Szép vers minden napra

Május 23. - Balassi Bálint: Borivóknak való

2017/05/23. - írta: takacsvera46

rozsa.jpg

1
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

2
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

3
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

4
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

5
Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

6
Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

7
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

8
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

Címkék: BALASSI BÁLINT
Szólj hozzá!

Május 21. - Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról

2017/05/21. - írta: takacsvera46

dscn0924.JPG

Egyszer kábé este hatkor, hűs, borongós őszi nap volt,
vert avart sodort a nyirkos, őszi szél az útakon,
ültem elmerengve hosszan, s látom ám, hogy bent a koszban
hosszú árnyak szárnya moccan fönt az egyik bútoron,
fölkavart por, hollóforma ronda, súlyos únalom,
s rémisztő volt? hú nagyon!

„Bocs, de nincs időm momentán – mondtam perceim rohantán –
régi költők régi kincsét szórom órák óta már
aprópénzre felcserélve ócska rímek perselyébe –
verset írok elsejére, hagyj merengnem, te madár,
fázom úgyis, félek úgyis, félek attól, ami vár.”
„S szólt a holló: Marimar.”

Megborzongtam este hatkor, tényleg ez vár engem akkor?
Jaj, miféle szörnyü átok károg át e hangsoron?
S elbutulva bár a bútól, mely kedélyem érte útol,
csak kilestem, mégse bútor az, min űl az únalom,
fenn a tévén, ott ül, ott ül (mondjuk nincs is Pallaszom),
s hízik ott a Dallaszon.

Én, személy szerint egészen kedvelem, ha annyi részen
át megy egy külföldi, marha sorozat, bevallhatom,
Baywatchon nőttem fel, aztán meg a Mért éppen Alaszkán,
tényleg nem lehet panasz rám, addig el nem alhatom,
míg nem láttam egyet egy nap, mondom, van rá hajlamom,
meg kellett hát hajlanom.

És azóta, mit tagadjam, leckét, verset abbahagytam,
örökösen este hat van, nyirkos, őszi szél eseng,
s hollómmal megosztva széket nézem a sok hülyeséget,
melyek mind, akár az élet, hol halózunk tévesen,
hol a fájó közhelyeknek nincs se hossza, vége sem,
s unjuk egymást rémesen.

Hát, a versnek vége itt most, unni tetszett szinte biztos,
untam én már írni is, csak bóbiskoltam dallamán,
rezgett, mint a málnalekvár, bús elődöm Allan Edgár,
félek, nem dicsérne meg már ennyi rossz rím hallatán,
búslakodna Allan Edgár ennyi rossz rím hallatán,
nézze el, ha hall talán.

Szólj hozzá!

Május 20. - Vajda János: Nádas tavon

2017/05/20. - írta: takacsvera46

kep_116.jpg

 Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.
Tán szerelme csókját kéri...
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek
Tünedeznek, megjelennek.
Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik... és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?... 

Címkék: VAJDA JÁNOS
Szólj hozzá!

Május 19. - József Attila: Óda

2017/05/19. - írta: takacsvera46

b_66.jpg

 Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

Címkék: JÓZSEF ATTILA
Szólj hozzá!

Május 18. - Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság

2017/05/17. - írta: takacsvera46

 dscn9696.JPG

 Jó volna ilyen édes álmoson
ráfeküdni egy habszinű felhőre
amig az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kín
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

Címkék: DSIDA JENŐ
Szólj hozzá!

Május 17. - Arany János: Ének a pesti ligetről

2017/05/17. - írta: takacsvera46

vajdahunyad_047.JPG

Kimentem a ligetbe újra
   Hosszacska távollét után,
Hogy lássam: fűve, berke, útja
   Minő hatással lesz reám.
Annak találtam most is, ami,
   (Régóta búvom, s eleget),
Úgy összeillünk párosan mi:
   Kopott ember, kopott liget.

