Szép vers minden napra

Március 29. Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

2017/03/29. - írta: takacsvera46

wp_20160531_13_17_03_pro.jpg

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt még a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
     hullj le, te zápor,
     égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

Szólj hozzá!

Március 28. - Kosztolányi Dezső: Repülő ifjúság

2017/03/28. - írta: takacsvera46

kep_21.jpgMért mozdul meg bennem még egyszer ily zölden,
ily vad zokogással e homályos tavasz?
Mért hallom az ágyból a fiatal fákat suttogva beszélni, nyújtózva ropogni
          minden éjszaka zárt ablakaim mögött,
mint lőporos tornyok vidám robbanását?
Mért látom a nőket, az alvó lányokat s a már rég-fölébredt, minden-tudó,
          éber bölcsős és koporsós asszonyokat sovány
combjaikkal, boros kupáknál kacagni kétesen,
táncolni, cseresznyevirággal, virrasztó szemükkel és fehér
koszorúval, mézes mellükön egy hosszú harapással,
derengő erdőkön mosolyogva édes és szfinkszes bánattal, s az undok
találkahelyeken selyemsuhogással beszökni a tilos ajtókon, a kertes
kávéház lámpái alatt, ifjúságom,
s még egyszer a földet, egyszerre-egészen, kavarogva teljes csodás
          zűrzavarral, felülről tekintve, oly roppant magasból és úgy közeledve,
mint a repülő, ki
már hull lefelé a gépből kiesve, egyedül a légben szélesen ívelő, kitárt karjaival,
hogy mikor lebukik, még egyszer ölelje a zuhanó búcsún, haló szerelemmel,
          halhatatlan csókkal, holtában is élve, még egyszer ölelje
az egész világot?

Szólj hozzá!

Március 27. - Weöres Sándor: Vers a színházról

2017/03/27. - írta: takacsvera46

amulatk.jpg

Amikor a függöny
felgördül
a térben az ember
eltörpül,
figyelmes nézések
több-száza
behatol a színpad
odvába.
Ott benn a tünemények
suhognak,
lámpás éjszakában
ragyognak,
a színek fémessé
szépülnek,
szavakból paloták
épülnek.
Nem szűnik a játék
varázsa,
távozóban nézünk
egymásra,
mert egymásban látjuk
a jámbort,
aki a játékban
király volt.

Címkék: WEÖRES SÁNDOR
Szólj hozzá!

Március 26. - Tóth Krisztina: Idő, idő, idő

2017/03/26. - írta: takacsvera46

dscn5982.JPG

Gyerekkoromban egyik rokonunknál,

a megözvegyült, flanelinges erdész

szűk lakásában, az ormótlan bútorok közt

magasodott egy kinyitható ajtajú állóóra.

Tele volt belső rekeszekkel,

amitől titokzatosnak, céltalannak

tűnt, akárcsak osztálytársamék udvarán

az üres galambdúc.

Állóóra, mondták a felnőttek komoly arccal,

és mivel évek óta nem járt, azt hittem, méltóságát

a mozdulatlan mutatók adják. Szüleimnek

karórájuk volt, idejük soha.

Vágyni kezdtem távoli időmbe, odaátra,

ahol majd lesz saját

állóórám, amelynek mutatóihoz

nem nyúlhat senki.

 

Ne húzd az időt - figyelmeztettek mindig induláskor.

Unatkoztam. Egy vadászalbumot nézegettem a földön,

nyulak és őzek tágra nyílt szemét.

Húzni az időt nem olyan egyszerű.

Évek telnek, míg megtanulod, hogy kell

becserkészni és mögéje kerülni.

Húzom az időt, át az életem

árnyas rengetegén: a lába összekötve,

húzom magam után, elejtve vonszolom,

mint egy szánkót, a holt időt.

Kérdezik: mi az a zsinór ott a képen?

