November 21. - Varró Dániel: Email

November 21. - Varró Dániel: Email

November 21. - Varró Dániel: Email

dsc04503_1.JPG Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.
Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert,
van nulladik látásra szerelem?

November 20. - Radnóti Miklós:Tétova Óda

November 20. - Radnóti Miklós:Tétova Óda

November 20. - Radnóti Miklós:Tétova Óda

alkony2004.jpg

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

November 19. - Arany János: Vojtina ars poétikája

November 19. - Arany János: Vojtina ars poétikája

November 19. - Arany János: Vojtina ars poétikája

klivia_016.jpg

 Tele vagyok, dallal vagyok tele,
Nem, mint virággal a rét kebele,
Nem mint sugárral, csillaggal az ég:
De tartalmával a "poshadt fazék,"[*]
Vagy mint csatorna, földalatti árok,
Amelybe nem csupán harmat szivárog. -
Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább:
Feszít a kóranyag, a zagyva táp.

   Olvastam egypár száz kötetre ment
Regény-, beszély-, poéma-speciment:
Kit meg ne rontson aztán ennyi zöld! s
Ne rágjon ennyi éretlen gyümölcs! -
Melyből világok lettek, a kaosz -
Bennem hasonló zűr támadt ahoz,
Hemzsegve tarkán "mint a beteg álma":
Lássuk, ha e zűrből valami válna.

   Költő leánnyal, borral nagyralát:
Tőlem ne várja senki már dalát.
Bort... legfölebb ha néha megiszom:
S a szerelem... rég volt az! rég bizon.
Én is szerettem: (oh, ez édes emlék
Szivemre most is oly enyhítve ömlék!)
De halkan, zaj ne'kül... mint a virág
Egymásra hajlik és hangot nem ád
Midőn felpattan illatos pora
S elönti a kéj boldog mámora.
Egy mukkomat se hallád, vaksi hold!...
(Látta-e, nem tudom, vagy ott se volt);
Nem kiabáltam a természetet,
Csak érzém, mit szivembe ültetett;
S midőn szerelmet a leánynak esdék:
Nem oly szagú volt mint a nyomdafesték.

   De a hazáról... Úgy van, a haza!
Zengjen felőle hát a dal, nosza!...
Késő ez is: mi haszna lelkesűl
Az ember, ha középen belesűl!
De meg, mit érne gyöngéd szó nekik,
Midőn a hont ordítva szeretik? -
Midőn legszebb virág a mályva-rúzsa:
Köténybe rejti kis bokrát a múzsa.

   Volt a hazának egy-két énekem.
Bágyadt, igaz, s "örömtől idegen":
De honfi keble érzé a panaszt,
A csendben, éjben jól kivette azt;
S a fájdalomban, mely elfojtva sírt,
Ön-fájdalmát lelé, s hozzá az írt.
Sebet tör a dal, de balzsamteli
Ujjával ismét megengeszteli.

   Most helyzetünk valóban istenáldás:
Ének se kell, csupán hangos kiáltás.
Ki a hazáról mond nagyot, sokat:
Csak rajta! nem hiába kurjogat.
De bár a hont szeretjük egyaránt:
Van a modorban néha, ami bánt;
Mert jóllehet az érzés egyre megy:
A költő, s a... cipész-inas, nem egy.

   Én már ezentul ilyetén gyalog
Versen... csak így pálcán lovagolok;
Zúg, sistereg, szédűl szegény fejem:
Nincs odafent, szárnyas lovon, helyem.
S azóta, hogy nem mondtam éneket,
"Mély hallgatásban torkom elrekedt";
S mint hangjavesztett opera-dalár,
Lettem éneklőből... énektanár.

   Mendacem oportet esse memorem:
Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem épen tisztes, de derék szabály,
Versembe jól fér, s a mellett - talál.
Azaz - magyarra téve a szavak:
"Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak";
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb...
A sánta költő még keservesebb.