Már útja is (kettő viszen ki)
   Zilált kedélyhez jól talál:
Az árnyasabbat sok nép döngi,
   És bűzös mint a döghalál;
A másik szép, de hő sugáru,
   Oldalt paloták és - romok,
Kevély, nagy boltokban zsibáru,
   S dűl Rákosról be a homok.

Ki a korral szeret haladni,
   Vasútra váltja fel magát,
S örül, ha van hely felakadni
   S úgy lógni ott, mint egy kabát.
De én rozzant szekérre űlök
   Tized magammal (a baki
Trónt nem igénylem) - és repűlök
   Hogy a velőmet rázza ki.

Ott, a kapun kivűl, leszállunk,
   Illet szerénység mindenütt, -
Szerencse, ha - míg bétalálunk -
   Egy fényes hintó el nem üt.
Benn, összevissza, minden sarkon
   Kintorna, koldus, bűn, nyomor;
S hogy örömünk teljék a parkon:
   Jó legyen a fül, szív, gyomor!

És mégis, a liget nekem szép,
   Valahogy a lelkemhe' szól,
Ha elbolyongok félre, messzébb
   A köznép tolongásitól;
(Nem az egy-ingre vetkezettet
   Értvén csupán e név alatt:
Köz nép az is, mely toilettet
   Fitogtatván, körben halad.)

Szabadság - és hogy biztos szárazt
   Érzek, hat így rám; hogy e kis
Ligetből (bár maga kifáraszt)
   Mehetnék a Tiszáig is!...
Keletre, mint a berki szellő,
   Mely a lombok közt rést talál...
Keletre, mint az égi felhő,
   Mely ott egy kedves sírra száll.

Szabadság - amelynek nevében
   Tűröm, ha víg pünkösti nép
A "rendet" elnyomtatja szépen,
   S le is fekszik, ha fűre lép;
Hogy itt nincs tábla, tilalomfa.
   Vagy ördög hajt rá, ha van is;
Hajrá, fiúk!... ifjú koromba'-
   Úgy tettem volna magam is.

Laptával ott kemény "bolhákat"
   Oszt és kap egy sereg diák:
Itt "cica-játékot" találgat
   És bámul e német világ;
Azt gondolom: a liba-pázsit.
   Már nézem is: hol a ludak?
S a tó körűl a kép vonásit
   Bevégzi néhány hattyu-nyak.

Egyszóval, én e ligetecskét
   Így is, ahogy van, szeretem;
Örömmel töltöm itt az estét,
   Egész majorság ez nekem,
(Más nincs is a kerek világon.)
   Itt látom az év szakaszát,
Mikor hajt rügy, levél az ágon,
   Mikor pendítik a kaszát.

Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi:
   Holnapra könnyű az időt
Nagy-biztosan megjövendölni,
   (Emlékszem, egyszer már betölt).
Van nádas itt, van bucka, posvány, -
   S talán azért is szeretem,
Hogy amint csínosul, kimosdván:
   Húsz éve már, hogy követem.

Mert nem varázs-ütésre épült,
   Mint túl ama pompás sziget:
Ott lestem, amint lassan szépült,
   A változást mindeniket;
S egy megnyesett, vagy megporondolt
   Ösvény, beültetett ugar,
Nekem az mind új-új öröm volt -
   De ez nem történt oly hamar.

Most sem marad el, ami késik,
   "Szirtet kivölgyel sűrü csepp,"
Már eljutánk az öntözésig,
   De sárgaságban vész a gyep;
Jut majd talán ez úti sárból
   A fűnek is egy korty ital,
Hogy felzsendülhet a kopárból -
   Megéri, aki fiatal.

Engem bozótja, gazza nem bánt,
   Mert a gyom is természetes;
Nem is szidok tanácsot, kormányt,
   Ha útam kissé szemetes;
Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam
   Alatt megzördül az avar,
S nyomot vesztek a sokaságban
   (Csak a szó lenne több - magyar!)