Mi van a kötél végén, ami túllóg

a láthatón? Semmi, válaszolom,

és néha megkérdik, ki az, aki húzza.

Az én vagyok, felelem ilyenkor,

én vagyok öregen.

 

Ki ne fuss az időből - mondogatták,

nem lesz nyelvvizsgád, házad, gyereked,

lekésed az utolsó buszt, a legnagyobb szerelmet,

nem lehetsz balett-táncos, nem lehetsz fiatal anya,

öreg anya se lehetsz, nem szaladhatsz

mezítláb ennyi ember közt át az életeden,

nézz a lábadra, már megint az a

gyerekkori szandál van rajtad, lóg a csatja, 

szaladj gyorsan a többiek után!

Futottam, mint a nyulak, mint az őzek,

tágra nyílt szemmel, lüktető

bordákkal, émelyegve, álmodott és

váltott cipőkben, folyton lemaradva,

botladozva a kép sarka felé,

aztán felnéztem, már sötét volt

és az időből egyszer csak kiértem.


Címkék: TÓTH KRISZTINA
Szólj hozzá!

Március 25. - Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó

2017/03/25. - írta: takacsvera46

rig.jpg

Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.

"Az ég fényesedik, harmat permetezik,
távol hegyek ormán tavasz ébredezik.

Virágszagú szellők vígan fújdogálnak,
üzenetét hozzák tölgyerdő hazámnak:

Ibolyakék szeme nyílik, nyiladozik,
galagonyabokrok rügye fakazodik.

Lombosodó ágán moharuhás fáknak
asztala terül már az égi madárnak.

Ahol kiteleltem, itthagyom a várost,
tölgyerdő hazámba hazamegyek már most.

Ágról ágra szállni, vígan muzsikálni,
magas fák hegyében magamat hintálni.

Erdő sűrűjében fészket rakogatni,
füstös fiókákat füttyre tanítgatni."

Harmathullogató halovány hajnalon
ilyen búcsút mondott a rigó a gallyon.

Címkék: MÓRA FERENC
Szólj hozzá!

Március 24. - Kozmosz: Világszakadtság

2017/03/24. - írta: takacsvera46

hajobejar_033.jpg

 látod, nem nyílnak a völgyben a kerti virágok
nincs völgy, nincs fa az ablak előtt
nézed a latyakos téli várost
már hó takará el a Corvintetőt
odakint ez a fura Európa
csendes nagyon, csendes megint
elzúgtak, ahogy szoktak az álmok
szívunk tovább ezek szerint

de úgy lesz, ahogy kell
és nem úgy, ahogy akarták
csak hosszú átmenet
ez a világszakadtság

ej! ej! ej!
ej, mi a kő, sok a galiba itt bent
holnaptól tutira figyelem Istent
biztos jó a srác, valami jót ád
ha romlik a kedv, berak egy Guetta-nótát
az este is segít, ha karcol a nappal
a bor kezd valamit a hangulattal
hé, mit csinálsz, ne tedd a poharakat el
mert a sok józanság csak falakat emel
aki mostan nem tart énvelem,
verje meg azt az én istenem,
vigyék el a körmös angyalok
a hazáért iszom, ti is hazáig igyatok
egy gondolat kerget engemet:
ma ne padlót fogjak, hanem melleket
ágyban, párnák közt kapni meg
ez a cél, és nem nyelni a farvizet

úgy lesz, ahogy kell
és nem úgy, ahogy akarták
csak hosszú átmenet
ez a világszakadtság

látjátok ezt a táncot?
halljátok e zenét?
akik még nem tudtátok,
most megtanulhatjátok

hogyan mulat a nép

emelje az föl lelkeinket,
hogy mi vagyunk magunk a lámpafény,
amely amidõn a többi alszik,
ég a sötétség éjjelén
nem divat a gálya, sok álarcos árja
fent a pénz, itt lenn a szív az úr
de tisztul a pálya, mert nem ez járja
az ostobaság már visszaszúr

megjöttünk és diktáljuk az ütemet
látunk mindent és nem hagyunk szünetet
üzenem fel, most már ügyesen kell
mert roppantul elfogytunk a türelemmel

mi már jobban tudjuk, mit tudunk jobban
bátran fogunk szólni, ha vége
hangosabbak bennünk a hangok
ki nem passzol, pakolhat végre

zene és szöveg: Pál Zsombor és Varga Zoltán

Címkék: KOZMOSZ
Szólj hozzá!

