady Endre: Fagyos szentek

Május 12. - Ady Endre: Fagyos szentek

Május 12. - Ady Endre: Fagyos szentek

szplkert_015.JPG

 Be kén' jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot...
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család...
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt...

Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
- Melyről már túl sok a dalom -
S pár perc és rebbent szerteszét...
Riporterünk is visszatért,
- Nos, tartottak künn térzenét?
- Igen - szólt kurtán, fagyosan.
- A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita...
(kötetben meg nem jelent versek közül)
Május 11. - Tóth Árpád: Gesztenyefapagoda

Május 11. - Tóth Árpád: Gesztenyefapagoda

Május 11. - Tóth Árpád: Gesztenyefapagoda

maj11.jpg

Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est,
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák vagy bús állatszellemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Agyamban alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás…

Május 9. - Csorba Piroska: Mesélj rólam

Május 9. - Csorba Piroska: Mesélj rólam

Május 9. - Csorba Piroska: Mesélj rólam

dscn4561.jpg

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Május 8. - Kaffka Margit: Petike jár

Május 8. - Kaffka Margit: Petike jár

Május 8. - Kaffka Margit: Petike jár

keresztelo_018.jpg

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

Május 7. -  Ágai Ágnes: Mondd mi sosem lehetünk egyidősek?

Május 7. - Ágai Ágnes: Mondd mi sosem lehetünk egyidősek?

Május 7. - Ágai Ágnes: Mondd mi sosem lehetünk egyidősek?

dscn4828.JPG

Mondd, mi sosem lehetünk egyidősek?
Akkor se, ha nagyon akarjuk?
Akkor se, ha én mindennap
növök egy picit,
és te már nem nősz tovább?
Akkor se, ha holnap én ülök melléd,
én mesélek,
én fogom a kezed?

Nem hiszem!
Egyszer, egyetlenegy percig
biztosan egyidősek lehetünk.

Május 6. - Nyulász Péter: Elmondom Anyunak

Május 6. - Nyulász Péter: Elmondom Anyunak

Május 6. - Nyulász Péter: Elmondom Anyunak

 

virag_2.JPG

Mostantól május van, nemsoká vasárnap,
gondoltam költök egy verset a mamámnak.
Jól csengő, dallamos rímeket kerítek,
megfestem velük a szivárványszíneket.

Első az ibolya, aztán a kék,
sötét és világos miként az ég.

Füvek és levelek festenek zöldet,
pitypangok sárgába felöltözködnek.

Narancs a kertből a vízililiom,
végül a piros, a rózsaszirom.

Szerintem jó kis vers, vagyis hogy remélem,
többre még nem képes szerényke személyem.
Olyan a ritmusa, akár a szív dobban,
legjobban vágyom rá, hogy egyszer elmondjam,
amikor hazaérsz, elibéd szaladva:
Anyukám szeretlek, ugorj a nyakamba!

Május 5. - Diz Őz suta éneke

Május 5. - Diz Őz suta éneke

Május 5. - Diz Őz suta éneke

egyszarvu.jpgNekem már régóta tetszik egy bak,
bármilyen fapofa, fura alak.
Hiába mondják az okosabbak:
a szerelem vak
a szerelem vak.

 Tiltanak tőle, az ingerel csak.
ő lesz az apja a gidáimnak !

Bár most egy fúrésszel él ez a bak.
A szerelem vak,
A szerelem vak.

 Ha a sete-suta sztori
bosszant valakit,
hallgassa a kolostori
láma dalait.

Értelmeket a slágerekben úgyan ki keres !
Ha a szerző bakot lő, épp attól sikeres.

Május 4. - Kormos István: Három napja

Május 4. - Kormos István: Három napja

Május 4. - Kormos István: Három napja

wp_20160418_006.jpg

Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szivemen.

Hintán piros szoknya ül,
piros szoknya elrepül,
fehér pendely penderül,
fehér pendely elrepül.

Száll a hinta, föl-le száll,
meztelen lány rúgkapál,
keze, lába, haja száll,
nevem után kiabál.

Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szivemen.

Május 3. - József Attila: Mikor az uccán

Május 3. - József Attila: Mikor az uccán

Május 3. - József Attila: Mikor az uccán

dscn5180.JPG

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

Április 30. - Kányádi Sándor: Bokor alján ibolya

Április 30. - Kányádi Sándor: Bokor alján ibolya

Április 30. - Kányádi Sándor: Bokor alján ibolya

dscn0079.JPG

Bokor alján ibolya,
ágak hegyén barka,
a kerítés tetején
csörög egy nagy szarka.
Illatos az ibolya,
és a barka selymes,
a szarka meg szemtelen;
szemtelen és nyelves.
Csokorba az ibolyát,
melléje a barkát!
Hess el innen – ha tudod,
hessentsd el a szarkát!