   Hazudni rút. Ez ellen a morál,
A társas illem egykint perorál;
De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad: - szükség fillenteni.
Avagy felettünk nem hazud az ég,
Bolttá simulva, melynek színe kék?
A támadó nap burka nem hazud?
S fejünk felett, min jár, nem ál az út?
A csillagok hullása nem csaló?
Távol hegy, erdő kék színe való?
Szivárvány hídja nem csak tettetés?
A látkör széle nem csúf rászedés?
A délibáb, midőn vizet csinál,
Melyben torony, fa kettészelve áll,
Lebegve orma, tótágast az alja:
Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja?...
Minden hazugság, földön ami szép:
Csontváz, ijesztő a valódi kép;
Azt vérrel, hússal ékesíteni
Jer, jer költő!... hazudva isteni!

   Győzz meg, hogy ami látszik, az való;
Akkor neved költő lesz, nem csaló, -
Amint nem az volt rég az átheni,
Malacvisítást tudva színleni;
Ellenben a pór, aki szűr alatt
Ríkatta disznát, és kuhin maradt,
Bár a visítót gúnyosan emelte,
A hallgatók füttyét megérdemelte.
Mert a közönség érzé, hogy amaz
Úgy rí, miként legtöbbször a malac,
Míg a valódi - csont és vér noha -
Tán úgy sikoltott, mint másszor soha.

   Itt a különbség: hogy e látszatot
Igaz nélkül meg nem csinálhatod.
Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -
Olyan kell, mi egészben s mindig az.
Talán nem való, hogy ez s ez úgy esett,
Tán ráfogás a felhozott eset:
Mátyás király nem mondta s tette azt;
Szegény Tiborc nem volt élő paraszt;
Bánk a nejével, megvénült falun,
Sosem dühönge többé a szarun,
Evett, ivott, míg végre elalún:
De mit nekem valód, ha ez esetben
Bánk törpe lesz, Mátyás következetlen?
Ha semmi évszám, krónikás adat
Engem le nem győz, hogy nem tett vadat?
Nekem egész ember kell és király,
Vagy férj, nejéért aki bosszut áll,
S ember-, király-, meg férjben az egyén:
Csip-csup igazzal nem törődöm én.

   De bár egész, s örök - úgy puszta-nyersen
Feladva, nem segít valód a versen.
Itt kell már a szabály: "költő, hazudj!"
Nem olyan ám mind, hogy belőle tudj:
Mert van sok eszme, igaz fogalom,
Mitől előre borsózik dalom.
Az egyszeregy, bár meg nem dönthető,
Képzelmi szósszal bé nem önthető;
Sem oly igazság, min függ a peres;
Sem a rideg tan, elvont, rendszeres;
Vond bár kivűl reá költői mázad:
A pőre tartalom fejedre lázad;
Vagy, mint midőn az óriás boa
Nagy martalékkal hömpölyög tova,
Gímet rabolván, vagy bölénytinót,
Féltesttel amely még száján kilóg,
Hétszámra hordja az ágbogas fejet,
Vélné az ember, egy erdőt evett,
Hétszámra látni, hogy szerv- és idomra
Különböző táppal vesződik gyomra:
Úgy jár az istenadta költemény
A nyers igazzal, mely dacos, kemény;
Csakhogy sokára sem emészti meg:
Marad nehéz, feloldatlan tömeg.