Március 23. - Rab Zsuzsa: Vaspántok

2017/03/23. - írta: takacsvera46

kotoget.jpg

 Ha így szólnék a kedves,
fiatal kalauzhoz:
- Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját -
Ha így szólnék -
ugye... bolondnak tartanának?

Ha így szólnék a bottal kopogó
nyugdíjas bácsihoz a boltban,
mikor épp forintjait guberálja,
végül levágat tíz dekát
a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből:
- Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
nem számítottam rá. Fölösleges. -
Ugye, bolondnak tartanának?

 Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
- Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert az erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! -
Ugye, bolondnak tartanának?

 Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
- Gyere, fiam,
üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
tejes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? -
Ugye, bolondnak tartanának?

 Ha így szólnék padon sütkérező,

újságpapírból eddegélő nénikéhez:
- Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet,

a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szívszélhűdését,
és hogy mivel ültette be a sírját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
meg hogy mit írt föl, és mire, az orvos.

Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor
fölébred -
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat ...
Ha így szólnék -
ugye, bolondnak tartanának?

 Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szívünket.

Címkék: RAB ZSUZSA
Szólj hozzá!

Március 22. - Garai Gábor: Jókedvet adj

2017/03/22. - írta: takacsvera46

tavasz_027.JPG

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Címkék: GARAI GÁBOR
Szólj hozzá!

Március 21. - Kiss Benedek: A bárdok kínja

2017/03/21. - írta: takacsvera46

plaza.jpg

Kifogytam immár a mesékből,
ez már az élet, a szekercével vágott.,
Akkorra jutok hozzá, mikor
már alig létezek, alig látok.

 Pápaszemmel sem látok mást,
csak ami az élet alja.
Akarom vagy nem akarom -
a Nagy Úristen így akarja.

 Húst vág a bárd - de nem mindenkinek,
s a csontból fröccsen a velő.
Nyalja a pultot, a hús helyét
sok semmirekelő.

 Én Istenem, hát én mi lennék -
közéjük állhatnék magam is.
Velőscsont érdekelne, de ettől
illeg-billeg a mérleg is.

 Be kell érnem úri karajjal,
pár kolbász és hurka is.
A bárd csapkod, tolong egy néne,
hogyan lesz ebből katarzis?

 Csontot kaptam, de nem velőset,
csülökpörköltnek valót.
Ki vannak szolgálva, híven,
az evilági alattvalók.

 Többre vágyni esztelenség,
én is behúzom hasamat.
S érzem, hogy combomban, vádlimban
a bárdok kínja hasogat.

 

Címkék: KISS BENEDEK
Szólj hozzá!

Március 20. - Zalán Tibor: A névtelen velszi bárd

2017/03/20. - írta: takacsvera46

dsc02803.JPG

Kering a szél, a déli szél,
       iszapba bútt halak
tátogják, éljen Eduárd,
       és néma szájukat

feszíti kín, feszíti gyász.
       Hazug lett mára Velsz.
Kiszáradt lelkek árnya és
       rongy nép, mit benne lelsz.

Ötszáz bizony, dalolva ment,
       mi' szép volt, istenem,
Edwárd király, angol király,
       te tetted ezt velem.

Ahányan álltak lángba ott,
       hősökké lettek mind.
Emlékük sír a lanton még -,
       példájuk visszaint.