 

Április 29. - Pilinszky János: Azt hiszem

Április 29. - Pilinszky János: Azt hiszem

Április 29. - Pilinszky János: Azt hiszem

080727_054.jpg

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
 
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
 
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.
Április 28. - Lackfi János: Parabola

Április 28. - Lackfi János: Parabola

Április 28. - Lackfi János: Parabola

dsc02627.JPG

Parabola, parabola
antenna,
nézzünk tévét
éppen ma!
Parabola, parabola,
futballmeccs,
lassított gól,
sípcsont reccs!
Parabola, parabola,
sminkreklám.
Bőröd fittyed?
Kend ezt rá!
Parabola, parabola,
bakrablók,
lő, fut, robban,
légből lóg.
Parabola, parabola,
popcsillag,
rázós ritmus
popsidnak.
Parabola, parabola,
antenna,
űrlény caplat
álmodba!

Április 27. - Tóth Krisztina: Futrinka utca

Április 27. - Tóth Krisztina: Futrinka utca

Április 27. - Tóth Krisztina: Futrinka utca

 futr1.jpg

Werk fotó a Futrinka forgatásán készült 1963

 Harmincnyolc év, futó fonál.
Az ember rojtokat talál

– hanyag
anyag –
e földi, pöttyös kis ruhán
mit hord és igazgat sután,

kinek,
minek,
ha egyszer úgyis visszabont,
feslik simából fordított,

a Kéz,
ha kész
már érzi, úgyse lesz soha
ha nem lesz léte otthona,

akar,
akár
a színpadon a kesztyűbáb
játszani valami saját

mesét,
mi mást,
füstölgő kéményt, házikót,
Futrinka utcát, bármi volt,

örök
körök
után is fölvesz kis kötényt,
hisz telefonált az imént

Cica-
mica,
hogy Tádé meghűlt és beteg,
úgyhogy van dolga rengeteg,

legyen
egyen-
letesen befűtve a tökház,
vigyázz, Mazsola, nehogy megfázz,

halál
ha lel
utat is hozzánk, nem vagyunk
futó fonál csak, filc, magunk

helyett.
Helyet
foglal középen, integet
és onnan csókol Titeket

Böbe
baba!

Április 26. - Parti Nagy Lajos: Löncsölő kislány

Április 26. - Parti Nagy Lajos: Löncsölő kislány

Április 26. - Parti Nagy Lajos: Löncsölő kislány

dsc02614.JPG

                                            

Löncsölő kislány
(Négy standard évszak Balla Zsófinak                                                          

                                                                     

 

 

„…az élet úgyis szívószál…”

Ha végre itt a VAsz
s az ajkunk föl lejár
ne légy oly bambi már,
a filingemre nincs szavam,     

 

és rügyre rügy tapos,
  mint Barbie villamos,
      ma light a Pep, szívem
         csak fújom és megszivem

 

Jajj úgy élvezem én az élet
ottan annyira wash and go,
annyi fitneszet látok-hallok,
és még hambi is kapható.

 

HA végre itt a Nyár
ölelj magadhoz Ó,
s míg fullig ér a száj
ájlávtól égsz az ajkamon,

 

az vadi hight nekem,
     hatalmas BigMAc-em.
        a boldogság lecsöpp,
            te extra ingyen ketchup

 

Jajjj, úgy élvezem én az élet,
minden annyira fess and jó,
annyi fitneszet látok-hallok,
és még hambi is kapható.

 

HA végre itt az Ősz
deresh fején halas,
az elmúlás szele
de Red Bull mindig csúcsszuper

 

a nagy pizzériás
   meg sonkás és tojás,
      már éppen beten neki,
            és vígan megkergeti

 

Jajjj, úgy élvezem én az élet
minden annyira fess and jó,
annyi fitneszet látok-hallok,
és még hambi is kapható.

 

HA végre itt a Tél
popkornunk mind a hó
és tökre úgy ropog,
hát így lehet koncert alatt

 

a tiszta beautiful,
   mely szájról, szájra hull,
      hogy mást sem hallani,
         mindvégig csak taps’lani

 

Jajjj, úgy élvezem én Vivaldit
minden annyira fess and jó,
annyi fitneszet látok-hallok,
és még hambi is kapható.

 

Április 25. - József Attila: Hazám

Április 25. - József Attila: Hazám

Április 25. - József Attila: Hazám


Jordán Tamás
(szerkesztő: Farkas Kati, Rendező: Fehér György)
1980

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!