   Akarsz repülni? hát csak rajta! höss!...
Hanem szárnyadra ólomsúlyt ne köss.
Bár fontos a földszint némely való:
Ott fenn, a hígban, nem neked való;
Kivéve hogyha tán bölcsen rakod
Mint léghajóba, megmért súlyagod:
Már táncol a gömb, mint betyár lova,
Kit nem bocsát a csárda oszlopa,
Már fel s alá kapkodja üstökét
Hogy elszakítsa tartó köldökét,
Recseg az oszlop, enged a kötél,
A tenger néző szívszorongva fél
Hogy felnyilallik a könnyű golyó,
S egy perc alatt eltűn a léghajó,
El, végtelen világokon keresztül,
A semmibe, örökre, mindenestül!...
De te nyugodtan ülsz még a kosárba',
Előtted óra, és a percre várva
Midőn kiálthatsz: "a kötélre! vágd!"
S többé a földdel semmi cimborád.
Ám érzi súlyát a szélházi gömb,
Megemelinti és azt mondja: öhm!
Lassan, nehézkesen úgy szárnyra kel,
Mint bérci sas ha nagy zsákmányt cipel.
És ím! előtted ég és föld kitárul,
Nézhetsz föl és le a közös határrul:
De, hogy ne szálljon vakmerőn veled,
A léghajót csinján mérsékeled,
S midőn egekbe igy zarándokol:
Azt sem felejted: "hátha lebukol!"

   Ily célra megjár a bölcselmi eszme,
Különben annyi, mintha kárbaveszne.
S amit tapasztalsz, a konkrét igaz,
Neked valóság, egyszersmind nem az.
Vásár az élet: a földnek lakossa
Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa,
Ad-vesz, civódik, káromol, kacag;
Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag;
S ha kételkednél, hogy mindez való,
Lépen bök egy rúd, feltaszít a ló: -
Mit gondolsz? ha énekedbe öntenéd
Úgy, mint van, e sok mozgó pecsenyét;
Ha e vásárból egy karéjt levágva
Beléillesztnéd a dalvilágba:
Mit gondolsz, nyerne a költő vele
Hogy ily igazzal zsúfolá tele?
Hogy macskástúl-ebestül átvevé
Azt, aminek árnyéka az övé?...
Állok Dunánk szélén, a pesti parton:
Előttem a kép, színdús üde karton:
Felleg s hegy által a menny kékje csorba.
A nap most száll le a város-majorba;
Büszkén a Gellért hordja bársonyát,
S fején, mint gondot, az új koronát;
Lenn a Tabánban egy toronytető
Gombjának fénye majdnem égető;[**]
Míg fönt a Mátyás ódon temploma
Szürkén sötétlik, múlt idők roma;
És hosszu rendje apró sűrü háznak
Fehérlik sorba', mint gyepen a vásznak;
Alant a zölden tiszta nagy folyam,
Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan,
Meg nem legyinti szellő' s fecske szárnya,
Csak mélyén lüktet forradalmas árja;
Felszíne tűkör, és abban, mikép
Tündéri álom, az előbbi kép
Tisztára mosdva, felfordítva ring,
Mint lenge kárpit, a merő fal ing...
Ábrándos lelkem a hullámba mélyed, -
Vágyban elúszva búvárlom a mélyet:
Itt, itt a nimfák! itt a cháriszok!...
Az utcán por, bűz, német szó, piszok.

   Nem a való hát: annak égi mássa
Lesz, amitől függ az ének varázsa:
E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít -
Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít:
Ez alkonysúgár, mely az árnyakat,
E köd, mely nőteti a tárgyakat;
E fénytörődés átlátszó habon,
E zöld, esős lég egy május-napon;
Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet:
Egyszóval... a költészet.

   Azonban azt se véld, hogy a való
Kirúgva jobb egészen láb alól,
Hogy némi kósza föllengésben áll
A híres eszmény, vulgo: ídeál;
Hogy csak néhány szó, egy kis lexikon
Kell: és tiéd a Parnassz, Helikon:
"Csermely, virág, lomb, szellő, hattyudal,
Ábránd, minőt a sejtelem sugall,
Kék távol, esti csillag, félhomály"
(Tanuld meg: félig semmit se csinálj!)
A "Hóra, Flóra, Grácia, Pszüché"
S a többi, - hogy keverd mind együvé
S detur, signetur: "ideál" Hahó!
Csinján, barátom: több is kell ahó!