Utódjaik szép sírjokon
       pergetnek könnyeket,
s a könyvek lapjain nevük
       csillagja rengedez.

Övék a hír, s a rang, s a bér,
       utóbb' lehet halál,
bár voltak bizton ostobák,
       te tetted, ezt, király!

Legtöbbjük rosszul pengetett,
       a nyelv gyalázva volt,
ha szájukból a drága vers
       akár moslék omolt.

Legtöbbjük bárd alá való
       hitvány rossz udvaronc,
ki kapva kap, hogy név legyen,
       ha elfogyott a konc.

Szolgáid szétszáguldtanak,
       ország szerint tova,
de megvolt nékik mondva, hogy
       kihez, miért, hova.

Az első ötszáz énekes
       nevét a bárd-nagyok
erős listája rögzité,
       amin én nem vagyok.

Nem tartozám, se itt, se ott,
       így hát nem szólhatok,
szavam legyen bár mennyverés,
       erős az ő okuk.

S hogy tenni vágyván elmenék
       nagy Montgomerribe,
vad szolgák állták útamat,
       »itt légy se kint, se be«.

Ezért ne vedd zokon Milord,
       ha kérdésem teszem,
a három bárd, ki átkot tőn,
       hogyan, hogy bé megyen?

Hisz őrzik úgy a zsarnokot,
       hozzá a szél se ér,
Ajtó megől fehér galamb...
       A fészkét hol lelém?

De vakmerőn s hivatlanúl,
       honnan, ki így belép
a fölpanaszló ifju is -
       hogyan jutott eléd?

Megmondom én, bár nagy harag
       követné szólamom,
ám mit tegyek, ha oly' a rend,
       nem hagynak szólanom.

E három bárd, ki hírnevét
       ily bátran szerzi meg,
a várban régen bent lakott,
       tartotta úri kegy.

Midőn elzengték szólamuk
       mindhárom visszalép,
s egy rejtekajtó zegzugán
       lett lépre csalt a nép.

Ötszáz bizony, dalolva ment,
       de él e három még
a montgomerri vár ura
       becsült vendégeként.

Továbbra is az ő daluk,
       mit bír a hívatal,
üzente, fogjam bé pofám,
       külömben megvasal.

Hát így vagyunk, e tartomány
       ilyen kicsiny, s hamis,
hogy éltünk immár hasztalan,
       gyanítom magam is.

Mióta éltem, forgószél
       keverte föl a gazt
köröttem, s nem tudom ma már
       mi végre voltam az,

ki írta, írta énekét,
       gondolta, így a jó,
s másokkal indul íme most
       az öröklét-hajó.

Edwárd király, angol király,
       te régen lent rohadsz,
de talpnyalóid íme fent
       osztják a csókokat.

A pányvavesztett tartományt
       a régi úrjaid
rabolják, fosztják most tovább,
       s a lantok húrjait

méltatlan udvaronc-sereg
       vad hévvel tépdesi,
új kiskirályok asztalát
       harsogva élteti.

Vadat és halat, s mi jó falat
       zabáltatnak velük,
s nekem, ha egy madárka jut,
       akár a főm veszik.

Ötszáz bizony dalolva ment,
       de vajh hiába ment.
Bár tudjuk jól, a falba kell
       a friss ember-cement.

Nem csókoltam a lábadat,
       övékét sem fogom,
ha kell a nyál, hát arra vár
       a sok költő-rokon.

Ülök tovább a vackomon,
       majd elfelejtenek,
mert arra jó e rossz világ,
       s a hitvány emberek.

Se egy, se ötszáz nem leszek,
       se bölcs, se jó, se rossz,
s ha jő időm, majd ágyban és
       párnák közt
meghalok

Címkék: ZALÁN TIBOR
Szólj hozzá!

Március 19. - Arany János: A walesi bárdok

2017/03/19. - írta: takacsvera46

 wales.jpg

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.[

Szólj hozzá!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu