Szeptember 20. - Illyés Gyula: Jön az ősz

Szeptember 20. - Illyés Gyula: Jön az ősz

Szeptember 20. - Illyés Gyula: Jön az ősz

szeplaki_037.JPG

 Jön az ősz, jönnek az őszi nagy alvások!
sűrű borzongások, hosszú ásítások,
melyektől a szív is megleng, mint a levél –
Hályogos az ablak, finom párájára
szerelmese nevét irkálja a lányka
s ásít hozzá, hogy majd’ beleomlik szegény.
Ásít jó anyja is; künn az istállóba’
a gazda is lova farára borulva.
Hátra néz a hű ló s ásit ő is egyet –
Ó, ez az unalom! – a beborult égre
harsogó ásítás a barmok bőgése,
ahogyan egymásnak visszafelelgetnek.
Dél volt s már este van. Dől a köd vastagon.
Csöpögnek az ágak. A nyálkás utakon
mint ingó kisértet, csusszanva tünedez
a vén levélhordó – eloszlik a tájról,
bekapta, benyelte a tejhabú távol,
mely lomhán nyújtózva, szuszogva közeleg.
Álmos a költő is, rímei botolnak,
a sor végén egymás karjába omolnak –
hullna velük ő is, hallgatja tünődve
távoli muzsika ki-kifutó zaját,
ahogy nyitják, csukják a kocsma ajtaját
s egy lélekzet jókedv kicsap az esőbe.
Kiért sarat, fagyot nem kell immár tűrni,
ó, drága szerelmem, gyerünk lefeküdni,
nem a mi világunk, mi odaki most van!
Egymással, egymásban hív nyarat keresni,
most jó szerelemmel igazán szeretni,
félig itt a földön s félig már álomban

http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/ILLYES/illyes00001_tart.html

Szeptember 19. - Nemes Nagy Ágnes: A titkos út

Szeptember 19. - Nemes Nagy Ágnes: A titkos út

Szeptember 19. - Nemes Nagy Ágnes: A titkos út

alkony080708_007.jpg

Hogyha most elindulok,
aztán balra fordulok,
egy kis útig, titkos útig
lábujjhegyen eljutok.
Egyik oldalt házak háta,
fal a másik oldalon,
és a lombok zöld szakálla
átömlik a kőfalon.
Nem jár erre senki, senki,
csak talán a Nem-tudom-ki,
az is akkor, hogyha kell,
kézenfogva Senkivel.
Messze innen utcalárma,
messze dong a kisvasút,
így bujik a –
pszt, pszt!
így lapul a –
pszt, pszt!
titkos
út.

Szeptember 18. - Weöres Sándor: A Paprikajancsi szerenádja

Szeptember 18. - Weöres Sándor: A Paprikajancsi szerenádja

Szeptember 18. - Weöres Sándor: A Paprikajancsi szerenádja

Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sürü búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.


Sólyom Kati és a Szélkiáltó

Szeptember 15. - Radnóti Miklós: Eső esik, fölszárad

Szeptember 15. - Radnóti Miklós: Eső esik, fölszárad

Szeptember 15. - Radnóti Miklós: Eső esik, fölszárad

bien1_001_2.jpg

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Szeptember 14. - Kormos István: Kártyázó egerek

Szeptember 14. - Kormos István: Kártyázó egerek

Szeptember 14. - Kormos István: Kártyázó egerek

szeplakhajnali_131.jpg

Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy öreg ház padlásán
valahol két egerecske.
Egyik neve Zurrogi,
másik neve Zürrögi.
Igen szellős volt a padlás,
s huzatos padláson nem jó,
nem az alvás,
Hát az a két kisegér
szemét nem hunyta le éjjel,
sétált a padláson széjjel,
sétált hosszába-keresztbe,
a tetőn át égre lesve,
honnét besütött hozzájuk
a hold, az ezüst-fehér.
Zurrogi unatkozott,
Zürrögi ásítozott.
Hogyha már nem alszanak,
unatkozó két egerek
ugyan micsináljanak?
Azon az öreg padláson
volt játékuk épp elég –
Hintaló,
síp,
ócska labda,
azt hajítgatták magasra;
kócbaba,
kisostor,
csengő,
de elunta mind a kettő,
s így szóltak két kisegerek:
„Ördögbe az unalommal,
megkukulunk ebbe még!”
Azon az öreg padláson
volt egy teli zsák dió –
Kidöntötték:
zsuppsz, a földre!
Gurítgatták tözörögve,
végül a diót elunva
panaszolkodának újra:
„Nincsen ebbe semmi jó!”
Azon az öreg padláson
kutakodtak szüntelen,
Zurrogi egyik sarokban,
Zürrögi másik sarokban
kutatgatta unalmában,
hogy ama öreg padláson
hátha még valami játék
kettejüknek megterem.
17
Végül ím kártyára leltek –
No ezen egy jót nevettek,
olyan szép volt az a kártya;
akárhonnét nézegették,
nézegették,
méregették,
mindegyiken csuda-ábra.
Zürrögi nagyot kiált:
„Zurrogi szomszéd, vivát!
Mondok neked egy nagyot,
kedves Zurrogi barátom:
osszuk szét a sok lapot.
Jót kártyázni kellene,
és az idő,
héjha, komám,
az is jobban tellene!”
Zurrogi ezt zümmögi:
„Kedves szomszéd,
Zürrögi!
Ne szaporítsuk a szót,
számoljuk meg a diót.
Egyik fele enyimé,
másik fele tiedé;
azután jöhet a kártya,
mert igazat szóltál, szomszéd,
jobban megy az idő játszva!”
Megszámolják a diót –
Zurrogi kap hét kilót,
Zürrögi is épp hetet.
No már játszani lehet!
Dióval fizet a vesztes,
zörgő diót kap a nyertes.
Leül a két kisegér –
Kétfelé osztva a kártya,
minden lapon
csuda-ábra,
szedegetik egyre-másra;
épp hogy a markukba fér.
Zurrogi kezd:
„Pirosat!”
Felel Zürrögi hegyesen:
„Adok én, komám, olyat!”
Zurrogi szól:
„Makkot adj!”
Lecsap Zürrögi egy lapot:
„Jó, csak bele ne szakadj!”
Zurrogi kér:
„Zöldre zöldet!”
Zürrögi kártyája csattan:
„Adok én, egy lapra többet!”
Zurrogi szól:
„Van-e tök?”
Zürrögi kiált utolszor:
„Van, de ezzel én ütök!”
És ugyan igaza lett –
Mert elnyerte Zurrogitól,
elnyerte Zürrögi szomszéd,
el a hét kiló dióját,
el az utolsó szemet.
Héjha!
Volt sírás-rívás!
Volt Zurrogi panaszában
esenkedés és szidás.
18 19
Kérte vissza a diót,
de Zürrögi csak kacagta,
a diót zsákjába rakta,
nem adott vissza egy szemet,
nemhogy hét egész kilót.
Azóta nincs köztük béke.
Ott él az öreg padláson
messze, messze,
két egérke;
veszekszenek nappal-éjjel,
sétálván bosszúsan széjjel,
azon az öreg padláson
valamerre a világon.
Egyik neve Zurrogi,
másik neve Zürrögi.

https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/kormos-istvan#

Szeptember 13. - Kányádi Sándor: Levél az erdőből

Szeptember 13. - Kányádi Sándor: Levél az erdőből

Szeptember 13. - Kányádi Sándor: Levél az erdőből

reggeli_035.jpg

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfa-levelet,
néhány sor zöld szöveggel.

az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásokon zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja;
és újdivatú kalapot
nem visel már gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,
üres az erdő, árva.
S a szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva."

Szeptember 11. - Varró Dániel: Angol költő

Szeptember 11. - Varró Dániel: Angol költő

Szeptember 11. - Varró Dániel: Angol költő

dsc00141_2.JPG

Mit tegyen egy angol bárd ha
gyötri őt az angol nátha
hátra dincsen bás tehát
iddom kell egy forró bézes bézes gyógyteát
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el

Orrom fúvom torkom krákog
szép eblékek széttört álbok
aggyi binden föltolul
verset költök teám bellett angolul
verset költök yes yes yes
Pláne ha bég keksz is lesz

Angol gyelven irom versem
steaket rágok bajdnem gyersen
angolosra sül a hús
kedvem bégis bégis bégis bélabús
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el

Elhangzott a jel jel jel
itt vagyok hát well well well

https://www.facebook.com/varrodaniofficial/

Szeptember 10. - Nagy László: Dióverés

Szeptember 10. - Nagy László: Dióverés

Szeptember 10. - Nagy László: Dióverés

varj.jpg

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.