   Idea: eszme. Nem szó, nem modor.
Azt hát fejezzen ki vers, kép, szobor:
S eszményi lesz Béranger, mint Horác,
Vagy a görög, melyet ő magyaráz;
Nem is kell a bajuszos Berzsenyi
Vállára ó palástot metszeni:
Jobb, hogy találva ő van és kora,
Mint régi Hellász... fűzött bocskora!
Jelennek írunk... és tán a jővőnek,
(Legtöbbje pénzért a betűszedőnek,
De az sosem hallgatja Vojtinát,
Gyártván divathoz a vásárfiát;)
Jelennek ír, ki a jelenben él,
- Mondom - közöttünk hisz, szeret, remél,
Küzd, vágy, remeg, örvend, szomorkodik:
Mért élne visszább, vagy húsz századig?
Kinek szokott ruhája lenge burnus,
Csak nyűg, teher lábán az ó kothurnus;
S kiről tudom jól: ki apja-fia,
Röstellem azt, ha élve múmia.

November 18. - Tamkó Sirató Károly: Késő ősz

November 18. - Tamkó Sirató Károly: Késő ősz

November 18. - Tamkó Sirató Károly: Késő ősz

nov_bal_094.jpg

Kimentem én az erdőre...
                                                                    - És akkor?
Ráléptem egy rőzsetőre...
                                                                     - És akkor?
A rőzsető felsikoltott...
                                                                      - És akkor?
Ősz fedte be az égboltot...
                                                                       - És akkor?
Fázik majd a hátad tája...
                                                                        - És akkor?
Bújj a medve bundájába...
                                                                       - És akkor?
Nem fázol majd nagy fagykor!

November 17. - Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

November 17. - Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

November 17. - Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

 esthajnal03.JPG

 Hóditották ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanitják.

De nem így volt ezer évig,
Munkás embert ág is húzta,
Egy-két ezer úr kötötte
Millió jobbágyát gúzsba.

Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butitották
A dolgozó milliókat.

Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.

Ez az ország mindnyájunké,
Hol bilincset urak vernek:
Háborura készüljön föl
Minden sápadt munkás-gyermek.

Van e földnek áldott Napja,
Pirosító levegője
És ha lefogja az úr-had,
Munkával elvesszük tőle.

Föl, gyermekek, tanulásra,
Háborura, egészségre:
Ti lesztek majd e rab ország
Megváltott és boldog népe.

November 16. - Takács Zsuzsa: Estéim otthon

November 16. - Takács Zsuzsa: Estéim otthon

November 16. - Takács Zsuzsa: Estéim otthon

kodo.jpg

 Olyan akarok lenni, mint Ady.
Őrjöngő szerelem, Párizs, egyedüllét.
Ágyam köré bűvös hálót feszítek
minden este, ébren álmodom.
Esőzik, áznak a cégérek,
hólyagos az aszfalton a víz.
Felöltőben, karimás kalapban sietek
a fogadkozó, síró Lédától haza.
Ki volna boldogabb, ki volna inkább
egyedül mint ez az aszfalton elsuhanó
árnyék?
            Nem bántja a fülemet a zaj,
se a Scholl papucsok kopogása, az esti
padlórecsegés. Úgy teszek mintha aludnék.
Megbillentik az olvasólámpa peremét,
hogy ne zavarjon a fény.
Kiszököm az előszobaajtón, át a bezárt
kapun. Ki volna inkább otthon
a csatakos, hideg Dunaparton,
különbözése, vágyai mámorában,
ki volna szabadabb mint én?

November 15. - Tóth Árpád: Hívogató

November 15. - Tóth Árpád: Hívogató

November 15. - Tóth Árpád: Hívogató

dscn0512.jpg

Én szép ifjuságom
Sárgul hervadozva,
Ülök már a sutban
Lomhán darvadozva -
Ilyen vagyok én már,
Fanyar, csöndes, fáradt,
Így szeress, ha kellek,
Nem járok utánad!

Jó volt, hiszen jó volt
Fiatalnak lenni,
Kényesbús fejemnek
Nők keblén pihenni,
Víg, ravasz hunyással
Lesni alattomba,
Játszik-e földrengést
Keblük puha dombja...

Mint a kerekerdő
Májusi virággal,
Tele volt a szívem
Tréfás ifjúsággal;
Mint a kerekerdő
Novemberi gőzzel,
Tele már a szívem
Keseredő ősszel.

Zord egy kerekerdő!
Csupa sár és felleg!
Kivirul még? Mindegy!
Így szeress, ha kellek.
Ordas bánatommal,
Dércsípte kedvemmel,
Nagy hallgatásokkal,
Őszi szerelemmel!

Békítő vég-kortynak
Keresem a kútját,
E bolond világnak
Szent kifele-útját:
Ha van ajkad méltó,
Ily csókkal itass meg,
Ha van karod áldott,
Az útat mutasd meg!

November 14. - Weöres Sándor: A szegény denevérek

November 14. - Weöres Sándor: A szegény denevérek

November 14. - Weöres Sándor: A szegény denevérek

dsc02452.jpg

A szegény denevérek a toronyban!
senkise tanítja számolni őket.
Szoknyájuk vásott, kilyukadt,
ez a kisebbik bánatuk,
mivel magától összenő.
De senkise tanítja számolni őket!
Az egészeket s a törteket nem ismerik.
Előttük aranyszélű csésze
még a veszprémi koronázásról,
kétvégű ezüstkanállal
kavargatják az aludttejet.
Csak aztán veszik észre,
hogy se kanál, se csésze, se aludttej.
Ha kérdik, mennyi az idő,
előttük a toronyóra,
de nem bírják elolvasni,
mert senkise tanítja számolni őket!

November 13. - József Attila: A hetedik

November 13. - József Attila: A hetedik

November 13. - József Attila: A hetedik

dsc04566.jpg

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!


Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, –
a hetedik te magad légy!


Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, –
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.


Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, –
a hetedik te magad légy.


S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

http://mek.oszk.hu/05500/05570/html/jozsef_attila0011.html

 

November 12. - Utassy József: Fán maradt levelek

November 12. - Utassy József: Fán maradt levelek

November 12. - Utassy József: Fán maradt levelek

vers_8.JPG

A drága Doktor úr,

a novemberi nap

röntgenezgeti még

beteg bordáikat.

Hátuk panaszfalán

sóhajokhoz szokott,

esőcsepp-puha ujj

kopog, kopog, kopog.

 

Magam varjúhodón

egy rendelőpadon

várok a leletre.

Kint fák. Itt-ott levél.

És zeng a gyászruhás

rigók rekviemje.

November 11. - Romhányi József:  A liba hattyúdala

November 11. - Romhányi József: A liba hattyúdala

November 11. - Romhányi József: A liba hattyúdala

viharhatyu_096.JPG

A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát,
gyönyörű hattyúnak képzelte magát.

Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: "Gá!"
Kilépett a libasorból, s elment világgá.
A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
és hattyúi halálához egy dalt komponált.

  Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
  a halálhívó szent, nagy éneket,
  a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
  mely lebegve száll idő s tér felett.
  A hattyúdalt, mit életen át érlelt
  a méltóságos csönd, a némaság,
  a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
  a semmivé lett vágyak halk dalát!

Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
és költött is végül szép dalt, szomorút.
Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
Zengett a bús ének: "Gá-gá-gá-gá-gá!"

Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
- Gágogva élni könnyű - dalolva halni nehéz!