Természetet s magányt keresvén
   Fel nem söpört falevelen,
El-elvisz egy kalandor ösvény
   A "rengetegbe" (képzelem);
Hol fű, fa zöldebb, - annak selyme
   Nem törle annyi csizma-port,
Ennek se hántá buta elme
   Kérgét le, vagy részeg csoport.

És gondolatim a "vadonban"
   Ha jőnek, eljátszom velek,
Ábránd s szivarfüst közt; - azonban
   Órámra-mimre ügyelek;
Szemeim a zöld szigetbe néznek,
   Hol a vidám ifjú-öreg
Történetét a magyar észnek
   Megírta - most már szendereg.

Nyugodjék!... méltóbb napi munkát
   Nem végzett nála senki sem;
Sirjára, - mit most vadonunk ád,
   E kis gyopár-szálat teszem.
S tétlen tovább bolyongok ismét,
   Egyéb dolgom sincs, igaz a,
Mint várni nyugton a napestét
   S elmenni csöndesen - haza.

El is megyek, tán nemsokára,
   Hír-név, dicsőség nem maraszt;
Tudom, mit ér fagyos sugára,
   Itt is megtanulhattam azt:
Nyerd bár világi életedben
   Ég s föld minden koszoruit:
Neved csak az, mit e ligetben
   Egy sirkő rád olvas: Fuit.

Címkék: Arany János
Szólj hozzá!

Május16. - Gyárfás Endre: Újabb ének a pesti ligetről

2017/05/16. - írta: takacsvera46

vajdahunyad_032.JPG

 Arany János kottalapjai közé

„Kimentem a ligetbe újra
Hosszacska távollét után,
Hogy lássam: füve, berke, útja
Minő hatással lesz reám.”
Azóta százötven év telt el.
Vagy szegett szárnyon elrepült?
A „hatás” mára döbbenettel
és aggodalommal vegyült.

A fülemüle víg éneke
fűrész-sírásba úszik át.
A harkálykopogásra fejsze
csattant csúfoló replikát.
Hárs, platán, szil, madárcseresznye
küld nekem búcsúlevelet:
ne engedjem, hogy eleresssze
lombjukat az emlékezet.

Sejthetem: ahol önzés, önkény
fellege öntöz jó talajt,
suháng nem sarjad, magonc nem kél,
gyökér egy fogódzót se hajt.
Döngölő, daru - csatarendben.
Mordul a rontás szelleme,
s meglódul, hogy a tücsök csendes
birodalmát majd átvegye.

„És mégis, a liget nekem szép,
Valahogy a lelkemhe’ szól.”
Szólhatna. Amíg lesz, ki megvéd,
ligetünk, el nem kárhozol.
Ne beton visszhangozza falsul
a rólad költött éneket!
Szerelmespár, gyerekhad voksol
a jövődre, Városliget.

Címkék: GYÁRFÁS ENDRE
Szólj hozzá!

Május 14. - Csoóri Sándor: Elengednélek, visszahívnálak

2017/05/14. - írta: takacsvera46

dscn5156.JPG

Elengednélek,
visszahívnálak,
nagy vízben vetnék neked ágyat
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél,
mennék utánad.
Nyár van,
kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a nap, mint a végzet –
egész testemmel
égjek!

Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak –
Darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat.
Venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.

Elengednélek –
visszahívnálak –
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.

 

 

Címkék: BALASSI BÁLINT
Szólj hozzá!

Május 12. - Ady Endre: Fagyos szentek

2017/05/12. - írta: takacsvera46

szplkert_015.JPG

 Be kén' jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot...
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család...
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt...

Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
- Melyről már túl sok a dalom -
S pár perc és rebbent szerteszét...
Riporterünk is visszatért,
- Nos, tartottak künn térzenét?
- Igen - szólt kurtán, fagyosan.
- A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita...
(kötetben meg nem jelent versek közül)
Címkék: ADY ENDRE
Szólj hozzá!