November 10. - Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

November 10. - Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

November 10. - Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

dscn6603.JPG

 Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

November 9. - Szép Ernő: Narancs

November 9. - Szép Ernő: Narancs

November 9. - Szép Ernő: Narancs

kod.jpg

Láttam ma reggel jönni a Napot.
Köd volt a fákra kötve,
tócsát kapott az országúti sár,
didergett messzi kút, kazal, torony,
s a foszló szürke sárga vatta közt
a Nap, a gyúlladó vörös Nap
olybá tűnt, mint az óriás narancs,
kit egy beteg gyermeknek nyújtanak.

November 8. - Siv Widerberger: Külföldiek

November 8. - Siv Widerberger: Külföldiek

November 8. - Siv Widerberger: Külföldiek

bien1_005.JPG

Apa külföldi,
anya is külföldi,
én is külföldi vagyok
most,
pedig svédek vagyunk.

Mert most Dániában járunk!
Hahaha!

Erre nem gondoltál, ugye?
Hogy a svédek is külföldiek lesznek,
amint külföldre mennek!

 

fordította Tótfalusi István

 

November 7. - Varró Dániel: Dacoskodó

November 7. - Varró Dániel: Dacoskodó

November 7. - Varró Dániel: Dacoskodó

kolibri_181.JPG 

Hétfőn hú, nagy az én haragom
azt, aki bosszant, megharapom.

Kedden a kedvem pont közepes,
se jó, se rossz, mint a krumplileves.

Szerdán szépen szót fogadok,
intelligensen bólogatok.

Csütörtökönként úgy alakul,
hogy csínyeket csinálok csintalanul.

Pénteken egy pukkancs vagyok én,
dacosabb, mint a saját kisöcsém.

Szombaton szeppent vagyok és szende,
semmi komiszság nem jut eszembe.

Vasárnap aztán verekedek,
visítok, amíg berekedek,
vigadok duhajul, végtére
mi másra való a hétvége?

November 6. - Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma

November 6. - Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma

November 6. - Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma

oszpiros.jpg

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

November 4. - Ady Endre: Ember az embertelenségben

November 4. - Ady Endre: Ember az embertelenségben

November 4. - Ady Endre: Ember az embertelenségben

wp_20161024_13_04_46_pro.jpg

Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,
Indulj föl megintlen a Földről!
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,
Tetőn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyüket:
Milyen baj esett a magyarban
S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,
Olyan igazán szenvedőnek,
Ki beteg szívvel tengve-lengve,
Nagy kincseket, akiket lopnak,
Bekvártélyoz béna szivébe
S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,
Óh, minden Jövő, be féltelek,
(Bár föltámadt holthoz nem illik)
S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szivemből szakajtván
Eszembe jut és eszembe jut:
Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.

November 3. - Ranschburg Jenő: Gyász

November 3. - Ranschburg Jenő: Gyász

November 3. - Ranschburg Jenő: Gyász

dscn5367.JPG

Az oviban ma szömyű rossz vagyok.
Verekszem és felrúgtam Zsolti várát,
a tányérban is mindent otthagyok,
s hiába szólnak: én látom a kárát,
az óvodában mégis rossz vagyok.

Anyu azt mondja, hogy ma reggel elment
a nagypapám, és messze-messze jár,
de látom, közben egy könnycseppet elkent
s tudom, hogy úgyis minden veszve már.
Anyu szerint a nagypapám ma elment...

Becsapnak mind, meghalt a nagyapám!
Hisz sír mindenki, mint a vízözön,
és rámszólnak, hogy újra nagy a szám,
mert ehhez aztán végképp nincs közöm!
Becsapnak mind, meghalt a nagypapám...

Elmondom neki, majd ha visszajön!

November 2. - Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

November 2. - Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

November 2. - Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

dsc06835.jpg

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers1303.htm

November 1. - Márai Sándor: Halotti beszéd

November 1. - Márai Sándor: Halotti beszéd

November 1. - Márai Sándor: Halotti beszéd

jeges_046.JPG

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk

Október 31. - Kosztolányi Dezső:Temetők

Október 31. - Kosztolányi Dezső:Temetők

Október 31. - Kosztolányi Dezső:Temetők

kep_039.jpg

Nézd a temetőket,
mily roppant kövérek,
milyen virágosak,
legyektől, lepkéktől
hogy zengenek, és mily
vidámak a fényben.
Jaj, pedig mit ettek?
Csontot, húst, agyvelőt,
anyákat, apákat,
apró gyermekeket.
Mégis mosolyognak.
Repedő bendővel,
torkig jóllakottan,
zsírosan, pogányul
mégis hogy nevetnek.
Mint mindent túlélő,
komisz aggastyánok,
kik már mindent tudnak,
kik már mindent ettek,
és bő ebéd végén,
szörnyű élet után
bölcsen adomáznak.

Október 29. - József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Október 29. - József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Október 29. - József Attila: Talán eltűnök hirtelen

dsc03868_1.jpg

Talán eltünök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjuságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

Október 28. - Áprily Lajos: Ősz

Október 28. - Áprily Lajos: Ősz

Október 28. - Áprily Lajos: Ősz

dsc03865.jpg

Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.

Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.

Október 26. - Radnóti Miklós: Októbervégi hexameterek

Október 26. - Radnóti Miklós: Októbervégi hexameterek

Október 26. - Radnóti Miklós: Októbervégi hexameterek

40.jpg

Táncosmedrü, fehérnevetésü patak fut a hegyről,
táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.
Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron
s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.
Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassu okosság
tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti arannyát.
Lassu, okos vagyok én is e lassu, okos ragyogásban,
féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,
téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben
s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos
bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik
s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek
sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák
léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték
hosszu szakálla alá; nézd, gyermeked is vagyok én, de
felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,
nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji
füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.
Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka
ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,
forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.
Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, -
ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom, az éjben
hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten.

http://mek.oszk.hu/13600/13665/13665.htm#43

Október 25. - Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

Október 25. - Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

Október 25. - Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

vihar.png

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Október 24. - Utassy József: Ismeretlen katona

Október 24. - Utassy József: Ismeretlen katona

Október 24. - Utassy József: Ismeretlen katona

394317_10150501787494872_395175980_n.jpg

Országok Sisakja!

Sisakok Izsákja,
           regiment regrutám!

Sortüzekkel terelt,
hadak útjára vert,
           csillagközi bakám!

Csipkebokorugróm,
remény romvitéze,
    kit bronzzá vezényelt
            egy őrült Ábrahám!

Kiért sírhatok én,
kiálthatok, miként
          bárányvér fű után!

Ha meg is testesülsz;
          szellem vagy! Messze tűnsz.
Hetvenhét pecsétes
           pokoli parancs vár!

Kulacs rum részege,
fagy szalmaözvegye,
           didergő bakancspár!

Látomásos ősöm:
káprázat havának,
havak tengerének
               szalajtott katonám!

Sisakország fia:
patron pro patria,
                 csurompiros csatám!

Istenre esküszik,
s Pilátus piacán
harmincezüstködik
                         rongy bajtársad: Hazám!

Légy pogány, keresztény:
ott függsz a távcsöves
puskák célkeresztjén,
             hajnalok hajnalán!

Bükkszenterzsébeti
senkim, jézus krisztus:

Apám, Édesapám!

https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/utassy-jozsef#digitalizalt-muvek

Október 23. - Berzsenyi Dániel: A Pesti Magyar Társasághoz

Október 23. - Berzsenyi Dániel: A Pesti Magyar Társasághoz

Október 23. - Berzsenyi Dániel: A Pesti Magyar Társasághoz

dsc04209.JPG

Ki kétli s kérdi, hogy csak a dicső ész
Emel ki minket a barmok sorából?
Ki kétli azt, hogy minden érdemünk,
Minden szerencsénk ezzel nő s hanyatlik?

Az ész az Isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert, mint a milliókat,
Ez áldja s égi boldogságra inti.

Miért utálja hát szövétnekét
Az ember, és mért nem terjeszti fényét
A vak halandók néma éjjelén?

Aegyptus áldott földje kérkedik
Az ész legelső nyílt virágival;
De ott fakadtak egyszersmind azokkal
A hit vakító szentelt maszlagi,
Melyek korunkig hintik mérgöket,
S örök zavarba dönték e világot.
Az ég ürébe felható tudós
Az égi zsákmányt barlangokba zárta,
S az embereknek bábot s vázt vetett,
Melyek vakabbá tették a vakot,
És a lenyügzött józan értelem
A szarvas isten áldozatja lett.

Így a görög nép s Róma bölcsesége,
Melyet csudálva tisztelünk ma is,
Csak a tudósok székiben lakott:
A nép szemébe nem hatott sugára,
Előtte el volt rejtve mindenütt,
Míg végre a vad barbarok dühétől
A föld szinéről eltörültetett.
Éj födte a föld pusztaságait,
Éj, melybe számos századok merültek.
S ha most azolta kezd is fényleni,
Mely szűk határba önthet áldva éltet,
S az éj csudái mint süvöltnek arra!
S hány népek élnek még ma is körültünk,
– Tekintsük által a föld részeit –
Kik a baromság aklában hevernek,
És semmi Isten nem tekint ügyökre!

Ez istenének a barmot hiszi,
Imádja a föld ocsmány férgeit,
S azoknak embervérrel áldozik;
Emez vakító papjának ganéját
Mint szent ereklyét tisztelvén, eszi;
Amott az odvas fákban éhezik
Az embereknek görhes istene,
S a legnagyobb bűnt batkákért lemossa;
Imitt hamúban kotlik a herélt szent,
S bámészkodása istenné teszi;
Itt a mosódás módja szent titok,
S a félvilágot embervérbe mártja,
Mert azt az egyik párt az ujjain,
Másik könyöknél szokta kezdeni,
Melyért is egymást öldözik halomra;
Ott a falukban s várasok piarcin
Jár kóborolva a sok meztelen szent,
Szabad kezekkel élelmet rabol,
S az asszonyokba önti szent dühét,
S a férj, az égnek hálát adva, nézi,
Ha hitvesével szent bujálkodik.

Így a világnak legkiesb vidékit
Ádáz bolondság tölti, ostorozza,
S undok zsiványi barlanggá teszi;
Erynnis üszkét hányja városinkra,
Az öldöklő kést egyiránt fereszti
A reszkető ősz tűztelen szivébe
S az anyja keblén ácsorgó szopóba,
És csontjainkból trónust rak magának,
Melyet dög, inség, sárga félelem
S kínokkal élő bánat fog körül.

Hol van tehát a józan értelem,
Hol a tudósok annyi izzadása?
Remélhetünk-e vajjon jobb világot?
Gyaníthatunk-e olly időt, mikor
Az ész világa minden népeket
Megjózanít és öszveegyesít,
S kiirt közűlünk minden bűnt s gonoszt?

Reménylek. Amit század nem tehet,
Az ezredek majd megteendik azt.
De hinnem is kell; mert midőn, barátim!
Buzogni látom lelketek hevét,
Mely e nagy ügyre felken titeket,
S e szent szövetség láncába csatol,
Előre látom: mint terjesztitek
Hazánkban Delphi égi kincseit
S az értelemnek nagy törvényeit;

Előre látom: mint leheltek éltet
A sziklamellbe és a holt agyagba,
S mint jámborodnak a vad állatok
Előttetek, s mint omladoz rakásra
Az ész, igazság mennydörgő szavára
A zordon inség óriási tornya,
S mint hullanak le durva láncai.

Fogadjatok hát engem is barátim!
Szent frígyetekbe; íme esküszöm,
Hogy áldozatlan kézzel nem jövök:
S ha gerlicéim és virágaim
Kedvelni hajlandók az istenek,
Tömjényitekhez szívesen teszem.